Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 3. szám - VERS - PRÓZA - Simonyi Imre költeménye - Páskándi Géza: A vigéc
ZSUZSA (közben szipogott): Ne legyetek már olyan unalmasak mindig. Felvarrtam a Szunnyay úr pizsamájára egy gombot. MARGIT: Hát mi van ebben? KÁDAS: Kérdezd meg tőle ... hova varrta fel? MARGIT: Most mondta, a pizsamájára! KÁDAS: De az a pizsama rajta volt! MARGIT: Kicsodán? KÁDAS: Szunnyayn. És a lányod ott térdelt előtte. (Szinte nyögve.) ZSUZSA: Már éppen befejeztem... nem tudtam elszakítani a cérnát..., hát, ahogy te is szoktad, elharaptam ... MARGIT: Igen, kedvesem, ez így szokás, csakhogy te nem tudsz semmit. Te sosem figyelted meg az én gürcölésemet. KÁDAS (komoran): Szajhák vagytok valamennyien! MARGIT: Igen? Te pedig kukkoló! KÁDAS: Mi vagyok én? MARGIT: Ahogy mondtam. Aki meglesi a saját leányát, az a legaljasabbnál is aljasabb kukkoló. KÁDAS: De az úristenit, nem kellett meglesni, mert nyitva volt az ajtó! ZSUZSA: Meleg volt. Kereszthuzatot csináltunk. KÁDAS: Kereszthuzatot, hogy ne izzadjon a gomb! MARGIT: Mi bizonyítaná jobban ártatlanságát, mint éppen az, hogy nyitva volt az ajtó! (Kádas megragadja a lány karját.) MARGIT: Hová viszed? KÁDAS: A szobájába és rázárom az ajtót. És lefeküdni. Neked is, nekem is! Senkit se lássak! (El, a még mindig szipogó lánnyal.) (Jön lassan Szunnyay, pizsamája fölött házikabát.) SZUNNYAY (halkan): Asszonyom, mi történt? MARGIT: Haragszom magára. Haragszom. SZUNNYAY: De miért? Hiszen ő akarta. MARGIT: Mit akart ő? Mit? SZUNNYAY: Ö vette észre, hogy hiányzik egy gomb. Én észre se vettem, esküszöm. MARGIT (felnyög): Ö, Szunnyay úr... nem ezt vártam magától... Én, én ... nemegyszer még álmodtam is magával... (Halkan beszélnek.) A maga könyvei lendítettek ki engem, bennünket ebből a lakásból... messzire ... ebből a mi kis életünkből... az irdatlan távolokba ... és akkor maga ... visszaránt ide, a földre ... Épp maga ... A viselkedésével... Egy pizsamagombért képes elárulni a legtöbbet... és épp a lányommal... SZUNNYAY: Mit árultam én el, asszonyom? MARGIT: Mindent. A fantázia világát. A kozmikus szövetséget. Mindent, ami elrepít bennünket fazekaink mellől. Az irodalom ... a költészet — a mese szent dolog. Itt, nálunk legalábbis. És elvárom, hogy maga is annak tartsa, maga, aki műveli. SZUNNYAY: De hiszen ... Én végül is földi lény vagyok, asszonyom. A gyön- geségeim földiek. A pizsamám és a pizsamám gombja — minden földi.. . Nem viselkedhetek úgy, mintha jóisten volnék. MARGIT: Én nem úgy tekintettem magát, mint evilági lényt. SZUNNYAY (egyre döbbentebb): Hát? MARGIT: Mint a Zérus bolygó ide küldött képviselőjét. Mint aki rangrejtve jár e világban. Hiszen, aki ilyet tud írni, ilyet tud kitalálni, az csak mesz5
