Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Polner Zoltán: A csönd árnyéka (Farkas András)
Ahol a nagymama nemcsak rezzenéstelen öregségét éli meg, de árasztja is azt az otthonosságot, amit pénzért nem lehet megvenni a zsúfolt áruházakban. Az Anyaság nem misztérium itt, de szemmel megfogható állapot, a színek kontrasztjából ránk leső bizonyosság, hogy itt, a mában a jövő érik. A Kékruhás lány, a Kamilla címet viselő portré, a Vörösruhás, az Eszter fiatal lüktetése az életnek, azzal is, hogy a széles gesztusokkal felhordott, nagy színfoltok szinte nem engedik őket elmozdulni abból a szeretetből, amellyel a művész megörökítette őket. Aztán itt van Buda. ö inkább a fiatal férfitesteket, a fiúk nyurgaságát választja mintázatnak; a Fiam, a Kécskei parasztivá, a Kisfiú szinte bizonyítják azt is, hányszor ugrott neki ezeknek a témáknak. De ugyanaz a magas fokú szeretet és rokonszenv veszi körül nőalakjait is. Elég, ha a Torzóra vagy a Kútfigurára utalok. Vagy a Hajnalra, ahol kőbe vésett félalak, annak mozdulata kibomlik, azaz hogy megáll, mert az öltözködő nő éppen megszabadul az ékességétől, az éjszaka álmaitól. S ha Buda érmeit végigpásztázzuk, feltűnően sok ábrázolás az esztétikai élmény eredménye. Berzsenyi Dániel, Radnóti, 11. János Pál megmintázása éppúgy mély reflexió eredménye, mint a Tavasz, az Erika vagy Derkovits Kivégzésének bronzba átírása. Kubisch János mintha folytatná Ridovics Péter női ábrázolásait. Leány fej, Erzsi, Erika, Parasztfiú, B. B., Honorio, Eszter, a Kis lovas, a néger S. Faith bronzban, a Bárányos fiú ugyanannak a lírának a vonulata, mint ami Buda Istvánnál is fellelhető. ö Szőnyi Reggelét teszi át érembe, a pápát, Spinozát, Raffaellót, Breughel-t, mert a másik két művésszel együtt, ő is az a műhelygazda, akinek a szakma elsősorban és mindenekfelett arra való, hogy kifejezze azt a lelkiséget, ami benne uralkodik. Nem érezném teljesnek a beszámolót, ha nem írnám le a gondolatsor végét. Azért tűnik ennyire egységesnek, megnyugtatónak, szemérmesen is nagy harmóniának ez a kiállítás, mert a hit ragyogja be. Nemcsak a művészeknek a munkába vetett hitére gondolok itt. Nem is régen voltak itt az évek, amikor a bensőnkben jelenlevő bizodalmas, messzire néző állapotot megkerülték, inkább letagadták, arra hivatkoztak, hogy az embernek önmagába vetett hite, tudata és észszel mért távlata a fontos. Itt a történelem is szétterül, túlcsurog ezen a mán, olyan kapaszkodókba bújva jelentkezik, amire külön fel kell hívnunk a figyelmet. I. István vagy a pápa éremalakzata csak a távoli utalás mindarra, ami az alkotások szellemiségét adja. Ez itt Európa arca, Erdélyé is, hazánké is, mi magunké is. „Mi ez a szívemen is átszivárgó / neszezés sugárzó csillagok alatt, / egymást lökdöső rémület dideregne / itt vagy betonban vergődő madarak?” — írja a címadó versben a látomást Polner Zoltán. Az idézett passzus akár a kötet bemutatására is alkalmas, ha azt a költői világot akarjuk érzékeltetni, amely évtizedek során kialakult a szegedi tanáremberben. Akit a néprajz, a népiélek, a tanyavilág mondókái, hiedelmei, ráolvasásai oly soká — talán ma is — fogva tartanak. Hármashangzatnak is neveznénk ezt a most olvasott lírai anyagot. A valóság feletti vagy inkább a valóság mögötti, a mindennapi élet hátánál meghúzódó élmények, olykor belső válságokká, gondokká is átalakuló történések szabnak itt úti irányt annak, aki követni akarja a költőt a lélek magányába. A hangütés Nagy Lászlóra emlékeztet, szándékosan is, mintegy felvállalva mindazt, amit az iszkázi gyök, onnan, az ország másik végéből üzenhet. A Duna mellől a Tisza mellékinek. Neszezések húznak itt a szíven át, lebegtető-lobogtató környezetben, miközben a fájdalmas érzés, a szellemi ember tehetetlensége, magára maradottsága dobja fel a képet önmagáról, de nem önmagáért a „betonban vergődő madárról”. Ismerjük modern, összkomfortos lakásban felnevelt lelki nyomorainkat. Azzal együtt, hogy betonkalickákban élnük, fürdőszobában tisztálkodunk és rádió, tévé, munka, rémhírek, viták és filléres gondok aknamezőit járjuk — naponta. És szinte kérdeznénk is, mire gondol a gondolkodásban vezérünk akkor, amik a „a vérrel megjelölt emFarkas András • Könyvekről Polner Zoltán: A csönd árnyéka 84
