Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 2. szám - HAGYATÉK - Szecskó Károly: A főreáliskola tudós-tanára volt
Pródán Gyula. Prodán az iskola 1905—1906-os értesítőjében „Adatok Eger és környékének flórájához” címmel közölt értekezést. Dolgozott a Magyar Botanikai Lapoknak is. Elek Oszkár tudományos munkásságát még egyetemi hallgató korában kezdte el. Ezt bizonyítja, hogy már 1902-től jelentek meg írásai az Egyetemes Philológiai Közlönyben. Sőt ebben az évben már egy könyve is megjelent, „Petrarca hatása a Pleiade költőire” címmel. Egri iskolájának alkotó légköre lehetővé tette, hogy itteni évei alatt tudományos munkásságát tovább folytathassa. A városban töltött időszakában több tanulmányt és könyvismertetést tett közzé. Tanulmányai és könyvismertetései az Athaeneum- ban, a Budapesti Szemlében, az Egyetemes Philológiai Közlönyben, az Irodalomtörténeti Közleményekben, a Nemzeti Nőnevelésben, a Tanáregyesületi Közlönyben és az iskola értesítőiben jelentek meg. Egri éveiben első jelentős tanulmánya „A halál motívuma és a haláltánc” címmel, az Athaeneum folyóirat 1907—1909-es évfolyamaiban jelent meg, kilenc részben. Ebben rendkívül gazdag irodalmi, művészeti anyagra támaszkodva elemezte a témát, az ókortól kezdve a XIX. század végéig. Másik jelentős dolgozata a „Pán halála” című, 1909-ben látott napvilágot az Egyetemes Philológiai Közlönyben. Ebben Reviczky Gyula, a „Pán halála” című remekművének forrásait, a Pán-monda addigi feldolgozásait is elemezte, különös tekintettel Heine német költő és Turge- nyev orosz író munkáira. Témájánál fogva is érdekes az Uránia című, népszerűsítő tudományos folyóiratban megjelent két dolgozata. Az egyiket még 1907-ben tette közzé „11. Rákóczi Ferenc irodalmi kultusza” címmel. Ebben összefoglalót adott a nagy kurucvezér irodalmi megjelenítéséről Mikes Kelemen, Vörösmarthy Mihály, Petőfi Sándor, Szigligeti Ede, Lévay József és Endrődi Sándor munkái alapján. 1909-ben közreadott dolgozata, „A természetcultus a francia irodalomban” címet viseli. Fontos irodalomtörténeti adalék „Egy ó-angol költemény magyar vonatkozásai” című közleménye, amely 1907-ben az Egyetemes Philológiai Közlönyben jelent meg. Ebben Walter Scott Quentin Dur Wald című regényében található románc magyar összefüggéseiről írt. Széles körű irodalomtörténeti, esztétikai érdeklődését bizonyítják könyvismertetései. Nemcsak magyar, hanem francia, német, s olasz nyelvű könyveket isi ismertetett. Recenzálta többek között Elek Artúr Edgar Poe-ról írott két tanulmányát, Oláh Gábor Petőfi képzeletéről című művét. Az idegen nyelven publikált könyvek közül leginkább a francia nyelvűeket ismertette. Ez nem véletlen, hisz mint francia szakos tanár, ezeket ismerte a legjobban. így például bírálta Emile Faguet-nak, a neves francia írók szerelmeiről készített munkáját, Maurice Masson Alfred de Vigny-ről készített könyvét. Recenziói igazi bírálatok, nemcsak ismertetések voltak. Eredményeik mellett rámutatott az ismertetett művek hiányosságaira is. Az utóbbiak feltárásánál is rendkívül tárgyilagos volt. Elek Oszkár nemcsak kiváló tudós, filológus, hanem nagyszerű pedagógus is volt. Ezt tükrözi két, pedagógiai, pszichológiai dolgozata is. Az egyik még 1906-ban jelent meg a Nemzeti Nőnevelés című folyóiratban, „Az esztétikai nevelés és irodalmi oktatás a felsőbb leányiskolákban" címmel. A másik iskolája 1905—1906. évi értesítőjében látott napvilágot. Ennek címe: „Elméletek az akaratról”. Ebben a témával kapcsolatos lélektani, etikai, történetfilozófiai irodalmat elemezte, nem rejtvén véka alá saját álláspontját sem. A neves tudóstanár oktatói, tudományos munkásságán kívül az ismeretek terjesztéséből is kivette a részét. Már 1903-tól tagja volt a Budapesti Philológiai Társaságnak, s ott az 1908—1909-es tanévben, „Attila az olasz hagyományokban” címmel előadást is tartott. Kivette részét a helyi ismeretterjesztésből is. Az 1906-1907- es tanévben például a „Természetkultusz a francia irodalomban”, az 1908—1909-es tanévben pedig „A francia irodalom fő irányai” címmel tartott előadást. 1911. május elején, még a tanév befejezése előtt, ma még ismeretlen ok miatt, visszahelyezték a sümegi állami reáliskolába. Távozása iskolájának és Egernek nagy vesztesége volt. Sümegen 1918-ig oktatott. Majd még ebben az évben a budapesti Kemény Zsigmond Reáliskolába került, ahol 1937-ig, nyugdíjazásáig oktatott. Tudományos munkásságát haláláig folytatta. Egerből való elkerülése után írásai jelentek meg az Egyetemes Philológiai Közlönyben, az Athaeneumban, a Budapesti Szemlében, az Ethnographiában, az Irodalomtörténeti Közleményekben, a Magyar Nyelvőrben, a Literatúrában, a Szabolcsi Szemlében és a Libanon évfolyamaiban. Munkatársa volt a Magyar Shakespeare Társaságnak. 74
