Hevesi Szemle 17. (1989)

1989 / 2. szám - KÖZÉLET - G. Molnár Ferenc: Tűzből pattant milliók

órában dolgoznak, máshol semmiféle munkát nem végezhetnek, itt keresik meg azt a pénzt, amire szükségük van. Mi ez, ha nem szocializmus?

— Hányán szokták megkörnyékezni kölcsönért, adományért?

— Napi öt-tíz ilyen levél érkezik. Akik rászorulnak, azok pár ezer forintot kapnak.

Elég szomorú, hogy nálunk ilyen előfordul, hogy vannak, akik idegentől kényszerülnek segítséget kérni. Akik csak könnyen akarnak forinthoz jutni, azokat két perc alatt elutasítom.

— Kik a barátai?

— Vannak barátaim, főként máshol. Itt, Nagyrédén, régi osztálytársaim is elkerülnek, úgy érzem, félnek tőlem, nem tudom, miért.

Miért? Én pontosan olyan vagyok, mint ők. Miért húzódnak el tőlem? Az igazság az, hogy lelki barátság nem nagyon fűz senkihez.

— Nagyon egyedül vagyok.

Ezek az utolsó szavak úgy kopogtak, mint a jégeső szemei a bádoghordó, tetején.

De nagyon őszintén hangzottak. Mintha azt súgták volna, hogy: Emberek, ne egymás ellenére cselekedjünk, hanem fogjunk össze azért, hogy eredményeink egyre növekedjenek.

Csak én éreztem volna így?

Öröm nézni ezt az üzemet, a nagyrédei MEGAMORV céget, amely külsőre olyan, hogy felkelti az ember figyelmét. Pedig csupán négy hónapba telt a megépítése. Tessék, lehet csodálkozni ezen a rövidke időn.

De ... nem is ment ez olyan egyszerűen.

— Eredetileg Morvái Ferenc arra kapott engedélyt, hogy korszerűsíthesse a házat, amelyben édesanyja lakott. Már az építkezés harmadik napján kiderült, hogy eltért az engedélytől. Kénytelen volt az első fokú építési hatóság eljárni vele szemben.

Elég hosszasan lehetne sorolni, hány esetben állapítottak meg szabálytalanságot, hányszor büntették meg ezért. Újból és újból kérvényezett bizonyos bővítést az építtető, amire elutasítás volt a válasz, ö ennek ellenére folytatta az építkezést a saját elképzelése szerint.

— Eljött az idő, amikor az volt a kérdés: fennmaradhat-e az épület vagy lebontassuk? Végül is jelentős értékről kellett döntenünk. Úgy gondoltuk, össze kell hívni mindazokat a szerveket, amelyeknek az építkezés engedélyezése előtt kellett volna véleményt mondaniuk a tervről. Többször összejöttünk, ezeken ott volt az építtető is. A döntés: maradhat az épület, de a bírságot ki kell róni. Ez történt.

Aki mindezt elsorolta, Erki János, a nagyrédei községi tanács vb-titkára.

A bírság 1,5 milliót tett ki, amit a másodfokú építési hatóság még néhány százezerrel megnövelt.

— Mit értek el végül azzal, hogy a végrehajtó bizottság az egyik határozatát a másik után hozta?

— Tulajdonképpen megkérdőjelezte a testület tevékenységének a hatékonyságát. Azóta is állandóan halljuk, hogy az emberek azt kérdezik, minek vagytok ti a tanácson? Azt is felajánlottuk Morvái Ferencnek, hogy a község más részén, ahová az üzemeket szeretnénk telepíteni, ott építtessen egy csarnokot, mert a mostani helyen zavarja a környezetét. Olyan nagy a zaj.

— Miért nem mérették meg a zajhatást?

— Megmérettük. Éppen egy decibellel állapítottak meg kevesebbet annál, mint amennyi a tűrési határ.

Hmmm ... ! Ez aztán a véletlen. Akkor térjünk át a trafóügyre. Íme:

— Morvái Ferenc átutalt a községi tanácsnak ötszázezer forintot azért, hogy részére rendeljünk meg egy trafót. Kiderült, hogy az jóval többe kerülne ennél. A pénzt visszautaltuk. Furcsa lenne, ha az egyik kezünkkel bírságolnánk, a másikkal pedig segítenénk.

— Morvái akart egy futballcsapatot is. Mi lett ezzel?

— összeültünk, azt mondta, ő hat hónap alatt megépíttet egy új pályát, ha kap területet a téesztől. Anyagilag azonban nem tudtak megegyezni.

A futballcsapat játszott különböző mérkőzéseket. Most a korábbi egyesület nem akarja megújítani a pályahasználati szerződést, amelyik június 30-án lejárt. Mi nem vagyunk Morvái Ferenc ipari tevékenysége ellen. Nem akadályozzuk a működésében, de a rendelkezéseket meg kell tartanunk. Ezzel szemben Morvái Ferenc úgy vélekedik, hogy kénytelen bírósághoz fordulni, mert őt sok kár érte a helybeli hivatalos szervek vele szemben tanúsított magatartása miatt.

70