Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 2. szám - KÖZÉLET - Szilvási László: A sztrájk kialakulásának előfeltételei Magyarországon
A bérek központi szabályozásában az egyik alapvető szemléleti mulasztás, hogy már régóta nincs tekintettel azokra, akiket ösztönözni kíván: az emberekre. Egyetlen orientációs pontja van: a rendelkezésre álló eszközök mennyisége. A központi szervek szemléletében a költségvetési szemlélet érvényesül. A költségvetésben erre a célra X összeg áll rendelkezésre, hogy ezt hány ember között kell elosztani, ez szinte teljesen háttérbe szorul. Ennek következménye, hogy a bérrendszer ösztönző funkciója háttérbe szorul elosztási szerepe mögött. A gazdálkodási feltételek szigorodásával, a megtermelt jövedelem még nagyobb hányadának elvonásával, a vállalatokat a fokozott hatékonyság helyett a dezorganizációhoz vezeti. A második gazdaság szerepe Alapvető gond: a gazdaságirányításnak a politikai rendszer mechanizmusához való illesztése. Az anyagi szükségleteknek a kielégítettsége tekintetében a társadalom számos homogén csoportra bontható. Az anyagi szükségletek kielégítését szabályozó eszközök egy része központi hatáskörbe tartozik. A társadalomirányítás, a korlátozott számú eszközök miatt kényszerült olyan korrigáló mechanizmusok működését eltűrni, legális csatornák közé terelve intézményesíteni, mint a második gazdaság (megszüntetni úgysem lett volna ereje). Az anyagi szükségletek viszonylagosan egyre jobb kielégítettségével törvényszerűen előtérbe kerültek a nem anyagi szükségletek, amelyek tovább szűkítik a központi szervek beavatkozási lehetőségeit. A társadalom fentről nézve áttekinthetetlenül szétdifferenciálódik. A jelenlegi helyzet meghaladására, amely a központi szervek, de a vállalatok szempontjából is egyaránt fontos lenne, a központi szervek már cselekvésképtelenek, a vállalatok pedig még cselekvésképtelenek. A második gazdaság legszembetűnőbb előnye az ösztönzés, az anyagi érdekeltség kérdésének viszonylagos megoldottsága. A kérdés ma már az, hogyan szabályozzák ezt a szférát. Ha a második gazdaságot az állami vállalatok mai mértéke szerint szabályozzák, az azzal a veszéllyel jár, hogy ösztönzési funkcióját többé nem tudja ellátni. Nem létezik olyan alternatíva, amelyet az érdekeit vállalatnál, üzemnél érvényesíteni nem tudó tömegek választhatnak. Súlyosbítja a gondot, hogy a második gazdaságba sorolt tevékenységek nagy része már gazdaságilag és társadalmilag is nélkülözhetetlen. A mai helyzetre jellemző, hogy a szervezeten, de a társadalmon belül sem hozható egyetlen egyén vagy csoport olyan irányító pozícióba, hogy az irányítottak érdekeit és érdekérvényesítő képességét meghatározó, valamennyi tényezőt vagy akár csak jelentős részét is kontrollálni tudná. Az egyének, csoportok, szervezetek az irányítás óhajától függetlenül, érdekeik érvényesítésére eszközökkel rendelkeznek. Olykor igen magas szervezeti pozícióban levő egyének, csoportok képtelenek összehasonlíthatatlanul alacsonyabb pozícióban levő egyéneket vagy csoportokat cselekvésük megváltoztatására bírni. Kumulatív mechanizmusok A 80-as évek kezdetét a szociális helyzetek polarizálódása jellemzi. A gazdasági válság következményeit a munkavállalók vállára rakják. Ezt a hatást csak fokozza, hogy az elkövetkezendő években a demográfiai hullámhegy évjáratai áramlanak a munkaerőpiacra. Ez időzített bomba. A munkakörülmények fenyegetően romlanak. A fokozódó költségkonkurencia és a változékony konjunktúra alapján beszűkülnek a munkakörülmények alakításának lehetőségei. A munkakörülmények döntően befolyásolják a művelődési képességet, a családban tanúsított magatartást és a szociális kapcsolatok létesítésének képességét. A bírált szabadidős magatartások valóságos okai a munkakörülményekben keresendők, amelyek politikai jelentősége ezáltal még szembeötlőbbé válik. Munkahelyek kockáztatása (szanálás, csőd, eladás stb.) miatt kialakult a munkanélküliség fenyegető veszélyének tudata. Munka nélkül lenni mélységesen természetellenes és embertelen, mert a munkavállaló rá van utalva munkájára, nem élhet tulajdona kamataiból, mert nincs ilyen. A munkaereje a létbiztonságának, életvitelének és egyéni önmegvalósításának az alapja. Ha nincs munka, nincs miből élni, nincs, ami értéket kölcsönöz, eltűnik az ember egyéni és önszociális önbecsülésének az alapja. S0
