Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Jenei Gyula verse - Kriszt György: A keresztelőn (egyfelvonásos)
ANYA: Hazugság! Most is ő könyörgött, hogy engedjük ide vissza. És jól is érezte itt magát. TANÁRNŐ: Akkor azt mondta: soha többé nem akar ide visszasüllyedni. A kérőjét alig ismerte egy hónapja. De ahhoz is mindössze egy hónapja volt, hogy betöltse a 18. évét. És akkor megszűnik az állami gondozás. Akkor mit kezd majd magával? Az albérletet kezdő fizetésből hogyan tudná kifizetni? Hová kerül, mihez kezd majd? A házasság mindenre megoldást ígért és a fiú családja ultimátumot adott: vagy az iskola vagy a házasság. Nem volt több érvem. Erzsiké másnap kiköltözött a kollégiumból a fiú szüleihez, ide, egy szomszéd faluba. APA (bambán néz maga elé): Ügyi, hogy megrosszult. TANÁRNŐ: Én ott voltam az esküvőjén, egy hónappal később! Igaz, a fiún láttam, hogy Erzsiké nem sokáig lehet boldog vele. Sajnos meg is mondtam neki. (Bejön a Középső és a Nagy fiú. Az utóbbi a színpadon keresztül sietve bemegy a házba, az ajtót nyitva hagyja. A Középső fiú megkerüli az asztalt, felállít két széket, aztán súg valamit az Anyának, majd ő is bemegy.) ANYA (a fiúnak): Jól van, de mosakodj meg. És legkésőbb kilencre itthon legyél, mert összetörlek. SZOCIOLÓGUS: Ha jól tudom, mindössze négy hónapig éltek együtt. TANÁCSTITKÁR: Ezt is jól tudja. De hivatalosan ma sincsenek elválva. Persze, nem túl lényeges, de itt az időpontok nagyon zavarosak. Én mindig csak akkor hallottam róluk valamit, ha hivatalos ügyet intéztek a tanácsnál. Ezekből rémlik, hogy mikorra Erzsiké megszült, addigra a férje már ismét börtönben volt. SZOCIOLÓGUS: Ismét? TANÁCSTITKÁR: Igen, mert egyszer, korábban, már ült garázdaságért. ANYA: Ahogy nekem Erzsikém később elmesélte, csak néhány hétig volt jó, a lány veszélyeztetett terhes lett és mozdulástól kórházban feküdt. Nahát, épp akkor tartóztatták le a Laciját. TANÁRNŐ: Ez a gyerek, akit ma kereszteltek, már egy másik férfitól lett. Erről mesélt nekem egyszer a kislány. Sokkal azután, hogy visszajött a faluba. Került engem. Én többször is láttam, de ő vagy nem akart, vagy tényleg nem vett észre. SZOCIOLÓGUS: Magának mit mesélt? TANÁRNŐ: Szinte semmit. A sírástól tőmondatokban beszélt. Nagyjából azokat a tényeket mondta el, amit már mi is tudtunk. De egy mondatát biztosan sokáig nem tudom majd elfelejteni, pedig alig hallhatóan mondta: „Jaj, mami, nagyon-nagyon messze lettem én azoktól, amikre akkor magának fogadkoztam”. APA: Na, mondja csak ki, tudom én, mire gondol, arra, hogy visszasüllyedt közénk, hogy visszakerült a viskóba. Ügyi, hogy ezt gondolta. De hát minek gyütt vissza? Nem volt itt elég kölök? Még ide csinálta a magáét is. Zabigyereket, szégyenre. ANYA: Hallgass már. Pofázni azt tudsz, de a pénze az jó volt, amit ideadott, amióta visszagyütt, több mint ötezer, minden hónapban. TANÁRNŐ: Mikó néni, én máig se tudom, hogy miért jött el Erzsiké az anyósáéktól. ANYA: Me’ ott is lekurvázták. Dolgozott ő, aztán sokat túlórázott; a téesz húsgyárában beleket mosott. Jól is keresett. Oszt aszonták: nem dolgozik, hanem kurválkodik, mivelhogy nincs férje. Talán tán meg is verték, ha 24
