Hevesi Szemle 17. (1989)
1989 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Jenei Gyula verse - Kriszt György: A keresztelőn (egyfelvonásos)
TANÁRNŐ: Én tudtam, igen, tudtam. TANÁCSTITKÁR: Mit tudott az elvtársnő? Tudta, hogy Erzsiké most... TANÁRNŐ: Nem, nem. A kollégiumban. Már ott kétszer megpróbálkozott vele. SZOCIOLÓGUS: Hozzanak egy pohár vizet. APA: Inkább pálinkát neki. KISFIÚ (szalad, hozza a vizet). ANYA: Fogd már be a szád! Mit tudott, tanárnő? (Közelebb megy.) TANÁRNŐ: Mindkétszer gyógyszerrel. Mi azt hittük, hogy az itteni, a családi problémák miatt. Nagyon vigyáztunk rá. Rövid időre is alig mertük magára hagyni. SZOCIOLÓGUS: De hiszen biztos, hogy a kollégiumban boldog volt. ANYA: Boldog! Boldog!! Megmondtam én akkor is, ne vigyék el kollégiumba, mert ott a lányok megrosszulnak. Hát az is lett belőle. TANÁRNŐ: Mikóné, ne legyen igazságtalan. Amíg a kislány hétvégeken hazajárt, maguk rendszeresen megverték. Még tizenhat éves korában is. Láttuk a testén a bot vagy kötél nyomait. Ezért nem engedtük haza hétvégeken. Szombat-vasárnap rendszeresen nálam volt. Elíért a másik három gyerekem mellett. SZOCIOLÓGUS (a Tanárnőhöz): Szóval maga Béres Gyuláné? Magáról írt a barátom a második cikkében, Erzsiké levelét idézve. TANÁCSTITKÁR: Különös, hogy az elvtárs mindent olyan jól tud. SZOCIOLÓGUS: Igen, mert egy tanulmányhoz gyűjtöm az Erzsikééhez hasonló fiatalok történetét. így kerültek hozzám a dokumentumok. TANÁCSTITKÁR (visszaül a helyére): És most előadást akar tartani ? SZOCIOLÓGUS: Nem, de, titkár úr, itt meghalt egy ember. Erzsiké akkor azt írta: „Ő is szeret engem. Bármi bajom van, segít nekem. Három gyereke van: Marika — és ha jól emlékszem — Gyuszi... meg Zoli”? TANÁRNŐ (mozdulatlanul sír). SZOCIOLÓGUS (jelzi, hogy idéz): Szeretném, ha le tetszene jönni, sok mindent tudnék mesélni és bemutatnám Marika nénit, mert számomra ő jelenti a legtöbbet, a világon őt szeretem a legjobban ... TANÁCSTITKÁR: És akkor mi van? SZOCIOLÓGUS: Ennek a cikknek az volt a címe, hogy Majd’ leborul az a viskó. TANÁCSTITKÁR: Mondtam már, mi azonnal betataroztuk azt a házat. SZOCIOLÓGUS: Csakhogy nem erről az épületről volt szó ... ANYA: Nem, nem, nem a házzal volt baj. Mi megvoltunk. Magukkal volt baj, meg a tanárnővel. Megmondtam előre, hogy megrosszul. TANÁRNŐ: Nem rosszult meg, csak abbahagyta az iskolát és férjhez ment. Maguk el se mentek az esküvőjére. TANÁCSTITKÁR: Akkor még állami gondozott volt. SZOCIOLÓGUS: Én nem tudtam, hogy Erzsiké nem fejezte be a középiskolát. TANÁRNŐ: Pedig nem fejezte be. Egy hónap volt hátra az érettségiig. Hiába beszélt vele minden kollégám. Az igazgató úr ahhoz is hozzájárult volna, hogy vendégtanulóként, a többiekkel egyszerre érettségizzen. Én tehetetlen dühömben máj’ megtéptem a haját. De egy percig sem akart tovább iskolába járni. Emlékszem, aznap is ott aludt nálam. Reggel odabújt az ágyamba és könyörgött, hogy értsem meg: nem akar többet ide — ahogy ő mondta — a viskóba visszajönni. 23
