Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Misóczki Lajos: Négyszemközt Faludy Györggyel
gyösön Ferenczfalvyéknál. Rövid időre érkezik a költő, csupán addig van itt, amíg néhány órás pihenője engedi. Kezet akar szorítani Ferenczfalvy Kálmánnal, aki annyi ember életét megmentette a magyar holocaust idején (Kanadában tudta meg ezt róla Faludy.) Az illatozó, forró kávé, amit a ..kedves Jucika” tölt, pillanatok alatt oldja az ilyenkor még baráti körben is akadozó kezdeti másodperceket. Figyelem a sziporkázóan friss csevegést, amelyet az átmelegedett baráti környezet egyre fesztelenebbé varázsol. Azon veszem észre magam, hogy mint közeli szemlélő előtt, villan a múlt és a jelen, irodalom és történelem, élmény és reflexió. Hazánk, Európa. Amerika és a Nagyvilág. Nevek sokasága, akiket ők ismernek — kit jól, kit halványan, kit a derengő emlékezés alapján. Faludy látja feszengésemet. Mintha útibeszámolót tartana, elmondja, hogy a megrázó emlékű Recsken járt szétnézni, „felejtve emlékezni”. Onnan jött baráti kíséretével, és csak „beugrott” a kedves családhoz. Segít — kérdeznem. Mintha a Gyarmathy—Böszörményi féle, róla szóló dokumentum-portréfilm szerint mondaná: — Magyar vagyok. író és költő. 1910-ben születtem, Budapesten. A berlini, a grazi, a bécsi és a párizsi egyetemen tanultam. Az egyetemek után itthon író lettem. 1937-ben Párizsba mentem, végül a II. világháború idején az USA hadseregében szolgáltam. 1946-ban tértem haza, Magyarországra. — Ügy tudom, addigra már több Villon-kötete is napvilágot látott. — Nemcsak napvilágot, hanem lángot is. 1944-ben a 11. kiadás példányait a nyilasok más könyvemmel együtt máglyán elégették. Elhallgat, arcvonásai megkeményednek. — Nagy lendülettel dolgoztam itthon. írtam és fordítottam — folytatja tovább. Gondolkodik, emlékeiben kutat. S mint, aki fontos szálra lel, mondja: — 1946-ban jártam már errefelé. Gyöngyösön voltam az emigrációból visszajött gr. Károlyi Mihállyal. Károlyi politizálni akart akkoriban, mert hiti Faludy György Gyöngyösön, a Ferenczfalvy család körében 44