Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Bényei József verse - Páskándi Géza: A kiéheztetés (történelmi játék)
RUSZTEM: Mert nem üldözték őket érte! (Hirtelen.) Ali béget börtönbe vettettem. SARKANTYUS (döbbent): A bölcs Alit? Miért? RUSZTEM: A népet védjük, ne az elveket... ezt vágta a tanács szemébe. SARKANTYUS: S ez oly nagy eretnekség volt, uram? RUSZTEM: Az én hazám távol van innen, nékem az elvek szentebbek, mint a várak és a népék. De Alit mégsem akarom Iki végeztetni, pedig bűne van. Én nem beszélhetek véle, rád bízom ... Mondd azt néki: Faítime nem bánja, ha megszökik ... SARKANTYUS: És ha nem akar szökni? Hisz (azzal bűnösségét bizonyítaná ... RUSZTEM: Ha itt marad — megtartom szavam. Fejét veszik, tiszt úr. ILONA: És |ha tárgyalni kezd Caraffáékkal kegyelmed nevében vagy épp kegyelmed helyett? (Kis csend.) RUSZTEM: Caraffának lesz annyi esze, hogy a szökevényt nem veszi Rusz- temnek és Rusztemet nem gondolja szökevénynek! Beszélj vele... Fatime majd az őrökkel elintézi... SARKANTYUS: Megértettem, uram. RUSZTEM: Te pedig, Ilona, kérlek, férkőzz Fatime leikéhez közelebb... Egy idő óta oly furcsán viselkedik ... Nem értem! (Kis csend.) ILONA: Nem ibírja a szenvedőket látni — nekem is mondta, uram. A lelke gyöngéd s tán gyönge a szíve ... (Kis csend.) SARKANTYUS: Nagy teher nekünk ez a bizalom, dicső pasa. Ennyi vitéz török közül épp miniket, két magyart választott a legkényesebbekre ... RUSZTEM: Vagy megvédjük a várat vagy elveszünk! Itt most nem válogathatok. Van, amikor a bizalom többet ér minden pénznél és tudománynál. SARKANTYUS: És van olyan is, hogy jaj annak, akit /megtisztelnek véle. RUSZTEM: Megkérhetnélek, Gülfid ... GÜLFID: Akármire, uram. RUSZTEM: Fatime ... olyan furcsa ... mintha titka lenne ... mintha szeretne is róla szólni, meg nem is ... Kérlek, próbáld megtudni. . . Megteszed? GÜLFID: Nem. RUSZTEM: Nem?! GÜLFID: Nem kell megtudnom tőle. (Kis csend.) Tudom. (Csend.) RUSZTEM: Tudod? Mi az? (Megragadja) Beszélj! Szeretője van? GÜLFID: Az. RUSZTEM: Kicsoda? GÜLFID: Jézus Krisztus, uram. (Csend, Rusztem megsemmisülve áll.) RUSZTEM: Nem, ez (nem lehet igaz! Az én Okos virágom. Nem Gülfid, nem! GÜLFID: Annyira szereti, hogy meg is esküdött vele. RUSZTEM: Hogy érted ezt? GÜLFID: Megkeresztelkedett. RUSZTEM: Nem, Gülfid! Te asszonyommá akarsz lenni! És azon vagy... GÜLFID (közbevág): Ne bántson, uram. Én véletlenül megláttam a kápolnában. Inkább kérdezze meg, miért nem szóltam eddig róla? RUSZTEM: Miért? GÜLFID: Mert, amíg nem kérdeznek — magamtól nem beszélek . .. S féltem attól is ... RUSZTEM: Mitől? 13
