Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 5. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: Agria '88

A játékmesteri felfogásban az első helyen formálódik ki ez az okosan félnótás Truffaldino, akit Epres Attila személyesít meg. Nem véletlenül használjuk az állít­mányt. Ö ugyanis olyan személyiség, akinek ugyan nincs társadalmi rangja, de a játékban olyan vivőerőt képvisel, amit kellőképpen értékelnünk kell. A sokrétű­sokágú tennivalót minden szin'ten jól oldja meg ez a fiatal színész. Blank recitató- ban kell elmondania a szöveget, mert ezt az ő esetében rájátszással kell cifrázni, mozdulatokkal, mozgásritmussal, itt-ott zsonglőrködéssel. Az álarccal maflának ido- mított-merevített arcán túl a helyzetek is arra kényszerítik, hogy kapkodva ügyes­kedjék, és ügyesen kapkodjon. Nem tudni, mennyit vesz el a jellemalakítás termé­szetes hatásából az álarc, de úgy érezzük, hogy őt hagyni kellett volna meztelen arccal. Epres így is hat, alakítása fegyelmezett. És mert a rendező ismeri őt, el­merészkedik az artistaügyesség irányába is. Sok tanulsággal szolgálhat a színész számára is ez a szerep, hiszen Epres alapvető tulajdonsága a kitűnő ritmusérzék. Három órán át lendületben tartotta az általa mozgatott menazsériát. Oláh Zsuzsa meggyőzően formálja meg a nadrágszerepet. Kellemes orgánuma hasznos is, kellemes is. Amikor énekel, s amikor az okfejtés kissé modorosra sike­rül, szavalatait is le kell vezekelnie. Egy ilyen játékban ez a velencei jogász, Gol­doni, hogyan is bízhatta a logikai bukfencek és visszabukfencek mutatványát egy szerelmes lányra? Mint már említettük, a darab lélektani tengelyében Pantalone és Lombardi dok­tor, esetünkben Dánielfy Zsolt és Tunyogi Péter színészek forognak. Ritkán esik meg manapság hazai szivadainkon a jellemalakitás és karikirozás ilyen sikere, mint ami kettejük között történik. Minden részletében kidolgozott az a szöveg, amit le kell darálniuk, miközben olyan ritmusváltásokra is képesek, amelyek a humort a jókedvig fokozzák: a közönség önfeledten nevet a két testen, a két ellen­tétel összekülönbözésén, ahogyan „a derékban szélesebb” Pantalone és a makaróni- hajlékonyságú Lombardi egymásbafonódnak-olvadnak, felfalni-megölni szándékoz­ván egymást a mondott és jól értett szöveggel. A méreg viszont úgy pusztítja belé­jük a hangot, ahogyan az a gutaütés előtt szokott bekövetkezni. (Kíváncsiak va­gyunk, mit hoz-örökít meg ebből a tévéfelvétel?!) Gáspár Tibor Florindója Goldoni szövege szerint is megbúvik ebben a han­cúrozásban, de lehetőségeihez képest, elnyeri rokonszenvünket. Román Judit és Megyeri Zoltán szerelmespárja — Clarice és Silvio — az ön­feledt fiatalság romantikáját, üdeségét, varázslatát ígéri percről percre, bár azt hisz- szük, hogy ez a varázslat mai társadalmi szokásaink között képtelen vállalkozás. Ezt az epekedést a szöveg ellenére is hűtöttfen adják elő mindketten, de ebben az akadályoztatásban inkább a mai kor, s a mai divat a hibás. Saárossy Kinga a valóban, a tősgyökeres cserfes Smeraldina, aki nemcsak azért erőszakos és szemtelen olykor, mert ő is élni akar, hanem azért is, mert ismeri a rangban fölötte állók erkölcsi fonákjait. Harsány, de csak annyira üt el a többiek­től, hogy kitessék: a mélyben mindig is duzzog valaki vagy valami. Solymosi Tibor Brighellája megint kabinetalakítás. Agyonöltöztetett figura, de tudja, hol van a helye a játék minden részletében. Tóth Zoltán, Horváth Ferenc és Fehér István egészítették ki az együttest, ráhangolódva arra, amit a többiek csináltak. Szakács Györgyi jelmezei a Jászai-díjas szakember szakmai ismereteit dicsé­rik. Piros Sándor díszletei a rendező elgondolásait tették jól láthatóvá. A koreog­ráfust, a vendég Novkov Zivojint meg kell említenünk, elismeréssel, mert a teret olykor viharos tempóban beszáguldozó színészek mintha nem tettek volna egy fe­lesleges lépést sem. A zene és a versek olyan díszítőelemek ebben a XVIII. századi komédiában, amelyek meghosszabbítják az előadást, bizonyos mértékig átszabják a színpadi bo­londozás ritmusát. Tudjuk, hogy Gáli nehezen képzeli el zene, zenei ritmus- nélkül a játszadozást, mert ez a kötöttség is növeli a fegyelmet a művészek körül. De számot kell vetnie azzal a gyakorlattal is, hogy a mai közönséget két órára szok­ták beültetni a nézőtérre. Charley nénje Az évadban láttuk, jegyzeteltük a háromfelvonásos vaudevílle-t, s benne első­sorban a siker igazi hősét. M. Horváth Józsefet. Most csak annyit: nem ártott a produkciónak a szabadtéri színpad szélesebb tere sem, sőt mintha a tágasság még meg is élénkítette volna az atmoszférát, amelyben ez a sikerdarab lepergett. 76

Next

/
Thumbnails
Contents