Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 5. szám - HAGYATÉK - Gábor László: Az egyetemes magyarság ünnepén
Szűrös Mátyás beszédét tartja Lenn, a Szépasszony-völgyben, a Népújság-fesztiválon képet rajzolt erről: „...midőn már nem volt kétséges előtte, hogy elmúlás fenyegeti, hívatta a püspököket, és a palota Krisztus nevét dicsérő nagyjait. Először megtárgyalta velük, hogy kit választanak helyette királynak, majd atyailag intette őket, hogy őrizzék meg az igaz hitet, amelyet elnyertek; szeressék az igazságot, kedveljék az égi szeretet láncait, gyakorolják a szeretet erényét, szorgalmazzák az alázatosságra törekvést. E szavak után kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: >>Ég királynője, e világ dicséretes újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel és a papsággal, az országot a néppel, s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva telkemet a te kezedbe ajánlom!« Közelgett éppen a jeles ünnep, ugyanazon örökszűz Mária mennybevitelének az angyalok és az emberek előtt nevezetes napja; nagyobb irgalom reményét remélte, ha e nap örömei közt bomlana fel teste, ezt külön könyörgésekkel kérte; sóhajtozás, könnyek árán el is nyerte. Eljött hát az áldott nap, melyet halála csakhamar még áldottabbá tett; körben álltak a püspökatyák a papsággal, az ispánok vezérlőkara a szolgálattevők nagy részével; középen feküdt a király, Isten ked- veltje, a lelki szentség kenetét felvette, ami urunk Jézus Krisztus testének-vérének útravalójával felüdített szent lelkét az Űr megtestesülésének 1033 (= 1038) évében az örök szűz és a szent angyalok kezébe letette, hogy az el nem múló égi boldogság nyugalmára vezessék.” De milyen örökséget is hagyott maga után? Az a Péter, aki fölesküdött Gizella királyné védelmére, pártfogóját birtokaitól megfosztotta és egy várba záratta. Aki a hagyaték őrzője lett volna, eltékozlójává vált, oktalan háborúskodásokba kezdett, semmibe vette a királyi tanácsot, letette tisztségükből a püspököket, uralma fenntartása érdekében német és olasz helyőrséggel töltötte meg a várakat. Az országot német hűbérbe adta, s végül pogánylázadást provokált. Aki a keresztény lovag megtestesítőjeként lépett fel — fölkeltve Szent István és Gizella becsülését — rövid és zavaros uralkodása során szétzilálta az országot. Győrffy György megállapítása szerint Szent István a keresztéiig állam továbbfejlesztését várta Pétertől, aki azonban már a temetést követő évben szembe került Gizellával és az ország nagyjaival. Már 1041-ben menekülnie kellett, s német császári hadsereggel jött, hogy Aba Sámuelt kergesse el. Két év után viszont a közfelháborodás véglegesen elsöpörte uralmát. Négy évtizedes válság következett tehát Szent István halála után. Szent László uralkodása alatt szilárdult meg a hatalom, ekkor világlott ki, hogy az államalapító király szilárd államszervezetet hagyott örökségül. Egyértelműen kedvezővé vált a kép, a társadalom túlnyomó többsége eszménynek tekintette István királyt. A zűrzavart követően úgy emlékeztek uralkodásának idejére, mint a béke, a biztonság korszakára. Nem csoda tehát, ha egyre inkább szentként emlegették, a hagyomány is elsősorban a túlvilág felé forduló, papokkal barátkozó idős király alakját őrizte meg. Az egyház is nagy tisztelettel idézte őt, aki megalapozta a püspökségeket, számtalan alapítványt tett. A vallásos színezeten túl augusztus 15-t, halálának évfordulóját másképp is ünnepelték: az évi törvénynapokat Székesfehérvárott ekkor tartották. összefonódott a vallási és a politikai meggondolás: a szentté avatás végső soron a rend alátámasztására, ideológiai megalapozására szolgált. Végül is a test exhumálására, „felemelésére” 1083. augusztus 20-án került sor. Győrffy György így írja le az eseményt: „Augusztus 19-én az esti vecsernyére 59
