Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 5. szám - HAGYATÉK - Gábor László: Az egyetemes magyarság ünnepén
• Hagyaték SZENT ISTVÁNRA EMLÉKEZVE Az egyetemes magyarság ünnepén A címben idézett megfogalmazást Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára használta az egri várban rendezett ünnepségen. Szent István halálának 950. évfordulóján idéztük fel az államalapító uralkodó emlékezetét. Különös jelentőséget kapott ez az esemény, mivel — mint az országban elhangzott előadói beszédek hangsúlyozták — újra jelentős sorskédések elé került hazánk. S ezeket nem a hagyományok megtagadásával, sokkal inkább ápolásukkal, erősítésükkel törekszik megoldani népünk. I. István születési időpontját nem ismerjük, de halálát feljegyezte a krónika. Idős korában, 1038. augusztus 15-én hunyt el, ahogy a korabeli feljegyzések megörökítették: „Szent Mária mennybevitele napján.” Keveset tudunk arról, milyen körülmények között hunyta le örökre a szemét. Egymásnak ellentmondó, vagy sokkal később „költött” adatok állnak rendelkezésünkre. A leghiteltérdemlőbbek a Szent László és Kálmán idejében készült legendák, melyek szerint „palotája nagyjai” ágya köré gyűltek, mikor utolsó óráit érezte. Ezek szerint Székesfehérvár vagy Esztergom jöhet leginkább szóba, s ha hozzáfűzzük azt, hogy úgy folytatják a legendaírók, hogy „testét a királyi székhelyre, Fehérvárra vitték le”, valószínűnek tűnik, hogy Esztergomban búcsúzott a világtól. Győrffy György, a jeles kutató így összegzi véleményét: „A lábát is fájlaló király bizonyára kúrálta magát az esztergomi hévizekben, augusztusi meleg lévén, nyári lakra is gondolhatunk. Ha István esetében is érvényesült az a vallásos kultusz, mely szerint a szent halála helyén, tiszteletére egyházat emeltek, elsősorban az Esztergom mellett, a Duna partján fekvő Szentkirályra kell gondolnunk, ahol II. Géza 1160 táján István jeruzsálemi alapítását újította meg egy Szent István királynak szentelt keresztes házban, s ahol a Szent Elekről nevezett kápolna államszervezéskori udvarházat sejtet.” Életének utolsó éveiben már megtört testtel és lélekkel vezette az országot Szent István. Fiát, Imre herceget elvesztette, s különböző betegségek gyötörték. Elfordult a világi élettől: az imádság, a jótékonykodás, az egyházatyákkal való levelezés töltötte ki mindennapjait. Felesége, a királyné biztatására szánta el magát arra, hogy Orseolo Pétert fiává fogadja és megkoronáztassa. Valószínűleg ez sem ment számára belső meghasonlás, konfliktusok nélkül, hiszen az Intelmekből kiderül, hogy Imre hercegben bízott, benne kereste és kívánta felnevelni a keresztény királyeszményt. Ezért is volt különlegesen nagy csapás számára elvesztése. A feljegyzések szerint még esküt is letétetett Péterrel, mely szerint tiszteletben tartja a királynét, megvédi javait, s hallgat nagybátyja szavára. Az. ország főurai is fogadalmat kellett, hogy tegyenek erre. Ezek szerint végül is nem volt egészen biztos választásának helyességében: a trónutódlás nem volt megnyugtató számára. De végsősoron hívő emberként a történteket isten rendelésének tulajdonította, s megnyugodva búcsúzott az „árnyékvilágtól”. A XII. század elején Hartvik püspök ilyen Ismerkedés a várral Egy meghitt pillanat
