Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 5. szám - EGÉSZSÉGÜGY - Pécsi István: Beszélgetés a Kormány egészségmegőrző programjáról
A DIÓFAÜLTETŐK HITÉVEL A nekifutás sikerült... Beszélgetés a Kormány egészségmegőrzési programjáról Izgalmas, históriai hangoltságú kort élünk, olyan időszak tanúi, illetve cselekvő részesei vagyunk, amikor a felgyorsult események miatt akaratlanul is megfeledkezünk azokról a már terv formájában is életképesnek ígérkező elképzelésekről, amelyek a rajt után is beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Ilyen például kormányunk egészségmegőrzési programja, amelynek közérdeklődésre számot tartó előzményeiről, valamint eredményeiről és gondjairól beszélgetünk dr. Kökény Mihály szociális és egészségügyi miniszterhelyettessel. Riasztó mutatók — Gondolom, érdemes felidézni azokat a cseppet sem szívderítő körülményeket, amelyek mihamarabbi tetteket sürgettek ... — A töprengésre késztető jelzések nem újkeletűek, hiszen már a hetvenes évek közepén, illetve vége felé észrevettük azt, hogy megbetegedési, halálozási mutatóink annak ellenére sem javultak, hogy egyre több lett a kórházi ágy és a korszerű műszer az egészségügyi intézményekben. Szembe kellett néznünk azzal a ténnyel, hogy a 35—44 éves férfiak halandósága az európai lista végére került, lemaradva löbb fejlődő országtól is, s az sem vigasztaló, hogy a nők esetében kizárólag Románia áll mögöttünk. A gondokat csak fokozta a rendkívül alacsony születésszám is. Arra is rádöbbentünk, hogy a bajokat az egészségügyi kormányzat nem számolhatja fel egyedül, a romlást nem állíthatjuk meg magányos harcosként. Ezt a tudatot erősítették más országok tapasztalatai, olyan országoké, ahol az egészségvédelemben — a politikai legitimáció részeként is — ágazatközi érdekegyeztetés és együttműködés jött létre. Nemzetközi vizsgálatok igazolták ugyanis, hogy a halálozásokat a gazdasági mozgástér által behatárolt életmódbeli és a környezeti tényezők sokkal inkább befolyásolják, mint az egészségügyi ellátás hozzáférhetősége és minősége, jóllehet teendőink ezen a téren sem elhanyagolhatók. — Másként fogalmazva: sokat dohányzunk, sűrűbben vesszük elő az italospoharakat. Ráadásul agyonhajtjuk magunkat, mert a romló gazdasági helyzet ellenére is szívós harcot folytatunk megszokott életnívónk tartásáért ... — Mindez nem vitatható, hiszen nálunk az AIDS-t leszámítva, nem a fertőző betegségek jelentik az igazi kihívást, hanem az idült kórfajták, amelyek kialakulásában az ön által említett ún. kockázati tényezők játszanak szerepet. A magyar halálozásban élen áll a maga 54 százalékával a szív- és érrendszeri betegségek köre. (Ebből negyven százalékban részesednek a koszorúér bántal- mai és az akut szívizominfarktus.) Ezután következnek a daganatos betegségek, a balesetek, az öngyilkosságok. Ezek alkotják az összhalálozás négyötödét. A legveszélyesebb kockázati tényezők több betegségkiváltásért is felelősek, így a már szóba hozott cigarettázás rizikófaktora az érbetegségeknek és a tüdőráknak is. Az is köztudott, hogy táplálkozási hagyományaink se szívderítőek. Sok cukrot és zsírt fogyasztunk, de meglehetősen kevés rostos ételt. Mindez pedig a daganatos és az érrendszeri bajok előidézésének lényeges és együttes tényezője. A reálbércsökkenés ellentételezéséért vállalt túlmunka, emiatt a szűkebbre szabott szabadidőben elmaradó rekreáció is közvetve növeli az em45
