Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 5. szám - VERS - PRÓZA - Páskándi Géza: A kiéheztetés (történelmi játék)
Húsz korbácsot neki! (Indul. Közben a tömlöcben már úgy esznek, hogy förtelmes a látvány. Az őr is velük zabái.) ELSŐ ÖR: Fel a pendelyt, szuka! (Közben azt figyelte, mikor tűnik el végleg Csorbadzsi.) SARKANTYŰS (a tömlöcben): Hé. óvatosabban, halálra eszitek magatokat nékem! MÁSODIK RAB: Ez is eszik, aki jönni nem akar! (Harmadik rab is lopott az ételből.) SARKANTYŰS: Néked nem jár, te itt maradsz! (Kiveszi kezéből. Az odakullog a rácshoz és fogait abba mélyeszti, úgy bámul a világba. Csorog a könnye. Némaság, csupán a csámcsogás hallatszik.) HARMADIK ASSZONY (könyörtelen, révedt szem): Üss már! Mért nem ütsz? Üss csak, üss! Megérdemli az én sátán-lelkem! Üss rám annyit, hogy még síromban is megemlegessem! , (Csorbadzsi végleg eltűnt.) ELSŐ ŐR: Fuss innen, szuka! HARMADIK ASSZONY: Üssél már! MÁSODIK ÖR: Méghogy húsz korbács, alig állok a lábamon! (Elfut a tömlőc felé, enni. A másik őr nyújtja neki az ételt. Közben a bástyáról test zuhant le sikítva. Az asszony csak áll.) ASSZONYHANGOK: A bástyáról valaki leesett! A bástyáról valaki leesett! (Jönnek az asszonyok, karjukban a kisfiúval.) (Az asszony feléjük indul.) NEGYEDIK ASSZONY: Ez meglehet, az anyja! (Az asszony azonban könnytelenül elhalad mellettük, ki a várból, még az őrök is csak némán nézi föntről.) Még kárt tesz magában! (Szomorú, szent énekbe kezdenek. A gyerekkel el. A tömlöcben a jóllakottak most mind elalszanak. A hárem körül a másik térben megjelenik Pelbárt és a servita. Távolabb Gülfid is. Fülel. JEZSUITA: Igaz a hír, hogy a keresztény rabokat küldik kitörésre? PELBÁRT (megáll): Igaz ... JEZSUITA: De hiszen ez szörnyűség! Bizonyosan megszöknek majd jó néhá- nyan, s akkor a családjuk ... a gyermekek ... (Elhallgat.) PELBÁRT (megragadja): Testvérem, most olyasmit kell tennem, ami meglehet, a fejembe kerül... De te ne tarts velem ... Te viszed majd a hírt, ha keresztény testvéreink megjönnek ... (Kis szünet.) Megkeresztelem Fatimát. (Csend.) JEZSUITA: Micsoda? (Elállt a lélegzete.) Hiszen ez... valóban a fejedbe kerülhet . .. PELBÁRT: így tán el tudom érni, hogy ha a családokon megtorlásra kerülne a sor, Fatime a végsőkig kiáll ügyünk mellett . . . érted-é? JEZSUITA (suttogva): Értem... Ó teremtőm, segíts bennünket, segíts! És téged is ... és bocsáss meg a múltkoriért, atyám . . bocsáss meg, szent ember vagy te, atyám! Én vak, nem láttam eddig . . . (Letérdel.) PELBÁRT: Állj fel! (Szigor.) Menj . .. Jön Fatime! (A páter megszorítja a másik kezét, elsiet.) FATIME: Hívatott atyám . . . PELBÁRT: Ahogy e szegény rabok most ki akarnak csapni — úgy tör ki néha az ember régi hitéből, Fatime. Életünk tele van ilyennel . Ha azt mondjuk: egy ember kitér, azt jelenti — egy ember kitör hitéből, s egy másik hit rabságát vágy szent rabságát kapja. 13
