Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Neményi Lili: Régmúlt idők női krónikása
énekesnő, vendégeskedtem Kabdebo Ducikánál. Az ő leánya Bisztrai Mária, a Kolozsvári Magyar Színház egyik művésznője volt. Ottlétem alatt éppen igazgatóválság volt a színházban. Ügy emlékszem, akkor a 18. vagy 19. igazgatót váltották le. Sajnos a magyar átok, saját magyar színészei jelentették fel és tettek panaszt ellene. Azon gondolkodtam, hogyan lehetséges, hogy a kolozsvári magyar színháznak ilyen gondjai lehetnek. Bisztrai Máriának szóltam, szeretnék vele beszélni. Elmondtam neki, hogy az én 'véleményem szerint őneki elsősorban nem az a feladata az életben, hogy színésznő legyen. Hanem az a missziója, kötelessége, hogy a kolozsvári magyar színházat olyan nívón tartsa, amilyen volt Janovics Jenő alatt, és ez csak egyetlen módon érhető el, hogyha olyan valaki lesz a színház igazgatója, aki minden vonatkozásban, román oldalról is és erdélyi magyar oldalról is teljes bizalmat élvez. Ez csak egyetlen ember lehet, ő, Bisztrai Mária, akinek az édesapja legnagyobb politikusa Volt Romániának, akkor kormányelnök, Petru Groza, az édesanyja pedig, Kabdebo Ducika, „magyar színésznő”, aki a legelőkelőbb erdélyi magyar családok sarja volt. Kicsit meglepődve nézett rám, és nem tudta elhatározni magát, nagyon sokat kellett beszélnem, magyaráznom, hogy itt minden oldalról védve van, román oldalról az édesapja és a magyar közönség részéről pedig az édesanyja révén. Eltelt egy esztendő, Pesten, 1969-ben kaptam egy meghívót. Bisztrai Mária a Kolozsvári Magyar Színháznak az igazgatónője lett, és beiktatásának ünnepségére meghívtak engem is. Tizenhat esztendeig, erkölcsi és anyagi sikerekben gyönyörű munkát végzett. Méltó volt apjához és édesanyja emlékéhez. 1937, Az Édenkert Nagyon szerelmes lettem, nagy, szenvedélyes szerelemmel. Állandóan azt kérdezte tőlem „0”, hogy szeretem-e igazán, örökké? De soha nem válaszoltam. Most, idős koromban visszagondolva erre a gyönyörű nagy érzelemre, most már felelhetek tisztességesen, őszintén: mert testem még mindig őrzi teste forróságát, fülem szavai melegségét, szemem szerelmet kérő tekintetét. Szerettem. Most már megmondhatom. Testemet 3 évig szerettem, mert ő szerette. 3 évig láttam szépnek, mert ö látta szépnek — kívánatosnak, mert ö kívánta. 3 évig adott örömet, mert Őneki adott. Csak Neki, senki másnak: Neki és Nekem. 1942. Budapest Csöng a telefon. Reggel egy férfihang így köszönt: „Jó {reggelt, maga az, Hanna?”. Azt hittem, téves a hívás, de a hang ismerős volt. Rögtön kapcsolt az agyam, és így válaszoltam: Igen, itt Glavári Hanna, a Vígözvegy beszél. Mikor? Hol? Hány órakor? Kivel? és Mennyiért? „Ma este, a Margitszigeten” — felelt a férfihang. — „Udvardy Tibor, Maleczky Oszkár, Kelly Anna, operazenekar, Rubányi a karmester. Délután ötkor kimentem, persze, senki nem volt ott, csak a rendező, megmutatott mindent. Én teljesen nyugodt voltam, oly sokszor énekeltem a szerepet. A karmester úr a kezdés előtt tíz perccel érkezett meg, talpig bőrbe öltözve. Motorkerékpárral rohant a címszerepet éneklő operaművésznő lakására, Pesterzsébetre, akkor ott lakott orvos /férjével együtt, hogy jöjjön, csinálja meg az előadást, mert botrány lesz. A művésznő nem jött. Nemcsak, hogy sikerült az előadás, de a Vígözvegy nagy sikerű volt. Hasábos kritikák jelentek meg rólam. Eredetileg a művésznő egy hétre mondta le az előadást, de másnap reggel a színház közölte velem, hogy a művésznő meggyógyult, este már ő énekel. Akkor tudtam meg, hogy azt az előadást, amiben én énekeltem a Vígözvegyet, akkor közvetítette a rádió, ami abban az időben — 1942 — a tévé népszerűségével vetekedett. Úgy látszik, túl jól sikerült a beugrásom, túl nagy sikerem ’volt, és ezért gyógyult meg a művésznő egy nap alatt. Ezt viszont dr. Cserés Miklós mondotta el nekem. 1945-ben, augusztus 24-én jött föl hozzám, a felszabadulás után, beszélgetni a rádióról. Sok kollégám, kolléganőm volt szerződés nélkül, mit lehetne csinálni? Akkor beszéltük meg — és adtam azt a tanácsot —, hogy kellene egy társulatot szerveznie a rádiónak, ami megoldaná az egyeztetéseket, komplikációkat. Egy állandó együttessel könnyebb produkálni, több próbát lehet csinálni. Ö árulta el, hogy az 1942-ben, beugrással elvállalt Vígözvegyem rádióadás volt. és ő közvetítette. (Folytatjuk)
