Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: Lengyel színmű - lengyel tálalásban, Egerben
• Színház LENGYEL SZÍNMŰ - LENGYEL TÁLALÁSBAN, EGERBEN Mit nem hiszek el? A Gárdonyi Géza Színház nagy sikerű évadjának végére — talán azért is, hogy ínyencséggel szolgáljon, talán azért, hogy a mai magyar színházkultúra állapotát számunkra bemérhetővé tegye? — vállalkozott arra, hogy színre vigye Ta- deusz Rózewicz lengyel író kétrészes színművét, a Fehér házasságot. A darabot Andrzej Rozhin, a lublini Juliusz Osterwa Színház igazgató-főrendezője állította színpadra, vendégként érkezett a díszlet- és jelmeztervező művész Andrzej Mar- kovicz is. A darabot az íróként, poétaként is sikeres Tadeusz Rózewicz a ,hetvenes évek elején írta. A napjainkból visszatekintve, már felhőtlenül boldognak ítélt századvég lengyel társadalmát mutatja be nekünk, egy nagypolgári családot, ahol a birtok, mint háttér, az anyagi méretek kitűnő keretet biztosítanak egy többdimenziós társadalmi játszma, netán az egymás sorsával vajmi keveset törődő önzés, e mindig is korszerűtlen, de aktuális játék önfeledt libikókázására. Ám a hinta igencsak akkor szokott megbillenni, sok esetben felborulni, amikor azt senki nem várja. De ez történik-e itt, Rózewicz darabjában? Maradjunk az alapképletnél. A századvég lengyel középosztályát sem kerülte ki az általános európai hatás. Országhatárokon innen és túl, az európai szellemáramlatok, főleg a Nyugat befolyása, utánzása, vezető szerepe, nagymértékben meghatározták a polgárság gondolatait, magatartását, az egyéni élet alakítását is. A korszakban nemcsak a művészek vonultak ki az akadémiák, a stílusok templomaiból a szabadba, a szecesszióba; de élt és hatott Nietzsche, Shopenhauer. Ibsen boldogtalan Nórája kivonult a babaházból, mert férjével egyenrangúnak, embernek érezte magát. A polgárság nagy rohamokkal vette be a gazdaság hadállását, győzködni kezdett a politikában. Mindenféleképpen polarizálódott a társadalom Európa haladt öntudatlanul a forradalom elé. Ezt nem is sejtve, a fellazult társadalmi formációkban, elnyűtt erkölcsi rendben játszadozott az emberiség egyik része. Csak a „viharmadarak”-nak adatott meg a megélés, feltenni izgató Jés romboló kérdéseket, miközben rájöttek arra, hogy a valóság és a hirdetett tételek, az erkölcs, filozófia axiómái között, azoknak olykori védelmében: a társadalom csal, hazudik, s kantárja vesztett csikó módjára ficánkol. E társadalom felszíne, amelyet épp akkor a napsütés és jómód elkényeztetett, nem tudott mit kezdeni jókedvével. És lelkiismeretével. Azt, hogy a család minden tagja valami módon hazudik, csal és mást játszik, mint amit játszania, álakítania kellene, Rózewicz életképében a kamaszlány, Bianka fedezi fel. Nem színtiszta képletként, hanem azzal együtt, hogy ő az ő testét is éppen az uralkodó vallásos tanítások szó szerint értelmezett tartalmát tragikusan komolyan véve — kegyetlen tehernek tudja, olyannak, amely elveszi emberi méltóságát, azt az emberi fenséget, amelyet érezni, tudni, megélni szeretne. A tisztaságot akarja megőrizni, aminek a megmentése az ő családjában szinte képtelen feladattá magasodik. A nagyapától Paulináig, az anyán, az apán át, a Nénit sem kivéve, egészen a Konyhalányig az egész környezet — 'bűnös egyveleg. Csalnak, hazudnak, talán még akkor is, amikor gyónnak. Ezt a bűnbánatot a gyóntatószék térdeplőjén gyakorolják, de csak addig tart, amíg a szájuk mondja: minden elszáll, elpárolog, mint a füst, mint a köd, mint a felhő az égről. Jelenetek peregnek le, érzékeltetik, mi a valóság, mi munkál, mekkora kettősség uralkodik a jellemekben, mert erre van lehetőségük ebben a társadalomban. A család — csepp a tengerben. Elzülleni akkoriban azért kellett, mert kínálták az alkalmat rá a viszonyok. S ha az író mégis azzal oldja fel az erkölcsös-erkölcstelen hancúrozást, hogy Bianka, ez a valószínűtlenné és kemény akarattá felnövő lány fehér házasságot, azaz elhálás nélküli együttélést kényszerít Benjáminra, annak az lehet a képtelen, de mégis valós magyarázata: az abszurdot egy másik előjelű abszurddal lehet csak megölni vagy meggyógyítani. A voluntarista kényszerre — milliós méretekben — akad példa századunkban. A klasszikus szabályzat szerint ez a színmű nem sűrű dráma. 'Kéoei az élet mozzanatai. S bár többször hiányzik az a dinamika, amitől a játék felforrósodását 80
