Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 4. szám - SZÍNHÁZ - Farkas András: Lengyel színmű - lengyel tálalásban, Egerben
és végső robbanását várnánk, erkölcsi tartalmát tekintve, hasznunkra van és lehet. Azzal és azért, mert a darab okítása folytán jobban megértjük a háborúktól szétszaggatott Európa tragédiáját és azt, hogy mára ez és így lett Európából, eny- nyire rosszul játszotta el az európai nagypolgár a társadalmi, szellemi és erkölcsi lehetőségeket a XIX. század végén és az új korszak elején. Mintha a mítoszokat teremtő filozófusok, zenészek — itt elsősorban Wagnerre gondolunk! —, drámaírók és írók segítségével rosszul méretezték volna fel az emberi történelem útját, ami a tegnapi holnapunkba vezetett. \ Rózewicz nem csinál titkot abból, hogy a lélek történéseit legalább olyan fontosnak tartja, mint a kinti valóságot, azokat a körülményeket, amelyek között a léleg végigéli, sokszor nagy-nagy kényszerűségekkel harcolva, a maga tragédiáját. Küzdelem ez a javából, de mi itt, ebben a Fehér házasságban csak mozzana- tokaf kapunk, igaz, ijesztőeket és elgondolkodtatókat. Mintha azt mondaná a szerző a katolikus dogma egyik szólásával: ,;a lélek ugyan kész, de a test erőtlen”. Mi több, esendő, egészen az elkényeztetettségig. Ez a kettősség végig érződik a darabon, bár ez a (párhuzamos mozgás vezeti el Biankát a feloldó befejezésig. Ha egyáltalán ez a befejezés felold valamit. Legalábbis bennünket. Ez az „Übermensch méretű” akaraterő nem kap kellő talapzatot a darab építményében. S hogy a játék mégis mély hatást gyakorol ránk, az inkább attól van, vagy attól is van, hogy a formák, a szín, a jelmez, a játékosok vezetése magas szinten közvetítenek nekünk egy, a szomszédban sajátos életet és eredményeket felmutató színházkultúrát. Andrzej Markovicz díszletei között — annak ellenére, hogy az egri színház méretei miatt alakítgatni kellett — eleven a bújócska, az a bizonyos ki, mikor, kit fog el, ki, mikor, kivel kacsint, ugrik össze csalni, alakoskodni vagy a színtiszta igazat mondani. Az igazi harc Bianka és Paulina között futhatna a vért is hozható tragédiáig. De az író csak felmutat törekvéseket, amik nem kapnak kívülről rosz- szallást. Vagy csak annyit, amennyi kendőzést kívánhat és csakis azért, hogy a családi vagy társadalmi botrány be ne következzék. A Néni fontos mondatokat szól el és azokkal irányít, leplez is. Az egyes szereplők jellemi oldalát, a vállalt és kapott társadalmi szerep tudatát kivallatja a rendező a színészekkel, s azok — a szürrealista .elemek olykor homályos utalásai ellenére — jó kedvvel vesznek részt a játszadozásban. A két szűzi lány álmodozását és így-úgy áldozati bárányságát a játék fölé emeli a szerző és rendező is, mert hisznek abban, hogy a lélek nemes szándékai — olykor még torzult, kinti láthatóságuk ellenére is — valahol majd diadalmaskodnak. A rendező elsősorban játékmester. Minden jelenetet a legrészletesebben kimunkál és pontosan tudja, milyen gesztusok, hogyan hatnak majd a szereplők egymás közti közlésében és a közönségben. Utólagos töprengéseink közé tartozik az a nem lényegtelen kérdés: ha a rendező kiiktatja netán a paradicsomi kosztümben ficánkoló hölgyeket-lányokat-asszonyságokat, talán több feszültség támad a .játék hősei között. Megváltozik a Konyhalány fontossága, mert az ő drámai funkciójára „ezek a najádok” rádolgoznak, és így sokat elvesznek tőle — hatásban. Az egri társulat ezt a hazai stílusválasztéktól merőben elütő színművet kellő fegyelemmel vállalta és oldotta meg. A karakterek feldolgozásában, értelmezésében elfogadták a lengyel rendező vezetését és jól értelmezhető, élvezhető előadást hoztak létre. Andrzej Zaraczky szecessziós világot ébresztő zenéje a sokszínűséget és a sokrétűséget telepíti a színre, és a szüneteket, a várakozásokat telerajzolja érzelmi ábrákkal. Csonka Ibolya vendégként jött Egerbe Biankát játszani. Végig egyenletesen, a vibráló szélsőségeket is fegyelmezetten hordozva hitette el a közönséggel, hogy ez a reszketés, önundor, félelem, vágyakozás, a parancsnak és a kötelességnek a teljesítése, a szeretet, gyűlölet egymást felváltó érzése és összefonódó hiánya — így kiad egy jellemet! És azt az akaratot, amely a természetet a természet ellen fordítja. Nekünk, nézőknek nincs, nem is lehet elmarasztaló ítéletünk, hiszen a gyötrelem eredménye ez a képtelen döntés; Bianka és Benjámin sorsa. Román Judit ellentétpárjává nő Biankának. Mindazzal, amit a rendező és a darab szövege rá kiró. Nem lehetne teljesen elégedett önmagával. De ő hoz olyan pillanatokat is, amiket a külső utasítás nem rendelhet el. És ez a szellemes ösztö- nösség a fő erénye Román Juditnak. Bókái Mária külön szigetet képez ebben a játékban. Merészsége nincs, hogy úriasszony mivoltát levetkőzve, csak egyszer is megkísérelné azt a bűnt, amit a többiek naponta tucatjával elkövetnek, hogy ugyanis — bűneikkel együtt és azok ellenére — tudnak és akarnak őszinték lenni. Csendes Lászlónak megint csak egy könnyen megoldható részfeladat jutott, amit könnyedén, a rutinos környezetben fanyarra véve játszott el. A bikafej talán 81
