Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 4. szám - TUDOMÁNY - Zaharov H. I.: Az emberi tényező a szocialista termelésben: lényege és aktivizálódásának módjai

li, hogy például a társadalmi tulajdonhoz tulajdonosként viszonyuljon, egyéni ér­dekeit képes legyen alárendelni a társadalmi érdekeknek, vegyen részt a termelés- irányításban, kezdeményezőkészség, szocialista vállalkozószellem jellemezze. Tehát a munkásnak nemcsak termelőtevékenységgel kell foglalkoznia, hanem okosan kell gazdálkodnia, s mind e mellett, Lenin szavaival élve, „nemcsak saját üzemét kell magáénak éreznie, hanem az országot kell képviselnie, s felelősséget éreznie az össznépi tulajdonért”. Ez határozza meg szociálgazdasági funkcióját. És végül, nem lehet a munkás teljes értékű, eszmeileg szilárd, modern gondol­kodású, és nem lehet őt érdekeltté tenni fejlett politikai, erkölcsi, állampolgári személyiségvonások nélkül. Napjaink termelési színvonala egyre határozottabban igényli olyan feltételek megteremtését, melyek között a munkás egyidejűleg fejlődik szakemberként, szo­cialista személyiségként, és úgy, mint a társadalmi tulajdon valóságos gazdája. Hogy ez az egység eredményesen funkcionáljon, kulcsfontosságú a társadalmi ter­melésben részt vevők érdeke, az érdekek, ellentmondások egységének biztosítása. Az érdek, mint az ember aktivizálásának mozgatóereje A specifikus egyéni, csoport- és társadalmi érdekek között állandóan jelentkez­nek dialektikus természetű, eléggé bonyolult ellentmondások. Jelentősen változnak a gazdasági érdekek az egyes dolgozók és kollektívák között, a vállalati kollektívák és régiók közt az ágazat és régió, valamint a fel­soroltak és az állam érdekei között. Eközben minőségileg változnak nemcsak ma­guk az érdekek (szükségletek), hanem egymáshoz való viszonyuk is, mivel növek­szik az egyéni, a kollektív és regionális érdekek jelentősége, s ezt feltétlenül figyelembe kell venni akkor, amikor az egész érdekrendszernek a társadalmi szük­ségletek prioritását megőrző, tervszerű optimalizálásáról beszélünk. Amikor mi az államérdeket abszolutizáltuk, s azt a gazdaságirányítás akkori­ban helyesnek vélt, szigorú, központosított módszereivel valósítottuk meg, fokoza­tosan csökkent az egyes dolgozók és kollektívák gazdasági érdekei iránti figyelem. Jelen körülmények között, mikor maga a munka jelentős szociális, gazdasági különbségeket tartalmaz, mikor a társadalom javára végzett munka még nem vált minden ember elsődleges életszükségletévé, és a munkamotivációban a dolgozó anyagi érdekeltsége dominál, a munkaeredményektől függő jövedelemelosztásban az egyenlőség nem lehetséges. Manapság a politikai taktikának aktívan kell ösztönöznie és erősíteni a mun­kás személyes érdekeltségét abban, hogy fejlődjön a kezdeményezőkészség, a szo­cialista vállalkozókedv, növekedjen az anyagi javak és szolgáltatások termelése az állam által szabályozott keretek között folyó egyéni munkavállalás kiszélesítése révén is. A társadalmi tulajdon erősítése és helyes realizálása biztosítja minden ember számára az elhivatottsága, képessége szerinti munkához való tényleges jo­got, a pihenésre, lakásra, az idős kori anyagi biztonságra és művelődésre való jo­got, fejleszti a valódi kollektivizmust, garantálja az igazi szociális igazságot, a tár­sadalmi termelésben részt vevők gyökeres érdekegységét. A mai gazdaság- és szo­ciálpolitikában alkalmazandó stratégia és taktika ilyen összefüggéseiről beszélt M. Gorbacsov a szakszervezetek XVIII. kongresszusán, hangsúlyozva, hogy ma a pe­resztrojka pillanatnyi érdekeinket érinti, de megfelel a dolgozók hosszú távú, gyö­keres érdekeinek is. Feltétlenül szükséges, elvi jelentőségű, hogy ezt így értelmez­zük. Az ET struktúrájában az érdekek ellentétes egysége és az érdekek realizálása nemcsak elméleti síkon aktuális kérdés, hanem gyakorlati vonatkozásban is, mivel a probléma közvetlen kapcsolatban van a társadalmi termelés rendszerében részt vevő ember aktivizálásának útjaival, lehetőségeivel. A munkaerő funkcionális fejlődésének problémái A munkaerő gazdasági funkciójának fejlődéséről A népgazdaságban a munkást elsősorban munkaerőnek tekintették, mint a ter­melés munkatartalékát az anyagi erőforrások mellett. A termelés a munkaered­mények kiegyenlítődéséhez vezetett, s megfosztotta a vállalati kollektívákat és az egyes dolgozókat attól a lehetőségtől, hogy maximálisan megvalósítsák képességei­ket, alkotó kezdeményezőkészségüket. Ez a gazdasági mechanizmus mintegy uni­formizálta, középszerűvé tette a munkásokat. A népgazdaságban kezdtek tömegessé válni a harmad-, negyedosztályos munkák. A munkások és a szakemberek kezdtek közömbössé válni a munka minősége és eredményei iránt, a szakmai továbbkép­zés, az új technika és technológia elsajátítása iránt. (Folytatjuk) Zaharov H. I.

Next

/
Thumbnails
Contents