Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 4. szám - EGÉSZSÉGÜGY - Barta Katalin: A jövő a reumatológiában is a korszerűbb szemléleté
A KÓRHÁZI ÁGYAK SZÁMÁNAK NÖVELÉSE NEM MEGOLDÁS A jövő a reumatológiában is a korszerűbb szemléleté Megalakulásának 60. évfordulóját ünnepli idén a Magyar Reumatológusok Egyesülete. Megyeszékhelyünket érte a megtiszteltetés, hogy a szeptemberben megrendezendő, háromnapos jubileumi vándorgyűlésnek otthont adhat. Megjegyzendő, hogy ebben nem kis szerepe van szűkebb hazánk reumatológiai vonatkozású múltjának, s a helyi szakemberek áldozatos, előkészítő munkájának. A közelgő rangos tanácskozás alkalmából kerestük fel és kértünk interjút Gömör Béla professzortól, a Budapesti Orvostovábbképző Egyetem reuma és fizikoterápiás tanszékének vezetőjétől, a Magyar Reumatológusok Egyesületének elnökétől. — Professzor úr! ön nemzetközileg is elismert szaktekintély. Mondjon néhány szót arról, milyen erőfeszítések állnak sikeres pályafutása hátterében! — Ahhoz, hogy valaki bekerüljön a nemzetközi szakmai berkekbe, több kívánalomnak is meg kell felelni. Jómagam huszonhat éve dolgozom az Országos Reuma- és Fizikoterápiás Intézet kötelékében. Ez gyakorlati és elméleti munkát egyaránt jelent. A kandidátusi disszertációmban a gerinc kis ízületeinek genetikai kérdéseivel foglalkoztam. Érthetőbben: a nagyszámú szűrő- és egyéb vizsgálatok adataiból számításokkal igazolható, hogy milyen mértékben örökölhető a betegség. A másik feltételnek is igyekszem eleget tenni, nevezetesen annak, hogy rendszeresen részt veszek tudományos konferenciákon, figyelemmel kísérem a legújabb eredményeket, s ha alkalom nyílik rá. én magam is publikálok különböző szaklapokban. Az igazsághoz tartozik, hogy a személyes jelenlétre, és az állandó bizonyításra azért is szükség van, mert ezáltal növelhetjük a nemzetközi porondon a hazai szakma tekintélyét. Erre jó példa az 1991-re tervezett európai reumatológiai kongresszus, amelynek rendezési jogát hazánk kapta meg. Talán nem szerénytelenség, ha elmondom, hogy tiszteletbeli tagja vagyok több külföldi egyesületnek is. Ez azért is fontos, mert ily módon közvetlenül és gyorsan juthatunk hozzá a legfrissebb ismeretekhez. — Szűkítsük a kört! Országos viszonylatban számottevőnek ígérkezik az egri tanácskozás is. Miért éppen ránk esett a választás? — A konkrét válasz előtt talán érdemes az egyesület történetét röviden felvázolni. A háború előtti években a reumatológia szorosan a belgyógyászathoz tartozott, nem tekintették önálló orvostudományi ágnak, de báró Korányi Sándor, kiváló orvos törekvéseinek köszönhetően, már némi rangot kapott ez a terület. A háborút követő években az volt a cél, hogy fennmaradjon, s valamennyire újjászerveződjön a viszonylag kevés szakembert számláló közösség. Ezeket az esztendőket az elszigeteltség jellemezte, alig volt lehetőség nemzetközi kitekintésre, kapcsolattartásra. 1966-tól azonban megindult a vérkeringés, alkalom nyílt a „nyitásra”, s igény jelentkezett a hazai szakemberek összefogására, tevékenységük koordinálására is. Ennek egyik következménye, az immár hagyományosnak mondható évi vándorgyűlések összehívása is. Hat éve rendszeresen lehetőséget teremtünk a szakmai tapasztalatcserére. Visszatérve a választás szempontjaira: Eger nagy múlttal rendelkezik, hiszen az országban itt alakult meg a második reumaosztály. A városban dolgozó szakemberek és a gyógyászatban elért eredmények is szerepet játszottak a 53
