Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 4. szám - EGÉSZSÉGÜGY - Barta Katalin: A jövő a reumatológiában is a korszerűbb szemléleté

döntésben. Hozzá kell tennem, az egriek maguk ajánlkoztak a szervezésre és lebonyolításra, ami meglehetősen felelősségteljes feladat.

— A vándorgyűlésen idén két napirend köré csoportosulnak az előadások. Az egyik a történeti áttekintés, a másik a lágyrész-reumatizmus. Kérem, avassa be olvasóinkat kicsit részletesebben a két témakörbe!

— Ügy gondolom, az egyesület tevékenységének történeti felvázolása, s ezen belül a különböző gyógy el járások ismertetése tanulságos lesz mindannyiunk, de különösen a fiatalabb kollégák számára. Másrészt a házigazdáknak egyfajta lehetőség a fürdővárosi múlt felelevenítésére, a teljesebb bemutatkozásra. A másik téma, a lágyrész-reumatizmus. Ez a test úgynevezett lágy részeinek (izmok, inak) reumatológiai megbetegedéseivel, s az ezzel kapcsolatos kezelési eljárásokkal foglalkozik. A témaválasztást indokolta többek között az is, hogy jelenleg a betegek több mint fele (55 százaléka) ilyen jellegű panaszokkal keresi fel az orvosokat.

— Ügy tudom, Magyarországon megyénkben is nagyon magas a reumatológiai betegségben szenvedők száma. Ezzel szemben a reumaosztályokon nagyon kevés kórházi ágy található, az ideális kezelés feltételei, úgy tűnik, hiányosak.

— A helyzet az, hogy ez a megállapítás helytelenül felmért adatokat tükröz. Érdekes módon, olyan szemlélet alakult ki az emberekben, hogy a viszonylag könnyen és hatásosan kezelhető bajokat is hajlamosak felnagyítani. Szemléltetésként egy adat: Európában jelenleg az első helyen állunk a meghatározott betegszámra eső szakorvosok tekintetében, s az sem elhanyagolható, hogy országunk nagyon gazdag gyógyvizekben. Hihetetlennek tűnik talán, de külföldön átlagosan 500 ezer reumatológiai betegre jut harminc kórházi ágy. Arról van szó tehát, hogy ezeken az ágyakon manapság sokszor olyan betegeket kezelnek, akik nem feltétlenül szorulnak arra. Sok ember esetében például jó hatást lehetne elérni egy szanatóriumi kezeléssel is. Ehhez azonban az kell, hogy a jelenleg a szakszervezetek kezelésében levő gyógyüdülők, szanatóriumok, valóban a gyógyító-megelőző munkát szolgálják. Köztudott, hogy az egészségügyi tárca napjainkban túlterhelt, rengeteg gonddal küszködünk. Épp ezért, a reumaosztályokon nem a kórházi ágyak számának további növelésére kell áldozni, hanem a komplex terápia alkalmazását érdemes szorgalmazni, a már meglevő lehetőségekkel élve. Ezt elősegítendő, a napokban juttattunk el a szociális és egészségügyi miniszternek egy ilyen tartalmú javaslati tervet, amely minden bizonnyal meghallgatásra és támogatásra talál.

— Engedjen meg egy más jellegű kérdést. Nehezen diagnosztizálható betegségről van szó. Van-e arra lehetőség, hogy valamennyire konkretizálják ennek leírását, illetve hogy viszonylag egységes terápiát dolgozzanak ki a gyógyításban?

— Ez a betegség valóban nehezen kórismézhető. Részben ennek tudható be, hogy sokáig perifériára szorult az ezzel foglalkozó tudományág. Pejoratív jelzőkkel illették azért is, mert régen a fürdőorvosok foglalkoztak e betegség gyógyításával. Épp ezért, összehasonlíthatatlanul nagyobb tekintélynek örvendenek ma is azok a helyek, ahol a gyógyvíz hiányában kell enyhíteni a makacs fájdalmat. Ez a hátrányos megkülönböztetés pedig teljesen alaptalan, hiszen egy reumatológusnak számtalan ismerettel kell rendelkeznie. Például nyolcvanöt fajta olyan betegség létezik, amely reumatológiai fájdalom képében jelentkezik, pedig a baj teljesen más eredetű. Csupán ennek a kiszűréséhez is rengeteg ismeret, gyakorlat szükséges. Ennek ellenére, a nemzetközi szakmai körökben is a konkrét diagnosztikai kritériumok leírására törekszenek.

— Ügy tűnik, az ön által vezetett egyesület céljaival, elképzeléseivel a jó értelemben vett radikális szárnyat képviseli a magyar egészségügyben. Kap- nak-e a megvalósításhoz anyagi támogatást?

54