Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 4. szám - EGÉSZSÉGÜGY - Homa János: A reumakórház jelene és jöője

nak benne a mozgáskorlátozottak. Enyhén radioaktív, s így alkalmas arra, hogy ízületi gyulladásokat csökkentsen, ionizáló hatása miatt. Ugyanakkor mindenfajta ízületi gyulladással összefér. Mindenképpen említésre érdemes, hogy található ezek mellett 35 és 38 Celsius-fokos medence, s egy tükörme­dence, amely egyéni gyógytornára való. Az épület északkeleti szögletében ta­lálható a súlyfürdő az iszapkezelő rész ben pedig négy kezelőpados iszap­pakoló helyiség. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy a reuma­osztály 48 ágya nagyon kevés. Nem is beszélve arról, hogy a helyiségek java része is szűkösnek bizonyul. Jó lenne kedvezőbb körülményeket teremteni a munkánkhoz, mert a mostani elhelyezés nehezíti a megfelelő fizikoterápiás ke­zelést, s a tornaterem is kicsi, bővítésre szorulna. — Betegeket, kezelésre szorulókat Heves megye területéről fogadnak, s akadnak, akik hosszú ideig várnak, míg rájuk kerül a sor. — Sokan gyulladásos ízületi betegséggel keresnek fel bennünket. Az úgy­nevezett degeneratív gerincelváltozások és a degeneratív ízületi elváltozások a legfőbb területei munkánknak. Az ORFI szakmai lehetőségei jóval maga­sabbak, mint a miénk, de, érdekes módon, a betegek nem vágyódnak el in­nen. Talán furcsának tűnik az én számból, de jólesik kimondani: majdnem egy szintre helyeznek bennünket az ORFI-val. S ez nem kis dolog. Már csak azért sem, mert ott minden szerdán reggel tudományos ülésre gyűlnek az or­vosok, akik többen vannak, mint mi. Az ilyen események versenyzésre, az is­meretek folyamatos gyűjtésére, karbantartására késztetik a szakembereket. — Mennyire népszerű orvosi körben a reumatológia? Mintha nem tar­tozna a tudomány centrumába. — Valóban. Eléggé ambivalens a helyzete. Sokan nem jöttek még rá, hogy ugyanolyan jól meghatározott és pontos fogalmakkal dolgozik, mint a többi terület. Sokan ezt linkebbnek tartják. Ugyanakkor például a belgyógyá­szok bizonyos esetekben a véleményünkre szorulnak, s azt hasznosítják is. Mégis lassú az elismerésünk útja. Mindez külföldön is így van. Ennek oka a fürdőorvosi tevékenységre vezethető vissza, amely nem volt olyan tudomá­nyos akkoriban, mint az orvosi munka más területei. Hazánkban Bozsóky Sán­dor és Gömör Béla professzoroknak köszönhető, hogy mára minden irracioná­lisát, minden bizonyíthatatlant száműztek a szakmából, s feltehetően ez elő­segíti presztízsünk növelését. Egyébként, a szakmán belül is tapasztalhatók el­lentmondások. Ilyen például az Európai Liga a Reuma Ellen elnevezésű tes­tületünk azon törekvése, hogy a reumatológia és az ortopédia között éleseb­ben meg kell húzni a határokat. Eszerint a sürgős, gyulladásos esetek a reu­matológiára, míg a krónikus ízületi betegségek az ortopédiára tartoznának. Véleményem szerint nem érdemes kettéválasztani ezeket. A szakképzés szem­pontjából is az tűnne jónak, ha együtt maradna a kettő. Jó lenne, ha ezen a területen még több kolléga tevékenykedne, olyanok, akik a belgyógyászat­ban is jártasak. Ez ennek a tudományágnak a fejlődését is garantálná. — Manapság divatos szónak számít a gyógy-idegenforgalom kifejezés. Önöknek módjuk nyílik-e effajta tevékenységre? — Azt hiszem, nem sértek meg senkit, ha úgy fogalmazok, hogy váro­sunkban nem megy a gyógy-idegenforgalom. Egyszerűen azért, mert nincs „kiajánló”. A HungarHotels végez ilyesfélét, de ennél jóval nagyobb mérték­ben és számban jöhetnének a külföldiek. De sem az Egertourist, sem az IBUSZ nem végzett ilyen feladatot. De még igy is sok nyugatnémet, osztrák és hol­land, ötven-hatvan év közötti veszi igénybe kúráinkat. Ügy lehetne fejlesz­teni a gyógy-idegenforgalmat, ha ezt városnézéssel, műemlékeink bemutatá­sával kötnék össze az utazási irodák. Persze, más gond is fellelhető e téren, így például az Egészségügyi Minisztérium nemrégiben kiadott egy olyan ren­50

Next

/
Thumbnails
Contents