Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Remenyik Zsigmond: Szemétdomb (naplójegyzetek)
temes magyar irodalom (ahogy ugatják a lapokban a szerencsétlenek) —. úgy az egyetemes magyar irodalom ügye ez. De mit keresünk — hovatovább már így is fel lehet vetni a kérdést — mi, írók (a dilettánsok csordájában) ezen az irodalmi hullamezőn? Attól, hogy valaki megbízható párttag, még csak középszerű íróvá sem válik az illető. Ami előttünk áll, kifejezetten katasztrófa — kiváltképp gazdasági síkon. Éhen fogunk veszni, családostul, gyermekestül. (Tamási kis könyvelői állást kér, hogy szó szoros értelmében fenntarthassa magát.) ★ A következő curriculum vitae-t küldtem tegnap egy novella-antológia szerkesztőjének, az antológiában közölt novellám (Egy kereskedő hősi halála) elé: ,,1900-ban születtem Dormándon, Heves megyében. Egerben végeztem iskoláimat, méghozzá a régi egri tanintézetek legkiválóbbikában, ahol embertársaink megbecsülését, a közös, nagy emberi szellem tiszteletét és a világ fejlődésébe vetett hitet oltották növendékeikbe humanista tanáraink. Kétszer jártam meg a távoli világot, először Dél-Amerikát, később az Amerikai Egyesült Államokat. Ezen utazásaim alatt (és itt különösen az elsőre célzok) az emberi élet oly mélységeit jártam meg fiatal, alig 20 esztendős testtel és lélekkel, hogy amikor később beszámoltam róla egyik dolgozatomban (Vész és kaland), alig akadt ember, aki annak valódiságát elhitte volna. Fűtöttem kazánt, dolgoztam, mint téglahordó napszámos, utcai árus, házaló ügynök, csempész és éjjeli portás, volt egy hathetes korszak életemben, amidőn utcán háltam, a szó legszorosabb értelmében, hideg köveken. Mindez, amit eddig elmondottam, maga a nyersanyag. Ebből alakult ki, ebből nőtt azzá, ami eddigi életművem, az »Apocalipsis Humana« 15 kötete (és még vagy egy féltucat kéziratban, nyomtatásra készen). Általam legtöbbre tartott köteteim a Bolhacirkusz I., Bűntudat, Vész és kaland, Anyai ház, Élők és holtak (de valameny- nyi elé helyezem a közelmúltban írt és még nyilvánosságra nem került »Krónikámat«, a »Múlt és jövő«-1. A lényegen, az értelmen és a, mondanivalón kivül a kísérletezők izgalmával érdekel a forma és a mód, ahogy megkísérlem (minden kötetemben újból és újból, lehet mondani, az első alapkőzettöl kezdve) felépíteni, megteremteni a rendelkezésre álló anyag igénybevételével a világot. Anyagom az emberi nyomorúság, a világot formáló, rendíthetetlen emberi ostobaság, az indulatok és ösztönök — de egyben az irgalom és a megértés is, és még valami hit és bizalom, ami áttetszik a beláthatatlan emberi élet kusza szövedékein, s a múltból éppúgy, mint a jövőből, biztató lángocskával lobog felénk. Ügy érzem, az emberi sors gomolygó forgatagában (sőt mi több, szemben az emberi sors gomolygó forgatagával) a természet az egyetlen hatékony erő, amelynek jóindulatú támogatására mi, emberek, méltán számíthatunk (lévén mi, emberek, magunk is része a természetnek és a természeti erőknek). Az író kötelessége viszont (akárcsak minden alkotó felelőssége is az), hogy munkájának minden súlyával, szavának és hitelének összes értékeivel az elnyomottak, a tehetetlenek és a kiszolgáltatottak oldalára álljon — nincs erkölcsi törvény, rabulisztika vagy körmönfont magyarázat, ami őt e kötelessége alól felmentené. Így látom a világot, s a magam módján, a magam képességei szerint, nemcsak vállalom a világ ez építésében rám eső felelősséget, de végzem is. mint ahogy nyilván (évezredekkel előbb) ha őserdőben, barlangokban éltem volna, ott is csiholtam volna a tüzet, fontam volna a háncskosarat, ástam volna az elejtendő vadállatok részére a vermeket, hogy azzal a jelen kötelezettségein és saját magam egyéni szükségletein felül, embertársaim szükségleteinek kielégítéséhez is hozzájáruljak, és az emberiség céljait szolgálva, szolgáljam egyben az elkövetkezendő és az azt kö35
