Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Remenyik Zsigmond: Szemétdomb (naplójegyzetek)
vető, állandóan formálódó, mind teljesebbé és teljesebbé váló, mind jobban elviselhető jövőt (az emberiség minden tagjára kiterjedő anyagi biztonságot, társadalmi egyenlőséget és legértékesebb természeti jussunkat, a szabadságot).” ★ A Kultuszminisztérium számára pedig következőképp közöltem életrajzi adataimat: ,,1900-ban születtem Dormándon, Heves megyében. Alsó és középiskoláimat Egerben végeztem. Két szemesztert hallgattam Váradon, a jogi fakultáson. 1920-ban Dél-Amerikába mentem, ott éltem és dolgoztam 1926-ig. Magyar- országra visszatérve, megalapítottam és szerkesztettem az Oj Föld-et. Első kötetem 1927-ben jelent meg (Hetedik hónap), a sajtó széles körben ismertette első kísérletemet. Bolhacirkusz című művemet az ügyészség elkobozta 1932-ben. Utána sorban, egymás után jelentek meg a műveim. 1937-ben, József Attila halála után, társszerkesztője lettem a Szép Szónak. Ugyanebben az évben, szerkesztőtársaimmal tettük emlékezetes utazásunkat Szlovákiába és Csehországba, előadásokat tartva Pozsonyban, Komáromban, Prágában és Érsekújváron, a két nemzet kulturális és politikai kibékítésének ügyében. 1939-ben az USA-ba utaztam (PEN-világkongresszus), ahol közel 60 előadást tartottam kivándorolt magyar munkások és paraszt telepesek előtt a haladó szellemű magyar értelmiség (írók, politikusok) célkitűzéseiről. 1941-ben tértem haza, azóta itthon élek. A háború befejezése óta 3 kötetem jelent meg (Olivér és az emberi világ, Északi szél, Élők és holtak). A közelmúltban fejeztem be új kötetemet (Múlt és jövő címen). Ez az egész, amit szíves érdeklődésükre, dióhéjban magamról mondhatok.” ★ 949. II. 25., Bp. Nemrég fejeztem be a „Bolond történet” című regényemet, nyilván utolsó művemet hosszú időkre, talán mindörökre. Mint „Múlt és jövő” című művem, ez is a könyvhivatal prédája lesz, tohonya, éretlen, kajla fülű cenzorok áldozatává válik, nem is kétséges ma már. „Már a címe is roász” — mondotta Vas István, az egyik irodalompolitikai potentát — „a mi demokráciánkban nincsenek bolond történetek”. Azonkívül nem lehet detektíveket, rendőröket úgy beállítani, ahogy ebben a történetben látható. Nincs kellőképpen kiemelve, kihangsúlyozva az sem, hogy itt fasiszta rendőrségi aljasságokról van szó. Egyszóval, nem lehet sokat remélni a cenzúrahivataltól” (...) ★ Így hát — ha erre is jut ugyan időm és kedvem — csak felsorolom majd gondolataimat, bánataimat, történeteimet. Íme, máris egy trópusi történet (egy barátom meséli el, még lent, Chilében, Peruban vagy Bolíviában). Indián félvér lány és barátom szerelme. Megjelenik a lány rokona a hegyek közül, hoz ismét egy levágott fejet, a lány idősebb nővéréét. Ez a fickó alattomos, zömök, gonosz arcú. Kocsis a sörgyárban. Lebeszéli a lányt (Izabelt) a barátom iránt érzett szerelméről. Majd varázslatokhoz fordul, megformálja agyagból a fehér fiatalember képmását, és heteken át szurkálja tűvel, ollóval, késsel. Barátom fogyni kezd, betegség vesz rajta erőt. Izabel rájön a varázslatra, és ő is megformálja a zömök, gonosz legény képmását, hogy hasonló kínzásokkal, hasonló varázslatnak vesse alá. A legény szintén sorvadni kezd — így folyik le egy hallatlan küzdelem. Végül Izabel még arra is rászánja magát, hogy a legénnyel visszatérjen falujába, a hegyek közé. Néhány év múlva, egy vidéki városban, barátom meglátja Izabelt, indián ruhában, hátán egy csecsemővel. A legény mellett áll, aki kiterített ponyván árul. Felesége lett. 36
