Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Pécsi István: Koronás kegyetlenek (kisregény)

áldozná. Érveltünk, győzködtünk, mindhiába. Indulatai fékezhetetlenek. Nincs más kiút. Meg kell szabadulnunk tőle. A természet ősi rendje borulna fel, ha teremtőit, létrehozóit küldené másyilágra. Férkőzz a közelébe, színleg esküdj rá. Lesd ki a legmegfelelőbb pillanatot, s rántsd elő azt a fegyvert. Ha riadozol, megteszi a méreg is. Szívünk szakad bele, hogy ekként kell szólnunk, de hidd el: nincs más megoldás, A fenség is ezt kívánja, Szolgálatodért ritka hálára számíthatsz.

— Az a huszonéves összeomlott. Pillant arcába. Vergődik, vonaglik. Az ősi törvényekkel viaskodik. Érzi: sorsa válaszút előtt részket. Előtte a könnyű és gyors karrier, a biztos érvényesülés kikövezett útja. Fogalmazódna a főhajtással társított igen, ám az a szó mégsem hangzik el. Az engedelmességet messzesöpri a tiszta lélek mélyéről felszakadó, fékezhetetlen felháborodás.

— Ürnőm! Nem tehetem. Semmiképp. Anya és apa nem ölettetheti meg gyermekét. Az ilyen regula szörnyűség. Az efféle akaratnak nem lehetek eszköze. A kikerülhetetlen, a legyőzhetetlen igazság büntetése utolérne. Előle nem nyújt menedéket semmilyen fényűzés, gazdagság. Nem ...

— Hallod a düh nyers kitörését?

— Alattvaló, szolga! Velem, a császárlánnyal tusakodsz. Rendelkeztem, cselekedj! Ha dacolsz, kemény árat fizethetsz érte.

— Nem, nem,, soha! Történjék bármi...

— Mehetsz. Eridj Biharba. Minél távolabb udvarunktól. Jobbágyaid közé süllyedhetsz, a semmibe! A titkod pedig őrizd. Tudod, mi a szembe csapódott porszem sorsa?

— Utána sietnék, felkarolnám . . .

— Naiv vagy. Nemesszívű apáca. Vedd már észre, ez a múlt. Felhasítottuk egy szeletét. Befolyásolhatnánk, de nincs jogunk hozzá, mert a jelent és a jövőt csak szenvedő szereplői formálhatják, módosíthatják. Inkább kövess! Szegény András lóra pattan, vágtázik haza. Űzi a rettenet és a félelem. Az egyik ösvényről hárman csapnak rá. Rablóküllemű bérencek. Még agyába villan, hogy a némaság egyetlen biztosítéka a halál, örege fegyelmezetten áll királynője előtt.

— Részvétem. Kár volt a fiúnak annyira sietnie. Éjszaka nem tanácsos útnak indulni. Minden rend viszonylagos. Osztozom bánatodban. Veled érzek. A magam módján megkísérellek kárpótolni fájdalmadért.

— És mondja, mondja, fondorkodva, alakoskodva. Partnere rezzenetlen.

— Két társaddal csatában közelítsd meg Istvánt. Ne feledd, ö fiad igazi gyilkosa. Akkor is, ha mások kezében villant az a tőr. Megsejtette, hogy mi küldtük táborába. Tartott a kémleléstől, s még odaérte előtt megölette. Ezt nem hagyhatod bosszulatlanul. Keresd kedvenc nádorunkat, Keményfi Lőrin- cet, majd ő felvilágosít a részletekről. Tárgyaljatok még minden mozzanatot, hogy ne kövessetek el hibát. Legyetek megfontoltak, előrelátóak, ravaszak, s ha megérett az idő, akkor következzenek a tettek. Emlékezz halottadra! Bosz- szuld meg! Hamarosan alkalom adódik.

— Buda várában tovább folyt az ármányszövés. A bizánci asszony egyre feddte urát:

— Vélt dicsőségedbe kábultál. Zsibbadt és gyáva vagy, Béla. Ország- építőnek hozsannázód magad, s magadba dermedten ülsz, kétes értékű habáraidon. Három évtizede sincs annak, hogy kitakarodott a tatár. Eszedbe se jut, hogy mennyit tétováztál. Ki serkentett arra, hogy szakíts korábbi módszereiddel, ki javasolta, hogy hagyd abba a reménytelen, a csak felháborodást keltő birtokvisszavételt, édesgesd magadhoz alattvalóidat. Én ösztönöztelek: emeltess velük jól védhető kővárakat, mert az esetleg viszatérő csak

30