Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 3. szám - VÉSŐ - PALETTA - Farkas András: Útiélmények és grafikák
•Véső-paletta A HEVESI SZEMLE ÉS AZ MMK GALÉRIÁJÁBAN Útiélmények és grafikák Az utolsó két hónap menetrendszerű állomásai voltak a lapunkhoz kötődő képzőművészeti események: Bolza Mariette képeinek sikeres szemléje a Borkombinát előcsarnokában és a Mátra Volán központjában, valamint a két fiatal grafikus, Bulla Márta és Koch György anyagának bemutatója az MSZMP Oktatási Igazgatóságán. Bolza .Mariette Egy érett művész szemléletével, az örökifjú asszonyi kíváncsisággal járja a világot. És hazáját, annak szűkebben vett zugait is. Mindenütt az élményt, az elgondolkodtató pillanatok mögött a szépséget keresve. Egy lehiggadt és értékes kultúra szolgálólánya ő, amikor bejárja Európát, kikutatja azokat a pontokat, amelyek nemcsak a térben világítanak, a ránk virradó jelenben, a holnap is talán ránk köszönő jövendőben, hanem — és ez ma is nagyon lényeges — azzal a történelmi háttérrel, azzal a múlttal, azzal az évezredek előtti jelentőséggel, ahogy alakították, megfogalmazták nekünk és annyi generációnak ezt az emberi állandóságot, amit civilizációnak, emberi társadalomnak is szoktunk becézni, önfeledtebb óráinkban. Bolza Mariettának nem feltétlen Párizs a fő úticélja, amikor érveket és bizonyítékokat keres — két világégés után is — arra nézve, hogy érdemes és kell is hinni ebben az öreg földrészben, ebben a végsőkig agyoncsigázott Európában. Volt úgy az utóbbi évtizedekben, a harmincas évektől felfelé, amikor nem egyszer, nem is csak múló idegességből kondították meg a vészharangokat, mondván: itt a vég, itt minden el fog pusztulni. S bár sokminden és ugyancsak sokan pusztultak el értelmetlenül, ilyen-olyan sors adta kegyetlenség folytán, de még ma is ki lehet tapogatni azokat az évezredes értékeket, kövekben, szobrokban, katedráíisokban, reliefekben, hidakban, szövegekben, várakban, tornyokban, kolostorokban, amik nemcsak Bizánc egykori szerzeteseiig irgalmatlan fegyelmét zárták kerengőik és viszolyogtatóan rideg cellafalaik közé, hanem azt a latin derűt is, amivel Európa nyugati felében virágokkal és kőcsipkékkel öntözték tele az emberek tartózkodási helyét, a városokat. Azokat a városokat, amik nélkül a mai európai életforma el sem képzelhető. Az az igény sem, ahogyan ma még vagy egyáltalán bármikor keresni szerettük volna jobbik önmagunkat, az igazságot, az emberi értékek maximumát. A festőnő elidőzik a görög szigeteken, Aiginán vagy Naxoszon. Nem csak azért, mert az ember akkor falakban írta meg szándékait és lelkületét, de azért is, hogy a képével hazahozott bájos részlet, a virágok tobzódásra ingerlő fénye, illata, szirmai mellett támadjon izgalmunk megkeresni az okokat, amiért ezek a hajdanvolt emberek olyanná alakították környezetüket; mint ahogyan a formák ma is kivallják nekünk a régi lelkületet. Aigina — a városállamok ideje előtt, Athént is megelőzve — olyan hatalom lehetett, amely a perzsákkal kereskedett a Pireuszi-öbölben, Athéntól karnyújtásnyira, és fontos dolga volt a Hispánia területén lévő ezüstbányák értékeinek a megvásár78
