Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 3. szám - TUDOMÁNY - Dráviczki Imre: Ideológiai közéletünk
Pontosan tisztában kell lennünk azonban azzal is, hogy egy új, minőségében más politikai koncepció, szemléletmód és cselekvésmechanizmus automatikusan nem valósul meg, ellenállásba ütközik. Az ellenállásnak azonban vannak objektív tényezői, amelyekkel reálisan számolni kell. A fejlődés szubjektív akadályainak leküzdésében volt és van a szovjet és általában a szocialista gazdaságpolitika egyik nagy tartaléka. Az elmondottakból kiderül, s a történelmi tényékhez, az igazsághoz tartozik az is, hogy a szocializmus teherbíró képességét még mindig meghaladták a nemzeti és a nemzetközi igények: — a gazdaság komplex korszerűsítése, — saját országa lakosságának életszínvonal-emelése, — a reá kényszerített katonai verseny, — segélyigények. Ráadásul a szocializmus születésétől kezdve anyagi forráshiányban szenved. Nem a legfejlettebb tőkés országokban győzött a szocialista forradalom. Ezekből adódóan a szocializmus eddig még nem volt képes megoldani a kor minden nagy kérdését, s ez az objektív helyzetéből fakadó lehetőségeit csökkentette. Mindezekből következett, hogy a szocializmus nem tudta a legoptimálisabb feltételeket biztosítani a felépítmény, a politikai intézményrendszer kialakításához. Nem az alapoknak legjobban megfelelő felépítmény fejlődött ki. A szovjet korszak hét évtizedes történelmének áttekintésekor úgy érezzük, hogy ezek a nehéz, de szép — olykor tragikus —, mégis összességében eredményes évtizedeknek a megismerése, alaposabb megértése nemcsak példaként — okulásul is szolgálhat számunkra. Ideológiai közéletünk szenvedélyes viták tárgyává és színterévé vált. Vita folyik magáról az ideológiáról, értékállományáról, társadalmi szerepéről. Érveket sorakoztatnak fel mellette és ellene. Már megjelent az ideológia teljes elutasítása is. Ezzel együtt ideológiai viták folynak a gazdaság- és a kultúrpolitika alapelveiről, az ideológia és a politika kapcsolatáról. Ágh Attila politológus mintegy összegző véleménye szerint egyre szélesebb körökben érlelődik és fogalmazódik meg a felismerés, hogy a magyar fejlődésben érvényesülő pragmatizmus a való problémáktól mindjobban elszakította, sőt, a nyolcvanas évek végére már egyenesen marginalizálta az ideológiát, mint a társadalmi legitimáció szerepét betöltő hivatalos ideológiát. A valóság és a marginalizált ideológia ellentmondásai következtében az ideológia mint olyan, a közvélemény és a tudomány számára radikálisan leértékelődött, negatív értéktartalmat halmozott fel, sőt az ideológia kifejezése tnár önmagában is pejoratívvá vált, egyértelmű lett a konzervativizmussal, a reformellenességgel. Aligha szükséges hangsúlyozni, hogy magának az átfogó értelemben vett gazdasági-társadalmi reformnak is szüksége van az ideológiára, mint orientációs és mozgósító erőre, amely azonban valóban csak a szocializmuskép radikális, forradalmi megváltozásán alapulhat. (Ágh A. 1987.) Ha a tudomány zavarokkal küzd, mennyivel nagyobb a zavar a közgondolkodásban. Egy hivatalos jelentésben az alábbi vélemények voltak olvashatók: „összeomlott a szocializmusról eddig tanult és alkotott kép”, „az ideológia találja meg végre a tudományosan és közérthető formában kimunkált válaszokat”, „a reform ellenzőit félre kell állítani”. Politikai, ideológiai tárgyú beszélgetések visszatérő kérdése, hogy mi maradt még a marxizmus, a szocializmus korábbi klasszikusnak tartott értékeiből, egyáltalán vannak-e stabil, perspektivikus értékek a marxizmusban, a szocializmusban (amit nem kell majd feladni)? Ideológiai közéletünk zavarokkal küzd, aminek valószínűleg az az oka, hogy a húszas, harmincas években „kikristályosodott" ideológiánk jócskán túlélte korát és a megújulás „szülési” fájdalmai nagyok. Ennek következtében — beleértve világnézetünk színvonalát és szilárdságát is — teherbíróképessége alacsony fokú. Amit (Vége) Vasas Joachim 70 Ideológiai közéletünk
