Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 3. szám - TUDOMÁNY - Vasas Joachim: A nagy október útján
A nagy október útján (HI/3.) Sztálin halála óta a Szovjetunió politikai, gazdasági és társadalmi életének dinamikus fejlesztésére, az új irányvonal kialakítására, a hogyan tovább nagy történelmi kérdésére az új válaszok kidolgozására három alkalommal került sor. Az első, az 1956 februárban megnyílt, történelmi jelentőségű SZKP XX. kongresszusa volt. Ezen a kongresszuson nem csupán a hogyan továbbra kellett új válaszokat kidolgozni, hanem szembe kellett nézni, értékelni és átértékelni a Lenin halála óta megtett utat is. Nyikita Szergejevics Hruscsov megindította a leszámolást Sztálin tanaival. Itt meg kell állapítanunk, hogy miként Sztálin uralmának voltak gazdasági-társadalmi alapjai, éppúgy voltak végső soron ilyen alapjai annak a harcnak is, amely az ő módszerei ellen megindultak. Bármilyen módszerekkel is, de Sztálinnak sikerült a Szovjetunióban jelentős ipart teremtenie. A háború és a háború utáni időszak cá- folhatatlanul és gyakorlatilag bizonyítja ezt. A második világháborút követően, de különösen Sztálin halála után, a módszereket a fejlődés történelmileg meghaladta, a gazdasági fejlődés akadályaivá váltak, tehát meg kellett szüntetni őket. Ez a reális társadalmi alapja annak, ami Hruscsov XX. kongresszusi fellépését és az azt követő reformpolitikát életre hívta. Megint csak nem itt a helye, hogy akár csak jelzésszerűen is bemutassuk e folyamat hullámzását. Azt mégis mondhatjuk: Hruscsov messzemenően sztálini modorban, sztálini módszerekkel bírálta Sztálint és hogy a Sztálinnal kapcsolatos állásfoglalás azóta is csaknem a sztálini kor Troc- kij-kritikájának módszertani mintáját követi. A valóban történetileg, valóban marxista—leninista módon történő sztálini életmű kritikája még hiányzik. Sokan vélekednek úgy, hogy azok a változások, amelyek mostanában a Szovjetunióban, főleg a belpolitikában figyelhetők meg, jelentőségükben csak a XX. kongresszushoz hasonlíthatók. Tudnunk kell persze azt, hogy a történelem sohasem ismétli pontosan önmagát. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy a mostani szovjet politika alapvonalai, jóllehet világosak, az irányvonal azonban még kibontakozóban, fejlődőben van, sok fontos részkérdésben még nem lehet pontosan tudni, hogyan alakulnak a dolgok a jövőben. Tény az is, hogy a XXVII. kongreszus bár bírálta az előző évek immobilizmusát, de nem ítélte el olyan élesen a múltat, ahogy ezt a XX. kongresszus tette. Erre ezúttal nem is volt szükség, hisz ez esetben nem került sor olyan jellegű súlyos hatalmi visszaélésre, mint Sztálin idején. A kontinuitás most erősebb lehet, mint a XX. kongresszus idején volt. A szovjet politikában a második nagy jelentőségű fordulatra 1964 őszén és 1965- ben került sor. Erről a fontos, mindmáig ható tanulságokkal szolgáló eseménysorozatról az utóbbi időben mintha megfeledkeznénk. Pedig tény, hogy az említett időben Leonyid Brezsnyev és főleg Alekszej Koszigin vezetésével meglehetősen átfogó gazdasági reformprogram kimunkálására és fokozatos bevezetésére került sor. Ennek hatására a Hatvanas évek második felében a szovjet gazdaság viszonylag gyorsan és kiegyensúlyozottan fejlődött. Még ma sem világos azomban, hogy miért szorult háttérbe a hatvanas évek végétől ez a reformpolitika, s a hetvenes évek elejétől miért szilárdult meg fokozatosan újra az ismert, a problémák halmozódását előidéző, konzervatív elemekkel terhelt politika. Kétségtelen, hogy most, amikor az SZKP vezetősége a harmadik nekifutás kereteiben az SZKP XXVII. kongresszusán olyan új politikai orientációt dolgozott ki — amelynek további elmélyítése a jövő feladata, a vezetőség nem csupán a párt XX. kongresszusának szellemi termékeihez tud kapcsolódni, hanem — más módon — azokhoz a reformgondolatokhoz is, amelyeket a párt 1964—1965 folyamán fogalmazott meg. A mai bonyodalmak egy része arra is visszavezethető, hogy 1959 után a XX. kongresszus vonala megtört, e politika lemenő ága alakult ki. Mint ahogyan nagyjából ez az eset ismétlődött meg a hetvenes évek elejétől az 1964—1965. évi reformmal is. Egy ezekhez hasonló visszaesés ma beláthatatlan következményekkel járna. Nem csupán az ország belső helyzetét érintené érzékenyen, hanem a Szovjetunió, az SZKP nemzetközi pozícióinak az alakulására is kedvezőtlenül hatna. 68
