Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 3. szám - TUDOMÁNY - Fülöp Lajos: A "Hevesi Kalevala"
• Tudomány A „Hevesi Kalevala” Berze Nagy János első népköltési gyűjtéséről Berze Nagy Jánost elsősorban Besenyőtelek, az itteni gazdag néphagyományok, a család, különösen Lőrinc bátyjának a hatásá serkentették a népköltészeti alkotások megismerésére és megmentésére. Már gyöngyösi gimnáziumi tanuló korában megkezdte gyűjtésüket (itt jegyezte le A hamis mesterlegény, a Háj, háj, majd elmasírozunk már, A légy meg a bolha című népmeséket és a Landorvári Dorka című népballadát). Munkáját később egész Heves, Borsod és Szolnok megyében is folytatta, de valamennyi állomáshelye egyben népköltészeti gyűjtő és feldolgozó tevékenységének a színhelye is volt. Közben különös jelentősége van Berze Nagy budapesti egyetemi tanulmányainak, tudományos megalapozódásának. Az egyetemen — többek között — Katona Lajos tanítványa volt. Katonának Az aesoposi mese a középkorban és az újkorban, összehasonlító irodalomtörténeti gyakorlatok, Bevezetés a népköltészet összehasonlító vizsgálatába, valamint A magyar népmesék összehasonlító elemzése című kollégiumait hallgatta. Tőle kapta etnográfiai alapképzettségét, hogy a népmese — kutatója legyen. A filológiába Horváth Cyrill, a magyar nyelvészetben pedig Simonyi Zsigmond vezette be. Első nyomtatásban megjelent publikációja egy tréfás mese.2 A gyűjtés helye Besse- nyő (Besenyőtelek), a közlő pedig itt még Nagy János. 1904-, illetve 1905-től azonban minden munkájának Berze Nagy János az aláírása. Ez a mese már a Magyar népmesetípusokban is szerepel (1961. tip.). Hazudozó mese, a semmi sem lehetetlen —, avagy a minden lehetséges — felfogásnak a kifejezője, amelyet „egy öreg béres beszélt el, amikor téli időben, este körülülték az istálló közepén rakott szalmatüzet4: „Kivezetem a fakót, ráülök a deresre, elnyargalok 77 mérfődnyire ... Kert alatt esett hálásom, kipányvázom a nyerget, fejem alá teszem a derest. Felébredek reggel, a nyerget megette a farkas, a derest megrágta az eger. Kapom ijedtemben, beszaladok a káposztás kertbe, elejbem áll égy ici-pici únyi ember, úgy ütött fejbe, most csak úgy csüng-büng, mint fene. Megint ijedtemben felszaladtam a kürtőbe, belekavaródzottam a csépűbe... Kavarom a kását, főzöm a tarhonyát. Ügy jól laktam tökmaggal, hónap is négy szögre áll a hasam a szilvátú.” Erről és az ehhez hasonló népköltészeti megformálásokról írja Berze Nagy: „A mesét népünk is csak szép hazugságnak tartja. Kitetszik ez a véleménye magából az előadásból is, mikor egyik képtelenséget tudatosan halmozza a másikra, s rakja egyik ellentétet a másik mellé.”5 Népnyelvi monográfiája, A Heves megyei nyelvjárás a Nyelvészeti Füzetek XVI. számaként, 1905-ben jelent meg, Heves vármegye támogatásával. A családi hagyomány szerint (ifjabb dr. Berze Nagy János közlése) ez tekinthető doktori értekezésének is. A tanulmány annak a gyűjtésnek az eredménye, amelyet — mint már említettük — 1903—1904-ben Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod megyében folytatott. Szeder Fábián A palócok6 és Bartha József A palóc nyelvjárás7 című közleménye után neki köszönhetjük az itteni tájnyelv első megbízható leírását. A hang- és alaktani, a jelentés- és mondattani rendszerezés, a 970 tájszó, szólás, közmondás és egyéb néphagyomány közlése szinte máig is egyedülálló ezen a nyelvjárásterületen. A bemutatásra a szakszerűség, a sokoldalúság és a nyelvjárás alapos ismerete jellemző. A műről — közvetlenül megjelenése után — Nagy József írt tárgyilagos recenziót.8 Berze Nagy Szinnyei Magyar tájszótárának pótkötete számára is gyűjtött tájszavakat, sőt kisebb népnyelvi adalékokat, szómagyarázatokat (Lómból, Törvebab, Kékes, Aki, Züllött tej stb.) is közölt ugyanekkor. És még valamit: ahogy a Nyelvészeti Füzeteknek népmeséket tartalmazó valamennyi számát, úgy A Heves megyei nyelvjárásban közölt népmeséket is feldolgozta a Magyar népmesetípusokban. Jegyezzük meg, hogy már ebben az időben körültekintő gyűjtésszervezőként mutatkozik be Kádár Géza kőtelki tanítóhoz, gyűjtőtársához írott levelében,12 Megköszöni a küldött tájszavakat, és a pontos, megmásíthatatlan lejegyzésre („ahogyan az a nép fiának a száján él”), a gyűjtési adatok feltüntetésére buzdítja. Az alkalmi 65
