Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 3. szám - HAGYATÉK - Horpácsi Sándor: In memoriam Barta János
A vállalati gazdálkodásban egyre nagyobb a szerepe a termelési tényezők hatékony felhasználásának, amely részben technológiai kérdés, de jelentős mértékben függ a tervező-szervező-elemző munka színvonalától. A vállalati döntések előkészítésében a gyors információ áramoltatásban, a közgazdasági környezethez való alkalmazkodásban nagy szerepe van a speciális szervezési ismereteknek. A mező- gazdasági vállalatok jelentős részében a döntésekhez szükséges elemző, előkészítő munka hiányos. Nem dolgozik kellő számú vállalatgazdasági mérnök és üzemmérnök a nagyüzemekben. Ez kihat a belső szabályozás, az érdekeltségi rendszer színvonalára is. Nagyon nehéz ezért frontáttörést végrehajtani a mennyiségi szemlélet között. összességében az is megítélésem, hogy a speciális vállalati igényekből fakadóan a vállalatgazdasági szakemberképzés integrált rendszerét továbbra is a MÉM-ága- zaton belül kell megvalósítani, illetve fejleszteni. A növekvő társadalmi igények és a rendelkezésre álló tárgyi és személyi feltételek garantálják az ilyen típusú szakemberképzés társadalmi méretekbeni hatékonyságát. Magda Sándor • Hagyaték In memóriám Barta János Meghalt „A” Professzorunk Tudtuk, hogy agg, hogy beteg (már alig látott), mégis váratlanul érte tanítványait, pályatársait Barta János professzor úr halála. Azon kevesek közé tartozott, akik már életükben fogalommá válnak, s itt nem csupán a „Barta-iskolára” utalok, gondolok... Mi volt a titka? Erre nem lehet tőmondatokban válaszolni. Tanítványaival beszélgetve — márpedig jószerével mindenki tanítványa a Tiszán innen és Tiszán túl, aki az elmúlt fél évszázadban szerzett magyar szakos diplomát Debrecenben — szinte mindenki (még az is, aki nem értett egyet a koncepciójával, módszerével) — a szigorát és következetességét emeli ki, gyorsan hozzátéve, hogy emberséges volt, igazi pedagógus. Van-e ennél nagyobb, szívet melengetőbb érték és emlék eldologiasodott elidegenedett világunkban? Az analógia okán hajdani matematikatanárom (Koch János) mondása jut eszembe. Szigorú „mérges kis öregúr” volt ő is. „A sinustételt el fogjátok felejteni, de aki a matematikaórán megtanul dolgozni, az boldogul az életben is”. Szigorú volt, kegyetlenül buktatott. Az első osztályban, ugyancsak azt vallotta, hogy „aki eljut az érettségiig, az lehetetlen, hogy ne tudjon”. Barta János előadásaiban, vizsgáztatási módszerében is volt valami né- metesen száraz és pedáns. Nem volt jó nála vizsgázni, mert ha valaki (mint e sorok írója is) összekeverte a szinte képletszerű szigorral összeállított pontokat, akkor a professzorunk mérgesen közbeköhhentett, s a delikvens jó jegyre eleve nem számíthatott. Mint amolyan szertelen bölcsész (bizony nem voltam mintadiák, vallom be pironkodva, deresedő fejjel...) berzenkedtem ez ellen. Hogy lehet Arany Jánost, az esztétikát pontokba szorítani? Akkoriban jobban imponált a franciák szellemessége, vagy az angol esszék stílusa. Dehogy mertem én ezt akkor — pláne Neki! — elmondani ! S lám most, másfél évtizednyi tanítás, egy évtizednyi újságíróskodással a vállamon csendesen megkövetem a Professzor urat. Mert (igaza van Koch tanár úrnak) azokat a pontokat valóban elfelejtettem (gondolom azok is, akik jelesre vizsgáztak), de megtanultam valami fontosat — ma is „abból élek” — dolgozni. Ez persze így igen szerénytelenül hangzik. Miről is van szó? Barta János arra tanított, hogy — szóljon az a dolgozat egy pályakezdő költőről, irodalomtudósról, vagy valamely irodalmi jelenségről — mindig magából a műből kell kiindulni. Ez azonban még nem elég, mert jobban megértjük a művet, ha — lásd Hegel! — ismerjük a keletkezés- történetét, azt a történelmi, társadalmi, emberi közeget, körülményt is, amelyben létrejött. Mi tagadás, ez idő- és munkaigényes, s úgy tűnik, hogy sokszor nem is éri meg a ráfordított időt, ám — hosszú távon — mégis ez az igazi befektetés. Durván leegyszerűsítve a dolgot nem lehet „elspórolni” azt, hogy alaposan át- és 62
