Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Pécsi István: Koronás kegyetlenek (kisregény)

— Megörültél, nekik hajlongani kell előttünk. Te meg megtiltod, hogy úrnőnek nevezzenek. Te, a nagyhatalmú, az Európa-szerte ismert András király lánya. Megengeded, hogy tegezzenek.

— Még azok se értették meg, akikért áldozatokat, ütközéseket vállalt. Egyikőjük igy tagiózta le'.

— Lehel, hogy ez önnek jó. asszonyom, de nem mindenki gondolkodik ekként.

— ö mégsem tántorodott meg. hanem haladt a maga útján, mit sem törődve rokonsága hüledezésével. Csak párja fogadta el olyannak, amilyen. Neki nem hiába magyarázta:

— A szellem nem ismerhet korlátokat, rossz beidegződéseket. Mérlegeld a tanításokat, az intelmeket, de ne igazodj hozzájuk rabszolgaként. Kizárólag a belső hangokra figyelmezz. ők mutatják az egyedül üdvözítő irányt. Ekkor jár át az a nyugalom, amelyre másképp céltalanul számítasz. A meglelt, a kristálytiszta értelemből, s a vele törvényszerűen fakadó érzelemből sarjad ez. Nincs, nem létezhet másféle cél, hiszen a többi korhoz kötődő, indulatokhoz. szenvedélyekhez társított, ezért gyorsan devalválódik.

— Lajos mindent felfogott, s még akkor som háborgott, amikor a hitvesi ágytól száműzte, bizonygatva neki. hogy úrrá illik lenni fizikai kívánságaink felett, mert csak ekkor emelkedhetünk abba a régióba ahonnan mindent világosan. egyértelműen, részrehajlás nélkül látunk. Ezt sugalmazta neki „ama Nagy Tanács angyala".

— A részletek ne zavarjanak. Minderről nem szólhatott, hiszen a zártabb agyúak tűrőképességének határát botorság lenne átlépni. Ezért a köntös. Hidd el. később, az eljövendő századokban nyíltabban fogalmazhatnak majd utódaink, de őket is megvesszőzik érte. Igen ez a fáklyavivők rendeltetése. A kapcsolat azért megvan, sejtem. Te nem rettensz meg tőle. hiszen az igaz Isten, a Jó. a Szép küldöttei intenek felénk. Ha botladozunk, kitartásra serkentenek, ha összeomlunk. felkarolnak. Most már érted elvonulásaimat, azokat az éjszakai révületeket. Ekkor hangolódtam hullámhosszukra, s a templom padlózatára hullottam. A cserfes Jolánt kutatva nézett, s felkiáltott. „Olyanná lett. mint a holt." Alig csitíthattam: „Ne aggódj, hiszen csak kevés ideig voltam így". Ettől elhalkult. Kérleltem: ne mesélje el senkinek, de hát ö aztán nem tett lakatot a szájára. Hát így formálódtak a csodákról szóló legendák. Ugye, érdekel az a Nap-trükk? Idegeimben zsongott az időváltozás. Ennyi az egész. Beleolvadni a Természet nagy misztériumába, s annak parányaként vallani róla. Ma még csak ködösítve. Nektek, nekünk, mindnyájunknak . . .

(Folytatjuk)

Id. Hátai Mihály: Pihenő, itatás után