Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 2. szám - KÖNYVEKRŐL - Szakonyi Károly: Képnovellák (Farkas András)
termésének áttekintése és számos fontos értekezletről szóló beszámoló. A sokunk számára hasznosítható, a tanárképzésben is felhasználható kötet befejezéseként az 1985. illetve 1986-os kötetek tartalomjegyzéke található, majd a szerzők bemutatására kerül sor. A pompás aforizmáikat Almásy György gyűjtötte, a fotókat Baric Imre és Hai- dek Andrea készítette. A 3500 példányban megjelent, 22 és fél íves kötet csak 1988 szeptemberében völt esedékes a 4. oldalon található információ szerint, de örült s sorok írója, hogy február első hetében már olvashatta. illetve ismertethette Petró András alkotó-szerkesztő újabb nagyszerű munkáját, melyhez szívből gratulál. Nagy Andor Szakonyi Károly: Képnovellák Nincs harminc rövid írás sem ebben a kisalakú gyűjteményben. Hatása mégis tömör és tömény, mert a kötet és az írásműveken felül benne szereplő további tizenegy közlés, az Eiffel István festőművész munkáiról készült fotók határozott úton terelnek abba a világba, amelynek tulajdonosa az író. Nem fogalmazási hiba. amit leírtam. Szakonyi Károly népszerű író, határozott arcéllel. Gyakran közöl folyóiratokban is. Tárcái, életképei, jellemrajzai — minek is nevezzem ezeket az írásokat? — sorjáznak a Magyar Nemzetben is. Tehát a legnemesebb értelemben vett lektűr az, amit ír? Kerülővel adjuk a szükséges választ. Szakonyi Károly a hétköznap legszürkébb, talán legeseménytelenebb pillanatait forgatja-faggatja ki. amikor vallani akar önmagáról. Nem egyenesen -vág neki. bár a legtöbbször az élethelyzet, amit választ, onnan indul el, amit is a tapasztalat diktál itt, ott vagy amott. Mayából közelít ki témájára, beleviszi, beleépíti magút abba a helyzetbe, abba a személybe, amiről vagy akiről valami észrevétlenül fontosat el akar mondani. A beleélés, ez az empátia olyan fokú, hogy mi magunk is csodálkozunk, miért is cipel minket az író ezekre a helyekre? Végezetül is hová akar kilyukadni? Akar-e és ha igen, milyen tanulsággal szolgálni? Kell-e nekünk őt követni, hiszen a beleélés, az álomszerűségig is elrajzolt vagy tudatosan valószínűtlenre festett életkép, jelenség, história, megélés, lelki fondoricodás homályba is veszhet? Valahol görcsöt kaphat az olvasó érdeklődése, le is teszi egy pillanatra a rohanó életritmushoz szokott mai, szürke ember a kötetet, mondván: Ez az álmodozás vagy ezek a furcsa, túlméretezett vagy alulrajzolt figurák nem vezethetnek sehová sem, mert az elmélkedésnek', a szemlélődésnek ez a formája ma nem jól kamatozik? De azután rásiklik a szemünk a következő mondatra és az már túljuttatja, odébbhajtja érdeklődésünket az ellenálláson, mert a percnyi idegesség, a valószerűtlen fölötti aggodalom elpárolog. A szavak ritmusa, a mondatok egybefor- gása, a képek egyirányú és sallangmentes forgalma megnyugtatja a kötet birtokosát: okosan, szelíden el kell helyezkednie ebben a világban és akkor megmutatja a rejtett, nyilvánvaló szépségeket — együtt. A kötet nyitó novelláját máshol olvastam először. Akkor, a Rakétában, a többi szöveg között, másként fordította felém a színeit ez az elbeszélés, mint most. S talán ezt a másságot nemcsak a többi szövegnek köszönhetem, hanem annak is, hogy a kötetben Eigel István festő színes álomképei, a Szakonyiéhoz kínálják az ellenőrzést; a vizuális készségekkel, némi képzelőerővel is megáldott vagy megvert olvasót kényszerítik is az egybevetésre. A fülszöveg az írói szándék titkát elárulja. Azért vette be a kötetébe a művész képeinek reprodukcióit, mert maga is úgy érzi, hogy ez a festői témakör és amit ő megörökít a leírott szavak áradó, mindig is feszes prózai ritmusában. azonos lélegzetvételre mutatnak. Eigel érzi azokat a tartalmakat, amik Szakonyiban munkálnak. Az író hagyja hatni magára azokat a formákat, színeket, témákat, amik Eigelben az alkotóerőt ingerlik. Ez a baráti-alkotói kölcsönhatás emeli-gazdagítja ezt a formás kis kötetet komoly élménnyé bennünk. Szakonyi a beleélés remek készségével visz bele minket egy környezetbe, az esetleges esemény vagy az ábrázolandó személy közelségébe, hogy aztán a bevallottan időszerű és szinte kényszerként jelentkező beleképzelés hajtóanyagával sodorjon minket az általa kívánt, kijelölt irányba. Sokszor ez a kettősség 85
