Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 2. szám - TUDOMÁNY - Vasas Joachim: A nagy október útján

rét megoldási variánsokat nem dolgozta ki, csak a fő irányt, a fő elvi-politikai koncepciókat jelölte meg. Építsük a szocializmust, de hogyan?

Három alapvető alternatíva, három alapvető válasz bontakozott ki a hogyan tovább kérdésre 1923 végén, 1924 elején.

1. Trockij és követői határozottan sürgették a falu azonnali és maximális megadóztatását, megsarcolását az ipar javára. Az ipar diktatúráját hirdették a mező- gazdaság rovására. Trockij erőszakolt ütemet akart diktálni az iparosításnak a parasztság és a proletariátusi rovására, s mindenben azonosítani kívánta a munkás- osztály és az állam érdekeit, felújította elgondolását a szakszervezeteknek egy olyan ideális proletárállam nevében való militarizálásáról, amelyről Lenin kimutatta, hogy még nem egyéb absztrakciónál.

2. Sanyin és Medvegyev közgazdászok a könnyűipar és a mezőgazdaság exten- zív fejlesztését javasolták azért, mert a könnyűiparban és a mezőgazdaságban a befektetett tőkemennyiség gyorsabban és nagyobb haszonnal megtérül, s az ezáltal keletkezett pozitívumot a későbbiek folyamán a nehézipar fejlesztésére lehetne felhasználni.

3. A pártvezetés Sztálinnal és Buharinnal az élen, elvetette a Trockij-féle ipar diktatúráját, de elutasította az egyoldalú agrárfejlesztési koncepciót is, és a párhuzamos (ipar és mezőgazdaság) fejlesztése mellett foglalt állást úgy, hogy az ipar bizonyos előnyöket élvezzen.

A párt XIV. kongresszusán, 1925-ben, a párhuzamos fejlesztés koncepcióját erősítették meg, amelyen belül a nehézipar bizonyos előnyöket élvezett............ahhoz,

hogy az iparunkban már meglevő lehetőségek maximális kihasználásának politikájáról áttérhessünk az új technikai bázison, az új gyárépítkezések alapján működő, új ipar felépítésének politikájára — ennek a küszöbnek az átlépéséhez igen nagy tőkére van szükségünk. Minthogy azonban jelentős tőkehiánnyal küszködünk, iparunk fejlődése a jövőben minden valószínűség szerint nem lesz olyan gyors ütemű, mint eddig.

1923—1927. között Sztálin és Buharin álláspontja érvényesült a hogyan tovább kérdését illetően. Ennek lényege az volt, hogy az új beruházásokhoz, új technikai bázis kiépítéséhez, az iparosításhoz nagy tőkemennyiségre lenne szükség, s mivel ez nem áll rendelkezésre, úgy nem lehet gyors ütemben iparosítani.

1927-ben, a párt XV. kongresszusán is állást foglaltak a gyors ütemű iparosítás ellen és kiálltak az ipar és a mezőgazdaság fejlesztési ütemének összehangolása mellett úgy, hogy az ipar bizonyos előnyöket kapjon. A XV. pártkongresszus 1927- ben megjelölte a fő gazdaságpolitikai irányvonalat: „A leggyorsabb fejlődési ütemet a nehéziparnak azokra az ágaira vonatkozóan kell megállapítani, amelyek a legrövidebb időn belül növelik a Szovjetunió gazdasági erejét és védelmi képességét, biztosítják a fejlődés lehetőségét gazdasági blokád esetén, csökkentik a kapitalista világtól való függést, és elősegítik a mezőgazdaságnak a fejlettebb technika és a kollektivizálás alapján történő átalakítását.”

A kongresszus irányelveket fogadott el az első ötéves terv összeállítására és kijelölte a szocialista társadalom gazdasági alapja megteremtésének fő útjait és módjait. A falu szocialista átalakításának általános és elsőrendű stratégiáját a kollektivizálásban jelölte meg. A kongressszus a kolhozok létrehozásával kapcsolatos munka kibontakoztatását sürgős feladatnak tekintette, és utalt arra, hogy a parasztoknak a kolhozban való egyesítése okvetlenül az önkéntes beleegyezésükkel kell, hogy végbemenjen.

A szovjet vezetés 1928-ban fordulóponthoz érkezett. Mind a külső, mind a belső objektív okok világosan jelezték, hogy a párhuzamos fejlesztés addig ját útján tovább haladni nem lehet. Belső gondok jelentkeztek. Gabonaválság bontakozott ki, amelyet az állattenyésztés válsága követett (az előző évi termésnek mintegy %-át takarították be). A kulákság, kihasználva a helyzetet, sajátságos „gabonasztrájkot”, gabonarejtegetést szervezett, és terrorcselekményeket hajtott végre a szovjethatalom ellen. Mindezek hatására a városokban és a Vörös Hadsereg ellátásában kirívó zavarok keletkezdek, krónikus éhínség fenyegetett. A külső problémák: a tőkés világ a válság felé haladt, a nemzetközi helyzet éleződött, az imperialisták Szovjetunió elleni támadásának veszélye fokozódott.

Ismét felvetődött a párt előtt a hogyan tovább? kérdése. Dönteni kellett, milyen úton tovább. Most már 1928—29-,ben, más választ kellett adni a politikai, a gazdasági élet kérdéseire, mint 1923—24-iban. 1923 után és főképp Sztálin vezetése időszakában, első alkalommal követelt a helyzet újabb, világos és határozott döntéseket. Ebben az objektív helyzetben a pártvezetés szükségszerűen nem a jobboldali, hanem a baloldali elképzelések felé tolódott el. Ez nem úgy következett be. hogy szögre akasztották az eddigi elképzeléseket és áttértek balra, hanem az egymásra ható, egymást felerősítő tények révén közeledtek, s tértek át balra. Például a ga74