Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 2. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Szűcs László: Pályakezdő diplomások gondjai és csatái

hez egy élet tapasztalatait csatolni lehetne. S így a kezdés éveiben nem társul munkájukhoz megfelelő támogatás — márpedig elég sok helyen nem —, akikor sok fiatal nevelő igen nehéz óráikat, éveket él át. Emiatt megtörténhet, hogy elrnegy a kedve a tanítástól, nehéznek, olykor elviselhetetlennek is érzi azt és így az sem ritka eset, hogy hátat fordít az iskolának is.

Természetesen nem csupán a „környezetében” van hiba, s nem lehet mindent ráfogni a segítőkészség milyenségére sem. Hisz a pályakezdés első időszakában a fiatal tanárnak szembesülnie kéül korábbi énjével, jó vagy gyenge felkészültségével, esetleg rossz beddegződéseávél, és még idejében változtatnia a' hibákon — amíg azolk nem gyökeresednek meg, Még azt is [hozzátenném, hogy nem is minden pályakezdőiben van meg a hajlam önmaga megfigyeléséibe <és [hibáinak kijavítására és akkor sajnos korrigálni sem tud. Viszont sok éves tapasztalat alapján vethetem papírra, riasztó nyilatkozatok sora mutat arra is, hogy gondjaiban, problémáiban, melyek sok egyéb között a tapasztala- tök hiányából,a külső megjelenés, a magatartás mikéntjéből, a fegyelmezésiből, az anyagi, családi és lakásgondokból adódnak — marad magára az ifjú nevelő. Ezekről szeretnék részletesebben szólni.

Jól tudjuk, hogy az oktatásban dolgozó pedagógusok keresetét ma döntő mértékben az úgynevezett alapbér határozza meg, mert a gyakorlatban kevésbé érvényesül még az, hogy a végzett munka minősége legyen a meghatározó.

A bérezés és a jutalmazás mai gyakorlata még nagyrészt kor- és beosztáscent- ri'kus. Így az iskoláiban dolgozók alacsony ibérszintj e, valamint a kialakult bérezési gyakorlat nem tudta (tudja) a pályán tartani, illetve katedrára vonzani a felkészült szakemberek jelentős részét. Ennek következtében az Oktatásirányítás a szakmai 'követelmények csökkentésére kényszerült; 'hisz az iskolákban még mindig jelentős számú szakképzetlen pedagógus*dolgozik, akiknek döntő többsége fiatal. Helyzetükre az úgynevezett .kettős szorítás” a képesítés megszerzésének követelménye és a teljesebb értékű munkavégzés igénye jéllem- páő. Közismert, hogy alkalmazásuk elvileg csak rövid távú érdekeket szolgál, mely elfedi a bérelégtelenséget és minden esetben bérfeszültségeket szül.

De ha az anyagiak valóban kevesék, akkor számukra ez mivel pótlandó? Mi a kivezető út? — tehető fel jogosan a kérdések sora. A túlmunka? Viszont lennek alacsony anyagi elismerése miatt az igazgatók gyakran [kénytelenek egyéb eszközök alkalmazásával enyhíteni a munkaerőhiányt. A pedagógusok egzisztenciális és morális kényszer hatására vállalják ugyan az isik ólai túlmunkát, de ennek eddigi rendkívül hátrányos díjazása miatt a fiatalok egyre inkább az intézményen kívüli jövedelemszerzésben látják a kivezető utat. A tapasztalatok szerint a pályakezdő egyébként is a társadalmi munkában végzendő többletfeladatok elvégzésére kapnák inkább megbízást, a jövedelmezőbb Smmkák általában nem nekik jutnak. Igaz, hogy nevelői, szakmai munkájuk sem mindegyikük esetében intenzív és kifogástalan. Azt viszont sokan tudjuk, hogy a fiatal pedagógusoknál a jövedelemkiegészítés nem az elért életszínvo- •nal megőrzésének, vagy növekvő szükségleteik kielégítésének az eszköze, hanem elsősorban az egzisztenéia-teremtés kényszere. Jelentős részük felismerte a kereseti viszonyok szülte kényszerhelyzetet, amely pedagógusok esetében óhatalanul érezteti kedvezőtlen hatását a nevelő-oktató munkában is.

A fizetési gondokhoz szorosan kapcsolódik a lakáshelyzetük megoldásának kilátástalansága is. Mindezekért sajnos nyugodtan és biztosan leírható, hogy a fiatal pályakezdő diplomások életszínvonala jelentős mértékben függ a család, a szülőik, a házastánsák anyagi helyzetétől, kereseti lehetőségeitől. így 'ai pedagógustól társadalmilag elvárt életvitelt csak azok a fiatalok tudják el60