Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 2. szám - PEDAGÓGIAI MŰHELY - Szecskó Károly: A munkás- és paraszttanulók beiskolázása az ötvenes években
szociális összetételében döntő fordulat az MDP Politikai Bizottsága 1949. február 3-i határozatának kiadása után következett be. Ez a párthatározat állást foglalt a továbbtanulásra jelentkező fiatalok származása szerinti kategórizálása mellett is és kimondta, hogy a munkás és dolgozó paraszt származásúak előjogot élveznek az iskolai felvételeknél. Ugyanakkor azt is előírta, hogy biztosítani kell a munkás és dolgozó paraszt származású gyerekek anyagi, szociális és nevelési felételeit. A politikai bizottsági határozat kibocsátása után az MDP Központi Vezetőség Kultúrpolitikai Osztálya 1949. március 11-i dátummal tájékoztatót bocsátott ki a pártszervek számára az iskolák szociális összetételének megváltoztatására irányuló munkához. Ez részletesen felsorolta azokat az anyagi és szociális kedvezményeket, amelyek a munkás és dolgozó paraszt származású tanulókat meg illetik. Megfogalmazta a nevelési feltételek javításának feltételeit is. Szólt a tanulmányi segélyek, az utalványok osztásáról a tanulószobák létesítéséről, a diákotthoni felvételekről. Megyénkben az egyházi iskolák államosítását követő években 12 középiskola, majd 11, végül ismét 12 középiskola működött (gimnáziumok, technikumok, és tanítóképzők). A beiskolázási munka irányítására a Vallás és Közoktatási Minisztérium 1949. májusában megyei iskolai bizottságok létesítését rendelte el. A rendelet szerint a a bizottság ügyvezető elnöke a megyei tanfelügyelő legyen, tagjai a Pedagógus Szakszervezet titkára, a MINSZ megyei titkára, és az SZMK megyei felelőse legyenek. A rendelet után megszervezett megyei Iskolabizottság Elnöke dr. Horváth Miklós tanfelügyelő, tagjai Simon Sándor pedagógus szakszervezeti titkár, Lukács Béla megyei MINSZ titkár és Buftor Andrásné SZMK megyei felelős lett. A megyei és a helyi iskolabizottságok 1953. nyaráig tevékenykedtek, amikor is központi rendelkezésre a beiskolázást a középiskolák hatáskörébe utalták. A beiskolázást szorgalmazó szerveknek meg kellett küzdeniük a különféle ellenséges szándékú ellenagitációval. Ez több helyen a klérustól indult ki. Minden bizonnyal a szülők elmaradottsága és ellenséges szándéka tükröződött a következő megnyilvánulásokban. A megye több községében „Mezőgazdasági technikumokkal kapcsolatosan kezdetben olyan kijelentések hangzottak el, hogy nem adjuk gyermekeinket mezőgazdasági technikumba, mert azok kolhozmunkások lesznek, és nekünk kolhoz nem kell.” Vámosgyörkön „azt hirdették, hogy ne menjenek közgazdaságiba beiratkozni, mert ott trágyát kell hordani.” 1950. május havi megyeszerte megtartott szülői értekezleteken a beiskolázás tárgyalásakor „Zúgtak a szülők és úgy nyilvánultak meg, hogy gyerekeik, ha tovább tanulnak ki fogja akkor végezni a mezőgazdasági munkát.” Nagyvisnyón 1951-ben három tanuló azért akart visszalépni a továbbtanulástól, mert hitelt adtak a községben terjesztett ama rémhírnek, „hogy szüleik nem fogják bírni a középiskolai beiskolázás terheit.” A beiskolázási munkát főként 1953-ig rendkívül intenzív agitációs tevékenység kísérte, amelynek több módszere alakult ki. A beiskolázás sikere érdekében 1951. március 30-án minden általános iskola 8. osztályában szülői értekezletet szerveztek. Ä középiskolák igazgatói felkerestek minden községet, s szívós háziagitációt végeztek. A Hatvani Vegyipari Technikum igazgatója iskolájának munkájáról tablókat készíttetett, melyeket a falvak tantestületeinek rendelkezésére bocsátottak. 1949 tavaszán a párthatározat megismerése utáni agitáció nyomán nagyarányú „továbbtanulási láz” jelentkezett. Az általános iskolák 8. osztályából például Kaiban 34 tanuló közül 18, Recsken 29 tanuló közül 16, Balatoniban 19 tanuló közül 8, Gyöngyösorosziban és Szilvásváradon minden végzett tanuló jelentkezett továbbtanulásra. A munkás- és dolgozó parasztszármazású tanulók aránya nagymértékben megnövekedett, s az összes tanulók kb. 2/3-át tette ki. Ez az országos átlagnál nagyobb volt. Az országos arány az 1951—53-as években körülbelül 65 százalék. Az átlagosnál nagyobb arányszám a munkás- és dolgozó parasztszármazású gyermekek beiskolázásának „túlteljesítéséből” következett. Az 1951-es, 52-es tanévben 105 százalékos, az 1952-es, 53-as tanévben 107 százalékos túlteljesítés a munkás- és dolgozó parasztszármazású tanulók keretszámon felüld felvételéből következett. Például az 1951/52-es tanévre a hevesi járásban a felvehető dolgozó parasztszármazású gyermekek keretszáma 58 fő volt. Ezen felül még beiskoláztak a járásból 80 főt. 1950—51 és 1945—55 között a dolgozó parasztszármazású tanulók aránya átlagosan 0—30 százalék volt. Az 1955—56-os tanévben mintegy 13 százalékkal volt kevesebb, mint a munkásszármazásúaké. Ennek nemcsak az volt az oka, hogy a beiskolázás során elsődlegesen a munkásszármazású tanulók számarányának növelésére törekedtek, hanem az is, hogy a források szerint a parasztszármazású tanulók je47
