Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Szakonyi Károly: Útrabocsátó

Restye Illés novelláit, ha nem is élvezettel, de érdeklődéssel olvastam. Élvezettel azért nem, mert kimunkálatlanok voltak, nyersek, nem adtak igazán esztétikai élményt. De a sorok között és mögött megéreztem a tehetséget. Ezért arra biztattam, hogy próbálja meg átírni ezeket a munkákat, igyekezzen érzékletesebben ábrázolni, alaposabban szerkeszteni, stb. Szót fogadott. Átírt novelláit ismét postázta; már jobban tetszettek. Levelezhettünk így egy darabig, akkor aztán megígértem neki, hogy néhány sikerültebb művét megjelentetem a Hevesi Szemlében. Elsősorban azért, hogy elősegítsem a fejlődését, hogy lássa, milyen a hatása — az írójára is! De megkértem, küldjön néhány sort önmagáról, hadd tudjam meg, kicsoda is ő.

Nem közölt sokat eddigi életéről, szűkszavúsága azonban tetszett, a munkáját fontosabbnak tartja, mint önmaga bemutatását. A kapott információk alapján én most mégis bemutatom.

Gyulán született 1957. november 6-án. Szülei munkásemberek. Restye Illés mindig is vonzódott az irodalomhoz, de apja inkább zenészt akart nevelni belőle, ezért hegedülni taníttatta. Hat évig tanult is. Az iskolában azonban nem jeleskedett, nem kerülhetett gimnáziumba, csak szakközépbe. Lakatos és hegesztő. Egy időben gondolt a továbbtanulásra, de maradt a fizikai munkánál — immár tizenhét éve.

öt esztendeje ír rendszeresen, persze ezt úgy kell érteni, hogy ha van rá ideje. Hajnalban, éjszaka vagy hétvégeken. Olykor az időhiány, olykor pedig a fáradtság gátolja meg az írásban.

„Amiből élek — írta, egyik levelében —, ill. élünk feleségemmel és kisfiámmal, annak semmi köze az irodalomhoz. Hegesztő és lakatos vagyok, s talán meglepő, de a nap 8—10 óráját köti le a munkám... Egyáltalán nem forgolódom az irodalmi életben... Bár szeretnék emberekkel irodalomról beszélgetni ..

Nem az irodalmi életben forgolódik, hanem a köznapok világában. Arról ír, amit átél, amit maga körött tapasztal, s ezt ma még elég nyersen veti papírra, az igaz; nem érleli elég művészivé, irodalommá. De nem baj. Az a fontos, hogy a maga eredetiségét pallérozza a művek létrehozásának küzdelmében. Még hosszú út vár rá addig, amíg kifogástalanul sikerülhet. Ám ha nem publikálhat máris, soha nem ér el odáig.

Az írásoknak levegőre van szükségük. Ezt a levegőt kívánom biztosítani ebben a folyóiratban.

Egy prózaíró indul el a pályán. Nem szenzációsan, de szívós akarásának első eredményeképpen.

Ha ma még nem is ismerjük eléggé Restye Illést, talán holnap, holnapután megismerhetjük alaposabban. Elsősorban a munkái révén — mert az a fontosabb.

28