Hevesi Szemle 16. (1988)

1988 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Pécsi István: Koronás kegyetlenek (kisregény)

— Ez persze századok múlva is megrökönyödést fakasztó okfejtés lesz, de a felismerés nem ismerhet korlátokat, a szellemnek, a gondolatnak folyvást a végtelent kell pásztáznia, azaz eljön majd az az idő — mindegy, hogy mikor — amidőn fennen hirdetik, hogy csodák nincsenek, csak ismeretlen, pillanatnyilag még feltérképezetlen erők. Akkor majd hozzáfognak e szinte határtalan tartomány birtokbavételéhez, a bennünk viliódzó kincsek csiszolásához, s félujjonganak, hogy magunkban lüktet a Mindenség.

— Imre úr lényegének eszenciája máshol is kedvező fogadtatásra talált. Szent László kénytelen volt a visegrádi vár tornyába záratná csalárd, s folyvást ellene fondorkodó rokonát. Megindította viszont keresztónyteremtő elődjének kanonázációját. Fehérvárott hozzáfogtak István kőkoporsójának felbontásához. A fedél megemelélse azonban sehogy sem ment. Ekkor egy Caritas nevű somlyad apácától érkezett üzenet.

— Amíg a rab börtöne nem nyílik, hiába próbálkoznak.

— Az uralkodó nem kételkedett, elrendelte a szabadonfbocsátást. Most már a viszálykeltő is ott állt a szarkofágnál, s az a fedőláp könnyen lekerült a helyéről.

— Csak semmi sejtelmesség. Válassz a variációk közül! Az az előrelátó hölgy vagy időben továbbította mások jelzését, vagy az is elképzelhető, hogy értett a tárgyak mozgatásához, méghozzá távolból, s ekként kívánta szolgálni a békét, a harmóniát.

— Az más kérdés, hogy a volt fogoly újalbb seregeket toborozva szította az indulatókat. Császárlány felesége már nem állt vele szóba, ezért a kunok körében keresett és talált menedéket, illetve szövetségeseket. Aztán nyoma veszett. Párja 1086-ban férjhez ment a cseh herceghez. Egyesek mesélték, hogy László a főváros bazilikájánál ismerte fel, de a valaha annyi bajt keverő férfi hirtelen eltűnt.

— Itt téved a fáma. Pillants csak amoda! Ott a múlt egy szelete!

— Hívattalak. Vesd le szerzetesi gúnyád. Osszuk meg a méltóságot. Nekem oly sokszor úgyis teher, s eleget őrlődöm, hogy helyesen döntök-e?

A rég látott családtag csendesen felelt:

— Túljutottam a hiúság, a gőg, a nagyravágyás, a kivagyiság, a bosszúállás útvtesztőin. Megleltem bensőm csendjét, azt a palotát, ahonnan kitekintve minden evilági ragyogás eltompul. Nincs semmi óhajom. Engedj mennem! Mától az ország törvényes ura vagy. Te megérdemlőd, én eljátszottam a lehetőséget, s vezekeltem tengernyi hibámért.

— Most pillant ránk. Köszöntelek Imre herceg. A tekintet r tiéd.

— Az enyémben is észrevetted azokat a simogató árnyalatokat. Minek tagadjam? így munkál bennem mindaz, atmi völt. Hogy átvedd, s hagyományozd a tieidre!

— Bárcsak mindenki ráhangolódott volna a kérésre, és szélesre tárta volna azokat a jelképes ajtókát. Sajnos nem ez jellemezte ezt az annyi dicsfénnyel övezett uralkodóházat. Mindössze néhányan akadtak, akik kitárulkoztak, s magukkal vívódva csiszolták jellemüket.

— Nézz csak arra! Endre nagyapám szangvinikus testvére lép elénk, a könnyen dühbe guruló, de haragját gyorsan felejtő, s hirtelen intézkedéseit rögvest visszavonó Imre. öccse egyre szervezkedett ellene, állandóan megszegve a sorozatos egyezségeket. Gselszövevényeihez magasrangú papok szövetségét is megszerezte.

Felelősségre vonjuk a váci püspököt, hiszen ő közvetíti az összeesküvők levelezését — határozott.

18