Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Balogh Béni: Esküvő, némi változattal (novella)
— Eljegyzés volt már? — tudakoltam. — Már harmadnap megkértem a kezét. — És ő? — Majd megbeszéljük — hangzott a mama válasza. — Megbeszélték? — Bizonyára ... Mert azóta sem szóltak ... Nem bolondok egy ilyen partit elszalasztani. . . . Ennyit tárgyaltunk kedves cimborámmal, aztán elváltunk ... Egy hét múlva, egy ragyogó vasárnap délelőtt sötét ruhába öltözve a házasságkötőterem előtt vártam Bambula Zénóra. Igaz, még csak féltizenegy volt, de már szállingóztak a vendégek, azaz a meghívottak ... Háromnegyedre berobogott illusztris osztálytársam is. És 11 előtt 5 perccel már tele volt a terem... Zénó rokonai, barátai, ismerősei, sporttársai áhítattal ültek, és várták a nagy eseményt. Minden rendben volt... A székek, a virágok, a magnó ... Csak a menyasszony nem volt még. Zénó barátom egyre idegesebben pillogott órájára . . Közben a meghívottak soraiban, többen elővették az esküvői kártyát és feltűnően nézegették. — Mindjárt 11, mindjárt 11 — suttogták itt is, ott is. Aztán öt, tíz, tizenöt perc . . . majd egy félóra is eltelt. . . Zénó, a sportember, a jónegyvenes fiatal vőlegény egyre kétségbeesettebben nézett rám. — Türelem — nyugtattam. — Nyilván közlekedési nehézség. Nem kaptak taxit. Az udvarias anyakönyvvezető lassan-lassan elvesztette kedvességét. — Kérem, sajnos, nem érünk rá. Lejárt az engedélyezett idő . .. Már megérkeztek a következők. — Az isten szerelmére, megfizetem önnek — könyörgött az őszsörényű vőlegény. — Nem akarok botrányt. — Én se kedves elvtársam — felelte az anyakönyvvezető fagyo.san — A hölgy nyilván meggondolta magát. — Lehetetlen! — kiáltott fel elkeseredetten Zénó. — Nyugodj meg — csitítottám. — Hátha történik még valami. És történt! Mert amikor már mindenki azt hitte, hogy nem lesz 'semmi, megérkezett a fiatalos, pompás alakú, kissé tört szépségű negyvenéves anyósjelölt. Sima fekete ruhát viselt, némi szolid, fehércsipkés dísszel. — Itt vagyok! — lihegte. — Csi ... esi... csibike? — hebegte az anyósjelölt. — Ö meggondolta magát... Kibékült Sanyival, és reggel óta kajakoznak a Dunán. — Őrjítő — üvöltött fel kedves cimborám. Megölöm! Lelövöm! — Csendet kérek! — dörrent rá az anyakönyvvezető. — Ez nem kocsma, kérem! — Elnézést kérek — hebegte felsült barátom. — De ilyet? — Mit kell ebből olyan nagy ügyet csinálni? — méltatlankodott a szép anyósjelölt. — Itt vagyok én __Tudja, hogy özvegy vagyok .. . Már tegnap m egállapodtunk Csibivél, s ő átengedte magát nekem. Vagy talán a személyem nem megfelelő? — De hiszen én, nem ... — Nézze Zénóka, ne legyen olyan lehetetlen ... Olyan merev ... Különben is tagadja le, hogy mit mondott nekem, amikor annyira udvarolt . . . Tudja, amikor otthon a rekamén szorosan egymás mellett ültünk! — Mit mondtam, mit mondtam? . .. Semmi különöset — nyöszörögte a szerencsétlen Bambula. 14
