Hevesi Szemle 16. (1988)
1988 / 2. szám - VERS - PRÓZA - Polner Zoltán verse - Szakonyi Károly: Kardok, kalodák (történelmi játék)
1. kuruc: Szépen megtanultad, komám! 2. kuruc: Én meg, bizony! Ahogyan mást is a dicső harcban. Hívséget! 3. kuruc: De a főparancsnoki szálláson javában poharaztak ám a generálisok — császáriak meg magyarok! 1. kuruc: A békeszerződésre ittak, pajtás! 2. kuruc: Meg a császári kegyre! A visszakerülő birtokokra!! Vivát Josephus rex! — ezt kiáltották. 3. kuruc: Egy halott királyra! 2. kuruc: Az ám! József már nem is élt, mégis őt vivátozták! Halott királynak fogadtak hűséget... 1. kuruc: Hát ti, pajtás? 2. kuruc: Mi nem, mondom! Csak lestük, mi lesz. Fegyverek, zászlók a porban. Nem tetszett az senkinek, pajtás! Na, mondom, ha annyi vészből kimentettem, most se hagyom a lobogót! Dele a lovam véknyába, aztán hajrá! Másik is velem... Mentünk, mint a förgeteg! Hiába mondták, hogy megállj! vissza! Mi csak be, s fel’a zászlót, aztán usgyü... Nem szolgáljuk újra a földesurakat, inkább neki a világnak, erdők vadonának! 1. kuruc: Hát a zászló, hova lett? 2. kuruc: Mutasd meg neki, Dénes! (3. kuruc feláll, kinyitja a dolmányát, mellén keresztbe a libertás lobogó) 3. kuruc: Itt, e, lásd! Jó helyen ... (Tárogató szól. A hangra felkel a sorokból egy férfi meg egy nő: László és Ágnes. Mennek a hang felé) László: Gyere, Ágnes, ez ő! Megismerem a tárogatóját! így csak ő fújja... gyere! Ágnes: Ott ül, ha ő az! László: ö, mondom neked! (A tárogatósnak) Hasszán! Hasszán! (A tárogató elhallgat, a megszólított felkel, indul feléjük) Hasszán: (kitörő örömmel) Kisgazdám! Ágnes kisasszony! László: Már asszony! Szerdahelyiné most már, Hasszán! Hasszán: A szívem pattan meg az örömtől! Elvesztünk egymástól a harcban! Másfél esztendő... megjártam a hadak útját! László: Én meg azt hittem, elestél, még meg is sirattalak. Megsirattunk, ugye, Ágnes? Ágnes: De most már velünk marad, ugye? Hasszán: Messzi útra megyek, nemzetes asszony. Ezekkel a bújdosó szegény- legényekkel. Ott lesz jó nekem is, ahol nekik. Nem tudok én már új urakat megszokni. Megfáradtam annyi háborúban ... Ágnes: Mi is messzi útra készülünk! László: Reggel csatlakoztunk ehhez a vert sereghez ... Emlékszel, Hasszán a Jakab templom harangszavára? Nohát zengett, bongott amikor esküdtünk! Lám, egy veszteségem, szívemnek a legkedvesebb, megkerült, s most már az én hitemen van az én párom! Nem tudok felesküdni a császári hűségre, megszenvedtem a szabadságért, nem adthatom olcsón. Pammer uram is megértette, elsiratta a lányát, de elengedte velem a búj- dosásba. Megyünk Rákóczi után. Ha haddal tér vissza jövünk vele. Ha számkivetésbe kényszerül, ott leszünk vele... Hasszán: (meghatottan) Akkor egyfelé tartunk, kisgazdám! László: Jól van, Hasszán. Menj, fújjad a tárogatót... fújjad! (Hasszán játsza az Őszi harmat utánt. Halkan kezdi. László és Ágnes letelepszenek a szegénylegények közé. Dúdolják, majd mind éneklik a dalt) 11
