Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 1. szám - SZÍNHÁZ - Sárhegyi István: Bodrogi színháza
szik, s ráadásul havonta harmincakat... Az ugye, harmincszor ötszáz forint, jóllehet, az alapja csak háromezerkettőszáz. Igaz, máshogy is lehet boldogulni, hiszen van olyan, akinek ugyancsak alacsony a bére, s csak kettőket- hármakat vállal, de ott vannak a szabadnapjai, s olyankor másutt lép fel. Mi még ennél is előbbre akarunk jutni, s jelenleg tárgyalunk egy olyan ügyletről, ami a tőkés világban már kialakult dolog. Ezt mi a saját rendszerünk keretei között, azaz erre adaptálva szeretnénk véghez vinni. Mire gondolok? Arra, hogy a színház menedzselhetné a saját színészeit, vagyis azok külső munkáit is megpróbálhatná megszervezni. A színház a tevékenységéért — természetesen — részesedést kapna. Hadd világítsam meg ezt egy példával. Tegyük fel, engem húsz előadásra meghívnak Egerbe. Akkor a Vidám Színpad biztosítja nekem az ehhez szükséges időt, azaz úgy alakítja az itteni műsorát, úgy egyeztet, hogy én elmehessek. Mint az én tulajdonosom, megállapodik az egriekkel, mennyiért vihetnek oda. Később ezt az összeget a megrendelők átutalják, s ebből a színházam levesz — mondjuk — tíz százalékot, a többi az enyém. Ez azt is eredményezné, hogy ha nem egy száz-, hanem egy ötszáz személyes helyen zajlik le a produkció, akkor én is, de a színházam is többet kereshetne. — Hazánkban pillanatnyilag eléggé „megcsontosodott” gázsik vannak... — Igen, mert ugyanannyit kap valaki akkor is, ha egy falusi kultúrház- ban lép fel 150—200 ember előtt, mint amikor egy zsúfolt sportcsarnok közönségét szórakoztatja. Ha a menedzselés megvalósulna, abban az esetben a színház azt mondhatná, ez megéri neked is, nekünk is, így hát érdemes bajlódni. A mostani állapot szerint az a legkifizetődőbb, ha sok kicsi kultúr- házban fordul meg az ember, mert ugye, három előadást képes végigcsinálni. Mindenki boldog, jól érzi magát. Jó lenne, ha az értékkülönbségek is markánsabban kirajzolódnának. Most a művészek kategóriákban vannak, de nem úgy, hogy kit mennyire taksálnak egy személyben, hanem oly módon, hogy azt mondják: ez a száz ennyit ér, az meg amannyit. Ismét egy példa ... Vegyünk egy színészt, aki tíz évvel ezelőtt egy fellépésért ötezer forintot kért, aztán annyi lett a gázsija. Eltelt az idő, most szívesen vinnék őt ezerért, de neki 85
