Hevesi Szemle 15. (1987)

1986 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Polner Zoltán: Zsigray Juliannával - bizalmasan

Nem voltam még tizennyolc éves. Osváthoz utasított. Négy különféle álmomat írtam le egy novellában, azt vittem el hozzá. Rettentő érdekes ember volt. Megszállott. Olyan, mint egy szent. Nekünk otthon temérdek újság járt. Kormánypárti, meg ellenzéki lapokat is olvashattam. Járt az Üj Idők is. Akkor éppen novella-pályázatot hirdettek. Mondom anyámnak, nem nagy dolog novellát írni! Hogy mondhatsz ilyet! Ott van Maupassant, Csehov, ott vannak a magyarok, Csáth Géza, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc. Egyik jobb, mint a másik. Gondoltam magamban, azért is megmutatom. Írtam három elbeszélést, és elküldtem a pályázatra. A legjobbakat zsűri válogatta ki közlésre. Tizenkét novellát közöltek jeligésen, és abból három az enyém volt. Majd megszavaztatták az olvasókat is. Első díjat nyertem. Akkor aztán szerződést kötött velem a lap. Az Üj Időkhöz kerültem, Her- czeg Ferenc lapjához. Slapaj lettem, fizetés nélküli gyakornok. Gyorsan megtanultam a szakmát. Felelős szerkesztő lettem az Én Üjságom című gyermeklapnál, az Űj Időknél pedig főmunkatárs. Ugye, hogy jó szimatja volt Osváthnak!

— Szívesen hallgatnám emlékeit a nagy irodalmi árnyakról is. Kosztolányiról, Móráiról, Molnárról, és ha ismerte, József Attiláról.

— Jaj, hát Kosztolányi, az a szentünk nekünk íróknak. Ötőle tanultunk meg jól írni, szerkeszteni. Tőle tanultunk ízlést. Mindent, amit lehet. Érdeklődése is példamutató volt. Amikor megjelent A néger versem, bejött, hogy érdeklődjön a vers írója után. Máraival is kitűnő munkakapcsolatom volt. Szerkesztőként sokszor kértem novellát tőle. Mindig pontosan „szállított”. Mielőtt elment, megjegyezte: Ha valamit ki akar húzni, húzza ki! Tudja, hogy ez mit jelent! Más egy pontosvesszőért cirkuszt csinált. Hasonló baráti szálak fűztek Zilahy Lajoshoz és feleségéhez is. Zilahyval ké- sőibb nagyon sok bajom volt. Szerződtünk vele egy folytatásos regényre. A fegyverek visszanéznek című munkájáról van szó. Irt egy csodálatos első fejezetet. Akkor kezdődött az én kálváriám, mert sose írta meg a folytatást idejében. Hol ide, hol oda bújt el a városban. Nekem kellett megkeresnem. Kérdezte József Attilát. Én őt csak látásból ismertem. A Japán kávéházban láttam egyszer-kétszer. Jóképű fiatalember volt. Molnár Ferencet pedig kiválóságnak tartottam. Szidhatták, mondhattak nekem róla bármit, aki úgy tud darabot írni, az egy kiválóság. A Molnár-premierek élményszámba mentek. Én mindig a legjobbat iram róla színházi kritikáimban. Es még valami, egy Molnár-bemutatóra külföldről is jöttek zsebmetszők, olyan nagy üzlet volt! Képzelje, akkoriban Kosztolányi meg én írtuk a színházi kritikákat az Űj Időknél. Én azonban csak álnéven írhattam. Nem lehetett Kosztolányi mellett Zsigray neve, akkor Zsigray óriásit nőtt volna. Ebeczky György voltam. Az pedig egy senki volt Kosztolány Dezső mellett. Ehhez mit szól?

— Ámulok.

— Az előbb már említettem, hogy a filmmel is szoros kapcsolatot tartottam. Én írtam a Tóparti látomás forgatókönyvét, film készült a Szűcs Mara házassága című regényemből is. Most mindet nem tudom fölsorolni... Az utolsó a Fiú vagy lány? forgatókönyve volt. Hogy kiket kedveltem a színészek közül? Simor Erzsit, Jávor Pált, Karády Katalint, Kovács Károlyt.

— Hadd idézzem most az irodalmi lexikon két megállapítását. Az egyik: „Regényei és elbeszélései témáját elsősorban az úri világból meríti”.

— Mit mondjak erre? Azt az osztályt ismertem, nyilvánvaló, arról írtam, amit ismertem. A Szűcs Mara házasságában például portrét rajzoltam egy hülye főispánról, közben a szegények nehéz körülményeit is ábrázoltam. Ügy látszik, ezt nem értékelték az irodalomtörténészek, a szócikkírók.

48