Hevesi Szemle 15. (1987)

1986 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Polner Zoltán: Zsigray Juliannával - bizalmasan

— Csak csöngessen mégegyszer, biztosan itthon van az írónő — mondja a lépcsőházban álldogáló lakótárs. Aztán zaj támad odabenn, és többször is elhangzik a kérdés: Ki az? Ki az? Majd lassan kitárul az ajtó, és az ajtónyílásban ott áll botjára támaszkodva Zsigray Julianna.

— Tessék, fáradjon be. Ide a jobb oldali szobába, de ne nézzen körül. Vetetlen az ágy.

Körülnézek. A szoba meghitt rendezett és tiszta. Faragott antik bútorok. A vitrinben porcelánok, kristálypoharak, nippek. A falon néhány kép. A könyvespolc zsúfolva.

— Hogyhogy fölkeresett?

— Szeretnék megismerkedni a kilencvenéves írónővel.

— Na, most mit szól hozzá, mit írt rólam a helyi újság. Méghogy kilencven! Nézze meg az irodalmi lexikont: 1908-ban születtem. Hát nem rémes!

— Megnéztem,

Csönd támad, de csak annyi, amennyit az illem megkíván. Azonnal a lényegre térek.

— Az ön nemesi családja .. .

— Följebb.

— Az Ön grófi családja.

— Most jó.

— Kérem, szóljon a család történetéről, de engedje meg, hogy néhány felvételt készíthessen közben a fotós.

— Szó sincs róla! Kilenc filmforgatókönyvet írtam, résztvettem a forgatásokon is, tudom, hogy kell kinézni a filmen. Olyan borzalmas leszek ... Na, nem bánom, fotózzon!... A család?! Na ez egy rejtély. Amikor a felszabadulás után igazolni kellett vagyoni helyzetemet, villámcsapásként ért. hogy a papírokra az került rá: földműves. Az egy angyal volt, aki azt irta! Hát nem az volt az apám, hanem földbirtokos, aki valóban földdel foglalkozott. Anyai ágon a család Arad megyei. Édesanyám Simándon született. Van erről egy nagy sztorim. Én tudtam, hogy az anyai ősök az 1200-as évektől.... szóval nemesek. Amikor a legborzasztóbb kitelepítések történtek, beállít hozzám egy férfi, és azt mondja, örömhírt hoztam magának. Vajon, mi lehet az? Családfa-kutatással foglalkozom. Maguk nem 1202-ben kapták a grófi címet, akkor csak megerősítették a birtokokat! Az ősei Vereckénél jöttek be a honfoglalókkal. Képzelheti, hogy megdöbbentem. Pont ez kellett nekem a Rákosi-korszakban! Édesapám ősei? Arról is mondok néhány szót. Édesapámat Serák Károlynak hívták. Az ő családja Mária Terézia idején került Magyarországra Angliából. Merinói juhokat telepítettek az országba.

— ön mindig írónak készült?

— Egyáltalán nem. Én az iskoláimat a törökszentmiklósi birtokon kezdtem, majd Budapesten, a Sacré Coeurben folytattam. Különben hatan voltunk testvérek, két fiú és négy lány. Átok rossz kölyök voltam. Énekesnőnek készültem, mivel nagyon jó hangom volt. Hangversenyeken és az Operában szerettem volna föllépni. (Zs. J.: Ne vegyen profilból, rettenetes leszek!) Engem Osváth Ernő fedezett föl. Én akkor tizenévesen olyan gátlástalan voltam, mint egy mai pimasz fiatal. Nem is tudok haragudni rájuk, csak nagyon rossz a modoruk. A Sacré Coeurben együtt jártam Schöpflin Aladár unokahugával. Akkor már én írtam a magyar dolgozatokat az egész osztálynak. Talán azért is kérdezte meg tőlem, miért nem mész el Ali bácsihoz? Elmentem. Most már nem emlékszem, hogy melyik írásommal állítottam be hozzá. Néhány nap múlva levelet kaptam tőle: ön valóban író.

47