Hevesi Szemle 15. (1987)
1986 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Remenyik Zsigmond: Szemétdomb (naplójegyzetek)
REMENYIK ZSIGMOND Szemétdomb (Naplójegyzetek) Soha vissza nem térő alkalom — az élet! Már legalábbis ebben a formájában! Mert erre alig hiszem, hogy alkalom nyílnék a teremtés és a formálódás jelenlegi állapotában. Ésszerűség azt parancsolja tehát, hogy ki kell használni ezt az életet. Miért írtam meg és (miért) állnak hozzám közel a kalandorok? A játékosok, az iszákosok, a szenvedélyesek, akik alig tisztelték a formák határait. Akik semmibe veszik a gátló törvényeket és passzusokat. Milyen is lehet az az állapot, amikor az errtber öl? Izgalmas, érdekes állapot lehet. Vagy a kéj, az iszákosság, a szerelem és a pusztítás paroxizmusában! Vagy a félelem! Vagy a megfélemlítés! Egyet s mást ismerek, de aligha hiszem, hogy végigjártam az összes utakat. Ezért mondom magamban mindég: — semmit sem restellek, amit tettem, csak sajnálom, amit elmulasztottam! És ráadásul még úgy is látom, hogy ez a valóban erkölcsös állapot. Élni természetem szerint. Erre utaltam az Olivér és az emberi világ című dolgozatom egy fejezetében. És az Utószóban, a Személyes ügyben, az Atyai házban elhangzott indián mesében. Hogyha embernek születtünk, álljuk is a sarat, méghozzá állva és az emberi lét állapotának minden felelősség-vállalásával. Febr. 5. 947. Bp. „Saját kedvre” írni — ez is a múlté, legalábbis az én múltamé. Ez majd nem oly ostoba és hiú, mondhatnám bűnös és haszontalan, mintha egy feltaláló ^gy kutató tudós arra szánná drága idejét, hogy saját kedvére egy olyan gépezetet szerkesszen, amely körbe forog a levegőben, közben fütyül és orgonaillatot áraszt. Azon felül, hogy az írás mint írói termék kereskedelmi cikk is, — bizonyos felelősséggel tartozik az író kortársainak. Valami célból dolgozik, valaminek az érdekében, valaminek a hasznára. Szemtelenség tehát öncélú irodalmat csinálni; öncélúság alatt természetesen a kerge birka önmaga körül való forgását értem. Ugyanúgy, mint ahogy megvetem a propaganda-„művészetet”, a párt-„irodalmat”. Ugyanúgy elutasítom a „művészet” és az „irodalom” terméketlen és önfertőző fajtáját is. Természetesen Tolsztoj épp úgy, mint Flaubert, vagy továbbmegyek, még Proust és Joyce is közölni kívánt valamit. Elsősorban tanulmány alá vette az ember és a társadalom, az ember és a természet, és nem utolsó sorban a társadalom és a természet viszonyát. Bizonyos cél érdekében, még azt sem tagadhatom. Bizonyos conclusiók bizonyítása érdekében. De irodalom sohasem sem öncélú, se a szó hitvány értelmében propagatív. Elsősorban erkölcsös, volt, mint minden, ami a természet nagy műhelyéből kikerül. (...) Hallom, hogy ismét pletykáztak rólam Ignotus Pál barátomnak. Hogy „rútúl viselkedtem” az elmúlt évek alatt, ami magyarul körülbelül annyit kíván jelenteni, hogy nem voltam irgalmas a zsidókhoz. Éppen tegnap számoltam össze: kilenc embert hónapokon át, tizet rövidabb időre, éjszakákra bújtattam lakásomban. Tápláltam őket, megosztottam velük nemcsak élelmemet, de még fekhelyemet is, mint a Boér-családdal. Nem is szólva 30
