Hevesi Szemle 15. (1987)
1986 / 6. szám - VERS - PRÓZA - Kerényi Grácia: Kötélhúzás (iskoladráma)
hetett, hogy megkapta a (anári diplomáját, és ötvenhat után még gimnáziumi állást is kitalpalhatott magának! Ki törődött azzal, hogy mi lakozik abban az emberben, a „piás” Mátéban, hogy mi tört össze benne, amikor utat épített, követ tört, az ötvenes években? Mert Lajost le is csukták, ugye ezt nem tudta? Fegyenc volt, internálótáborban ült, mert ő nem énekelt, nem üvöltötte velünk, akkor, negyvennyolcban, bezzeg az igazgató úr ugye üvöltötte, akárcsak én: „Vesszen Rajk és bandá-ja, kötelet a nyaká-ra, húzd meg! Húzd meg!” IGAZGATÓ: Noémi, kérem, ne kiabáljon, meghallják a tanáriban! NOÉMI (egyre jobban ordít): Persze, hogy meghallják, és az a legnagyobb baj, mert ezek a kollégák a tanáriban nem ismerik a történelmet, nem élték át, ugyebár? Ezek lapítanak, viasszal tömik be a fülüket, és senki nem olvasztja ki, mert a történelemtanár úr elment, kirúgták az egyetlent, aki ismerte a történelmet! IGAZGATÓ (beakarja fogni Noémi száját): Hallgasson, mert mentőket hívatok ! NOÉMI (hirtelen felnevet): Ne higgye, hogy ezzel megijeszt. Nem tehet velem semmit, ha kedvem tartja, kiállók az ablakba és úgy kiabálok, hadd hallja az egész iskola, az egész város! (nyugodtabban) Csak miattuk nem teszem, a gyerekek miatt. Ne veszítsék el az utolsó illúziójukat, az utolsó tanárukat, akinek ők a fontosak, aki csakugyan tenni akart értük valamit. IGAZGATÓ: Akart? Miért múltidőben mondja? NOÉMI (tompán) Mert nem tudom, itt maradok-e. Nem tudom, mitévő legyek. (józanul) Az én tűrőképességemnek is van határa. IGAZGATÓ: Hová akar menni? NOÉMI: Még sem tudom. Talán... Pestre. Talán csoda történik. Talán férjhez megyek. Talán felkötöm magam. IGAZGATÓ (ijedten): Noémi! NOÉMI: Igazgató úr mondta, hogy nem kapok gondolkodási időt. (felnevet). Ne féljen, történhet csoda. Jöhet egy távirat.. . vagy egy fuvaros, Ladányból, ugyebár? (föláll) Megengedi, hogy elmenjek? IGAZGATÓ (föláll): Noémi, kérem, szedje össze magát! (tanácstalanul) Megkérem Blankát, hogy beszéljen a fejével... talán rá jobban hallgat ... ne tartsa szerencsétlenségnek, ami javára szolgál. .. meglátja, jót fog tenni a családi légkör, Bíróék rendes emberek ... NOÉMI: (keserűen nevet, az ajtóban): Majd én elmegyek Blankához, ha kedvem tartja, igazgató úr. Nem kell annyira megaláznia magát, vagy képmutatóskodnia. . . úgy látszik, csakugyan nem tanult semmit Máté Lajostól. Noémi sarkon fordul, ki akar menni az ajtón, de hirtelen megjelenik a Takarítónő, kezében távirat. MÁRIA: Távirat jött Varsándy tanárnőnek. (Átnyújtja). NOÉMI (örömmel): Nekem? IGAZGATÓ (mosolyogva): Máris előidézte a csodát? NOÉMI (lassan bontogatja): Budapestről . . . (átfut tekintetével a szövegen: halkan): Nagyszerű. MÁRIA (csodálkozva): Nem jó hír? NOÉMI (nyugalmat erőltet magára). Dehogynem. Beáta barátnőm is május elsején esküszik. Mint Máté Lajos. Függöny le. 12
