Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 5. szám - KÖNYVEKRŐL - Balogh Béni: Szivárvány a Sajó felett (Farkas András)
A továbbiakban a vizsgált 4 osztály felsőtagozatos évei alatt előfordult fontosabb konfliktusokat tárja a szerző az olvasók elé. Az azonosulóktól az agresszívekig című fejezetben. Itt számos érdekes típussal ismerkedhetünk meg: a bűnbakokkal, a stréberekkel, a rivalizálókkal, a kívülállókkal, a tisztánlátók- kal, a csatlakozókkal, a sodródókkal, az elszakadókkal, az érettekkel, stb. A következő fejezetben arra vállalkozik a kötet szerzője, hogy a vizsgálat alapján szerzett tapasztalatokat felhasználva megfogalmazza a felsőtagozatos osztályokban előforduló konfliktusok „természetrajzát”. A konfliktusforrások bemutatását követően, megismerkedhetünk a kialakult konfliktushelyzet jellemzőivel és a konfliktusok dinamikájával. A 4. fejezet találó címe: Dráma az osztályban. A szerző által vizsgált osztályok alapkonfliktusai tárulnak itt az olvasó elé, rendkívül szemléletes tálalásban. Az utolsó fejezetben nagyon sok olyan konzekvencia fogalmazódik meg, ami továbbgondolkodásra, illetve alkalmazásra érdemes. Az értékátrendeződés problémájától kezdve, a túlhaladott, megmerevedett értékekig sok-sok igaz megállapítással találkozhatunk. Egyet kell érteni Szekszárdi Ferenonével abban. hogy a „hagyományos iskolai értékek megőrzésében, illetve felülvizsgálatán kívül szükség van arra is, hogy az iskolák beépítsék értékrendjükbe azokat a társadalomban, elsősorban a gazdasági szférában megbecsült, de a nevelésben, a diákok jövőre történő felkészítésben egyenlőre háttérbe szoruló értékeket, amelyek megfelelő humánus tartalmúak és nem ellentétesek alapvető pedagógiai elképzeléseinkkel. Ilyenek a sokat emlegetett, de az iskolai valóságban még nem igazán meghonosodott kreativitás, az önállóság, a döntenitu- iás, illetve a döntés felelősségének vállalása, a kezdeményezés, az ambíció.” Az a vélemény sem vitatható, hogy „napjainkban valószínűleg a kritikusság- gal párosuló, az állandó kételkedés, igazságkeresés útján kialakított meggyőződést magában foglaló, s ilyen módon a közösség érdekeit vállaló azonosulás az, amit a tanulókban ki kell alakítani — saját maguk és a társadalom érdekében. Ehhez azonban elengedhetetlen az iskola deklarált értékeinek alkotó kritikája, a teljes értékrendszernek a fentiek alapján végbemenő megújítása. „Ebből következik, hogy a pedagógusnak kell lennie, késznek és képesnek az állandó változásihoz való alkalmazkodásra, a konfliktusok felismerésére és megoldására.” A kötetet jegyzetapparátus és bibliográfia egészíti ki. őszintén sajnáljuk, hogy a Tankönyv- kiadó mindössze 4500 példányban jelentette meg ezt a bizonyára sokak által várt, a pedagógiai gyakorlat folyamatában jól hasznosítható kézikönyvet. Nagy Andor Balogh Béni: Szivárvány a Sajó felett Balogh Béni minden kötetén — így ezen a hetediken is — rajta látszik a származási pecsét: ő a Büikk-ből, _ az ország tetejéről, a palóci hanglejtés' és az erdei, falusi, gyermeki vígasságok világából jött. Életéről, gondjairól, gyereklíráról, a két háború közötti fiatalság éveiről szólva is minduntalan elárulja, hogy jókedvvel, derűs szereplési-írási vággyal érkezett erre a tájra születéskor. Neki minden út, minden rög, minden szikla, domb, hegyhajlás, völgy láttán, nem is beszélve a bércekről meg a mindig és mindenütt másként, más színekben feltűnő emberekről kicsit szivárványszínű képe van. Majdnem azt mondanánk, az élete elejétől fogva mintha színes felvevőgéppel, színesen halló magnóval kószált volna ezen az erdős, dombos, hegyes vidéken, ahol a falvak, apró városok derűs mggától értődéssel alkotnak közösségeket. Ahol mindenki ismer mindenkit, ahol a családnak ezer ágra szakadó gyökérzete visz testvérig, nagybácsiig, nagynéniig, jóismerősig, jószomszédhoz. Mert az atyafiságos ösz- szetartozás olykor a szokásjognál, netán a törvénynél is kötelezőhb lehetett. Mondjuk ezt magunk is, akik a két háború közti hevesi vidéken, a Bükk lábánál, ebben a barokk műremek-városban — bár a hóstyai végén — nőt- tünk-növekedtünk bele a férfivilágba. Balogh Béni a századvég, századelő mesemondói hevületében nem felejtve, sze. mélyes emlékeinek kedves buzgású dáliamára, ércso'bogására hallgatva a_ mai gyerekeknek bevallja, nem hagyva szá81