Hevesi Szemle 15. (1987)

1987 / 5. szám - KÖNYVEKRŐL - Balogh Béni: Szivárvány a Sajó felett (Farkas András)

mításon kívül a megszépítő időbeli mesz- szeség varázsát, mint i!s történt, ho­gyan is lehetett annak idején mindaz, amit „iuventus-ventus” féle legyintéssel szoktunk elintézni. Az „ifjúság-bolond­ság” kiszólás Balogh elbeszélésében, re­gényében nem talál helyet, mert itt minden a célnak alárendelt, szorgalmas embereket jellemző logikai törvénynek van alávetve. Itt nemcsak élni kell, ha­nem dolgozni, haladni is. Ma megha­ladni a tegnapot, hogy holnap a mát és így tovább mindaddig, amíg a felnőtté- érés be nem következik. Persze azt még a kisdiák nem tudhatja, inkább sejti, hogy az érettségivel csak a társadalmi minősítés egy szakasza zárul le, onnan kezdődik az a nagybetűs élet, amelyet annak idején olyan romantikusan lehe­tett megkülönböztetni azza'l, hogy már nem címezték úgy a levelet a nyakigláb ifjúnak, hogy „szépreményű”. Egyáltalán: ez a pár év, tíztől-tizen- négytől-tizennyolcig csordultig telíthető romantikával, hangulattal, fogadalmak­kal, önként vagy kényszerből vállalt ál­dozatokkal, amikből végülis kikerekedik a jellem, az egyéniség. Az eleve elhatá­rozások, a nagy indokolások korszaka ez. Ez az a pár év, amikor a semmi­ből, az apróka emberikéből, akár min­den is lehet! És ennek a külső, azaz formai, a belső azaz tartalmi része a képzelet egét is verheti. Mindenesetre határait ki-ki a maga készségei szerint szabja, rajzolja meg, vagy éppen fest­heti ki — szivárványszínűre. Mint ép­pen Balogh Béni. Az író vérbeli mesemondó. Annak ellenére állítjuk ezt, hogy ebben a? ön­életírásában minden rokon, ismerős a saját történeti helyén és állapotában jelenik meg; legelsős óbban az első sze­mélyben vallomást tevő író. Tulajdon­ságok kapcsolják össze a szereplőket, különítik el egymástól, mert mindenki úgy éli a saját életét ebben a kerekded kis hegyi világban, mint ahogyan azt tették hosszú évszázadok során anyáik- apáik nagyanyáik-nagyapáik. Ennék a szigorú rendnek nemcsak a társadalmi oldala kap szúrós fényt; kirajzolódik itt a lélek is, az a bélső erkölcsi, érzelmi rend, fegyelme, majdnem, hogy tör­vényt emlegetnénk, amit megbántani nemcsak bűn, de árulás is. Olvasva Ba­logh Béni könyvében, a bátyját, Bálin­tot, a joviális, jónevű későibbi ügyvé­det, akit személyes ismerősként is fel­mérhettünk az idők folyamán, úgy tű­nik, hogy az író nem véletlenül őrizte meg a névjegyes históriát és tudatosan dolgozta fel úgy, hogy az emberi esen- dőségek között azt a bizonyos hiúságot és társadalmi látszat-formulákat fel­használó törekvést mérlegre tegye — magukkal a szereplőkkel együtt. A fa­lusi férfiak itt más glóriát hordanak, mint 'azok, akik a városokban szalad­gálnak, máár-már áttekinthetetlen okok, indokok szerint. Az asszonyok, a nagy­nénik, a mamák — és persze az örök­ké fiatalnak megmaradó 1 szerelmes lányemlékek! — inkább csak dédelgető mondatokat kapnak. így feslik bimlbó- ból szép virágszállá sok esemény eb­ben a gyónásban, ahol a karácsonyi énekek gyertyafényre emlékeztető csen­gése rárímel távolról a gyermeki bol­dogságkeresés hangzataira. Egyszer majd hosszasaibban kellene törődnünk azzal, mi is teszi olyan ele­venné, olykor bájossá, mindig hitelessé ezt a néhol nagyapós tempójú mesélő­kedvet. Most egy vonását emelnénk ki. Az esemény elbeszélését, éppen a cse­lekvést, vagy csak egyszereűn a párbe- beszédet sokszor egy hangulati, „ér­zelmi köztesnek” nevezhető megszakítás­sal oldja fel, teszi némiképp drámaivá az író. Ez a „köztes” alkalom arra, hogy jellemezzen, véleményt nyilvánítson, beiktathassa azokat a lélekben végbe­menő, vagy végbemenendő folyamato­kat, amiknek a megörökítése minden író igazi célja. Mennyi mindent meg­tudunk ezekből a közbevetésekből a korról, a környezetről, a kényszerekről, az álmok és az álmodozások hatásairól, a hajdanvolt erkölcsi normákról, a meg­szorításokról, a fölé-, mellé és aláren­deltségekről, azok fokozatairól, ki, kit nézett le, vagy meg; ki, kit vehetett egyenrangúnak, ki, mire számíthatott? Ebben az elsüllyedt, de egyszer és konk­rétan valahol mégis létezett világában utólag talán nehezehb eligazodni annak, aki fogja az író kezét. De megéri a társulást, mert a tegnap embereit ma is értékek hordozóinak tartjuk. S talán érzelmileg gazdagabb egységet hordtak­hordanak magúkban, mint ez a nagyon megpróbált, nagyon íekoptatot mai nem- zendék. Van mit tanulni ebből az írás­ból! És ez a tisztesség nemcsak azért jár ki Balogh Béni hőseinek, mert szembenéznek velünk, hanem azért is, mert az írás áltál csak annyival váltak tiszteletreméltóbbakká, mint a köznapi ember, ha illő ünnepi ruháját veszi fel, a maga megmutatására. Ezeket a hő­söket ünnepi díszben, tehát hősökké emelve is el tudjuk helyezni a két há­ború közötti bükki falvakban, vagy Sá­rospatakon, ahol egy igazi magyar pro­testáns tanárnak a világ közepét jelöl­ték meg. Farkas András 82

Next

/
Thumbnails
Contents