Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 5. szám - SZÍNHÁZ - Gali László: Színház születik Egerben
kell teremteni. A sorrend itt nagyon íontos! Az egri színháznak ilyen „alulról” induló népszínháznak kell lennie. Rendezői pályám elején (14 éve rendezek hivatásosként — azelőtt 15 évig voltam amatőr színész, író, rendező, filmrendező), kezdetben a költői realizmus állt hozzám a legközelebb: Tamási, Ibsen, Lorca, Shakespeare, Schiller — majd társult ehhez affinitásom a szatíra, a groteszk, a tragikomédia iránt (Ben Jonson: Volpone, Sztratiev: Autóbusz, Radicskov: Repülési kísérlet. Tamási: Ördögűző Jó- zsiás). Ma is a kemény tragédia, a széles kedvű komédia és a kettő ötvözete, a tragikomédia „áll kezemre” leginkább. (Talán, ennek eredménye, hogy a groteszk, tragikomikus világszemléletű bolgár írók színre viteléért 1983-ban a bolgár kormánytól megkaptam a Dimitrov-érdemérmet.) Ügy gondolom, hogy egy vidéki színház műsortervének színesnek, sokműfajúnak kell lennie, mert minden társadalmi rétegre figyelnie kell, és minden kulturális szintet mozgósítania. Ezért nem horgonyoztam le soha kizárólagos műfajnál, stílusnál vagy témakörnél. Nem lehet tehát a sokat emlegetett zsurnalisztikái igényt szigorúan, vagyis szűkkeblűén venni: „milyen a színház profilja?”. Nem profilt kell adni, hanem teljes arculatot. Nem valamilyen stíluseszmény jegyében, ízlésterrort alkalmazva, kirekeszteni más igényeket, amelyek nem férnek a profil keretei közé — hanem mindenkihez eljutó népszínházát kell megvalósítani. Ez persze, nem jelent provincializmust. Példának azt említem saját színházvezetői múltamból, hogy legnagyobb közönségsikereinket mindig a legértékesebb irodalmi anyagokkal értük el. (Például: Jonson, Tamási, Shakespeare, Radicskov, Mo- liére, Ödön von Horváth, Örkény stb.). És persze, az operettekkel is, amelyek között szintén lehet ízlésesek és ízléstelenek között válogatni. Az egri színház sem lehet meg operett nélkül és „befogadott” opera nélkül sem. Ugyanakkor a szűkebb, speciális érdeklődésű közönségrétegek számára feltétlenül stúdiószínházat is létre kell hozni. Így értem én a színes, de nem eklektikus színházi arculatot. Nem arról kell nevezetesnek lennie az egri (színháznak, hogy ilyen vagy olyan stílusban játszik, amolyan témákat favorizál, hanem az előadások kiérlelt, magas művészi színvonaláról. Műsortervével igényeknek kell megfelelnie, de igényeket is kell támasztania, hiszen a műsorterv mindig kihívás színháznak és közönségnek. I. Az önállóvá válás útján Eger város és Heves megye életében fontos kulturális eseményt jelentett a Gárdonyi Géza Színház önállóságának 1984-ben történt visszaállítása. Az elhatározást akkor a színházkultúra iránti társadalmi szükséglet, az évszázados hagyományok folytatásának óhaja, valamint a terület színházi ellátottságának elégtelensége indokolta. Egyértelműen fogalmazódott meg a követelmény: Heves megyének és Eger városának saját társulattal rendelkező, önálló színházra van szüksége. A teljes önállóság felé vezető út első állomása a befogadó-bemutató jelleggel működő színház megalapítása volt. A munka Szikora János irányításával indult, s az értékközvetítés és az érték-teremtés területén egyaránt jó eredményeket hozott. Az elért sikerek bizonyították: az önálló színházat tényleges közönségigény hozta_ létre! Az önállóság első pillanatától kezdve, célkitűzés volt az, hogy az intézmény a magyar színházművészet egészéről alkosson közönségének keresztmetszetet. Az új vezetés fokozottan törekedett arra, hogy minden havi műsor külön- külön is megfeleljen valamennyi közönségréteg igényének: láthattak nézőink ope- rát, nagyoperettet, operettet, zenés vígjátékokat, vígjátékokat, színműveket, tragédiákat; nagyszínházi, kamaraszínházi, stúdiószínpadi személyzetű darabokat, sőt monodrámáit is. Az új vezetés igyekezett megőrizni a jó kapcsolatot -azokkal a színházakkal, amelyek korábban gyakran ellátogattak Egerbe, de arra is törekedett, hogy szélesítse a kapcsolatok körét. Szükségesnek tartottuk bizonyítani: az ország csaknem valamennyi színháza képes közfigyelemre érdemes produkciók létrehozására. Az igényes, átgondolt műsorpolitika megvalósítása során azonban — a kezdetektől fogva — olyan működtetési nehézségek jelentkeztek, amelyek igazolták azt az előzetes feltételezést, miszerint a befogadó-bemutató jellegű színházi modell nem illeszkedik a jelenlegi színházi struktúrába. A tapasztalatok lényege a következőkben fogalmazható meg: 1. A fogadó színház alkalmatlan a színházi előadások iránti mennyiségi igény kielégítésére. A népszerű műfajok iránti megrendelés többszörösen meghaladja az előadásvásárlásii lehetőségeket. 48
