Hevesi Szemle 15. (1987)

1987 / 1. szám - VERS - PRÓZA - Korompai János: Gárdonyi Géza szinonimaszótára

Lapok egy különleges kéziratból

(Gárdonyi Géza szinonima-szótára)

IV. rész

Negyedszer jelentkezünk egy-egy rövid résszel abból a tanulmányból, amely Gárdonyi hagyatékának egyik legérdekesebb, mindeddig legtitokzatosabb darabját, az író által Főkönyvnek nevezett szógyűjteményt, a szinonimaszótár fogalmazványát tárja folyóiratunk olvasói elé. Nem rendszeres ismertetés ez, hiszen a szótárfogalmazvánnyal első átírás óta senki sem foglalkozott. A negyedik részhez, a tulajdonképpeni negyedik töredékhez érkezve kötelességünknek érezzük, hogy a tiszteletre méltó olvasó kedvéért, aki az eddigi közléseket figyelemmel kísérte, áttekintsük a három első rész tartalmát, a negyedik rész vázlatát és az esetleges folytatásra vonatkozó elképzelésünket.

Az első közlésben leírtuk a 120 lapos üzleti könyv külsejét, a könyv szét- nyitásakor elénk táruló, titokzatos jelekkel, különféle színű és árnyalatú tintákkal, eltérő nagyságú betűkel teleírott vagy elkezdett lapok szerkezetét, kihangsúlyozva, hogy az egész kötet egy előrehaladt, de minden tekintetben befejezetlen anyaggyűjtés. Utána elkezdtük az első és utolsó fedélbelsőkön talált, nem közvetlenül a gyűjtött anyaghoz tartozó, általánosabb jellegű, titkosírással készített bejegyzések közlését és rövid elemzését. Megtudtuk ezekből, hogy Gárdonyi 1906 áprilisában kezdte „ezt a tibeti írást csinálni”, a „szeletek első ötlete 1909. március 17-én” született, és hogy e könyv (a szinonimaszótár) írását „vályogvetés”-nek, építőanyag-készítésnek tekintette az írói mesterséghez.

A második részben folytattuk a fedélbelsőkön talált bejegyzéseket. Megvilágosodott, miért nevezte Gárdonyi a kötetet tibeti nyelvtannak. Sorra került az esetleges megfejtőhöz címzett, meghökkentő tartalmú üdvözlő felirat ismertetése, ami újabb részleteket árult el az író felfogásáról, és a titkosírás szerepéről. Megtudtuk, hogy alapelve szerint „az igazi író maga alkot új kifejezéseket”, ehhez pedig az anyanyelv szókincsének minél teljesebb birtokolása és használatára való nagy készség szükséges. Csak így lesz az irodalom munkása „íróművész”, aki nem „piaci műveket” alkot. Közeledtünk annak megértéséhez, hogyan látta Gárdonyi a nyelv és az írói munka középpontjában az „ellentézis”-t.

Ismertetésünk harmadik fejezete újabb lépésekkel vitt közelebb Gárdonyi Géza írói tevékenységének részleteihez. Ez a rész gyakorlati jellegű bejegyzéseket tárt az olvasó elé. Közben az író által alkotott, újabb egyéni fogalom, a Biti került szemünk elé. Ezt a központi fontosságú Gárdonyi-leleményt nem tehettük teljesen világossá, de felvillant egy nagy erejű szem a mozaikokból, amelyek együttesen Gárdonyi stílusát adják. A halhatatlanság, a végtelenség, örökkévalóság fontos kövei Gárdonyi filozófiájának. Ehhez csatlakozik a Kő előfordulása, ami lehetővé teszi a többi szócsoport, a Bíbor, a Bársony és a Fű megismerését. Az író által önmaga számára rögzített gyakorlati tanácsok megvilágítják a szinonimaszótár készítését, elénk tárják az érdekes és nagy munka félbeszakítottsága ellenére izgalmas metszetét.

Mindhárom rész — a terjedelem szabta határok között — szemelvényeket tartalmaz a szinonimagyűjtemény anyagából: az elsőben a kezdet, ok, indulás; a másodikban a színek; a harmadikban a külső fogalomkörének töredé-