Hevesi Szemle 15. (1987)

1987 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Korompai János: Gárdonyi Géza szinonimaszótára

fordulnak a szinonimák felé? Ha pedig az irók már hosszabb ideje tudták, hogy a szinonima milyen fontos anyaga és eszköze választott mesterségüknek, akkor miért nem születtek korábban és jobb rendszerű magyar miniszótárak?

Magyarországon Finály Henrik foglalkozott elsőként a rokonértelmű szókkal. 1869-ben jelent meg az Akadémiai Értesítőben Adalékok a magyar rokon értelmű szók értelmezéséhez című dolgozata. Közel két évtized telt el, amíg a Magyar Nyelvőr 1886. évi kötetében Bélteleky Kálmán a szinonimák gyűjtését kezdte szorgalmazni. Tisztában volt az általa javasolt munka nagyságával. "... az épület fölemelésére nem egy-két kéz, nemis egypár futó esztendő, hanem sokunknak egyesült tevékenysége s évek lánczolata szükséges" —írta cikke bevezető részében. Sokan gondolkodtak így: Szarvas Gábor, Thewrewk Emil, Bánóczi József, Puhala Sándor, Tolnai Vilmos, Gombocz Zoltán, Végh József és mások. Erőfeszitéseik nyomán azonban túlnyomórészt csak rokonértcl- mű szavak csoportjainak gyűjtésére került sor.

1907-ben jelent meg Pára Ferenc: A magyar rokonértelmű szók és szólások kézikönyve című munkája, amely az első magyar szinonímaszó- tárnak számíthat, noha — fogalomkörökön alapuló felépítése miatt — sokan nem is tekintik valóságos szinonímaszótárnak.

Tény, hogy íróinknak már régóta hiányzott a magyar rokonértelmű szavak gyűjteménye. Ennek igazolására nem Gárdonyi Géza meggyőződését ismételgetem, hanem napjaink népszerű és éppen változatos, modern, sokszinű stílusa miatt kedvelt íróját, Karinthy Ferencet említem meg. ö, az 1983-ban megjelent Szabad rablás kötetbe iktatott Szinonimák című írásában így nyilatkozik: ". . . Az ember elakad, nem jut eszébe a megfelelő kifejezés, pedig érzi, tudja, hogy lennie kell. . . Vagy ha azon kapja magát, hogy egy bekezdésben harmadszor írja le ugyanazt a szót; ilyenkor de jó volna fölcsapni azt a bő választékot kínáló, könnyen kezelhető, áttekinthető szinonímaszótárt — ha volna . . ."

Karinthy azért végezte mondatát ezekkel a sóhajtás ízű szavakkal, mert egészen 1978-ig, tehát a Szinonimák írásakor is, ő is csak Pora Ferenc szinonima-gyűjteményére volt utalva. Azt pedig Karinthy Ferenc nem tartotta megfelelőnek, mert amint irja: "Már a használata is nehézkes, ügyetlen: a szavak mondvacsinált, erőltetett fogalmi csoportokba vannak osztva, úgy kell kikeresni a mutatóból, s némely címszó után hat-nyolc szám is áll, azt mind végig kell bogarászni . . . nem ér sokat: avult, ósdi, szegényes."

Ugyanebben az írásában Karinthy említi az új magyar szinonimaszótár megalkotására irányuló törekvéseket. Azzal kezdi, hogy: ". . . Vagy tizenkét éve érkezett ugyan egy javaslat az írószövetséghez, néhány akkoriban nem éppen kegyelt költő ajánlkozott egy új szinonímaszótár szerkesztésére, ám azután nem történt semmi az ügyben '. . ." Azzal folytatja, hogy tudomása szerint az Akadémia Nyelvtudományi Intézetében már elkezdték az anyaggyűjtést az új szótárhoz. Megjelenését 1967-re Ígérik 100 íven 30—35 ezer cimszóval. E szavakkal fejezi be reménykedő eszmefuttatását: "— már készítem neki a helyet íróasztalom sarkán." Karinthy ebben az esetben kissé hiszékeny volt. A Magyar

38