Hevesi Szemle 15. (1987)

1987 / 4. szám - VERS - PRÓZA - Bencze József költeménye

gazdagított tálentumokat. Neked, Magának. Tegezlek, mivel egykor régen .. .

Az a feketeség ül velem szemben, s megint bekapcsol áramkörébe.

A Júdásarcokra tekints! Matróna barátnőd óvhatna tőlük, de nem módosíthatja pályádat. Figyeld csak: minden vesszőfutás nemesebbé edz, adóznod kell érte. Nincs, nem létezhet óvóháló, csak az, amit te vonsz magad köré, csalódások regimentjével, keserű tapasztalatok tömkelegével fizetve érte. Ha ezt továbbterjeszted, sokakat bújtatva mögéje, akkor megnyugodhatsz. Hol van az még, perlekedsz, de céltalanul. Az a kéz, az a bűvös ujj vezet, s ha mindenen túljutottál, ha sehol sem mérettél értéktelennek, akkor világosodik meg számodra a lét, e végtelen csoda tündökletes misztériuma, akkor érzed majd magadban is a félig véges voltadban érthetetlennek tűnő Mindenség lüktetését, a Tökéletesség személytelen bűvöletét . ..

XXII.

Henrik fiam a volánnál.

Az a néhány perc őt is megzavarta.

— Mi van veled, le kellett állnom. A felhőszakadás, a villámkaval- kád miatt. Az a vakító fényesség ... — tűnődik.

Hallgatok, lecsavarom az ablakot, ózondús levegő ébresztget, nyugaton vérarany pompával int búcsút a Nap.

Otthoni utcákon borba kábultan találkoztunk Dániellel . . .

Agáidy Gábor: Szt. Miklós

BENCZE JÓZSEF

H ívogató

Tollasulj testemhez, szomjasulj lázamhoz, szelídülj házamhoz.

25