Hevesi Szemle 15. (1987)
1987 / 3. szám - KÖNYVEKRŐL - Balog Béni: Pécsi István: Ódon házak, hajdanvolt egriek
Sok helyen „csevegő”, könnyed útirajzot ad, aimit alaposan honismerettel, képzőművészeti. építészeti ismeretekkel ötvöz ... Bizony, ez már nem „laikus” teljesítmény — ahogy szerényen nevezi munkáját —, hanem nemegyszer a tudós kutató lelkiismeretességét dokumentálja. A sóik adat ellenére is, stílusa világos, könnyen érthető, és ami nem kis dolog! — szép is a nyelvezete... Ez a módszer — természetes könnyedséggel — „kezeli” a krónikát, amelynek „szereplői” a történelmi város nevezetes épületei és nevezetes emberei. Mindezek az épületek, amelyek jórészt megvannak, felújítva még szebben sugározzák a történelmi Eger barokk hangulatát. (Nem sok város dicsekedhet ma már ezzel kies hazánkban ... Egernek „szerencséje” volt!!!) Ügy gondolom, egy recenzióban nem szükséges „tartalomjegyzéket” adni, de azért „kedvcsinálásnak” mégsem árt egykét jellemző fejezetcímet ide írni. (A falak hősöket idéznek; A félhold jegyében; Győzött a kereszt; Barokk gyöngyszemek; A tálján pallér magyarrá lett; A vas művésze gyárat alapít; A főpapok építkeznek; Különös házasság, közjátékkal; A kanonok Kossuth-párti volt; Az íróasztalon remekművek születtek). E találó címek mögött nemcsak az „ódon házak”, hanem a „hajdanvolt egriek” régi élete is megelevenedik. (Gyakran csak „regényszerűen”, de legtöbbször „novellisztikusan.) Tárgyilagos hangnemben ír a nagyszerű építtető főpapokról (Erdődy, Tele- kessy. Barkóczy, Esterházy. Pyrker stb.). E művészetpártoló, kitűnő egyházi nagyságok mellett ugyancsak plasztikusan ír azokról, akik a nagyszerű főpapok „álmait” megvalósították (Karloni Jánosról, az olasz építészről, Fazola Henrikről, a német lakatosból lett „vasművészről”, Kracker János Lukácsról, az osztrák festőről, Cassagrandéról, az olasz szobrászról). Nem hallgatja azonban el a neves egyéniségek emberi gyengéit sem.. Ez is imponáló Pécsi István könyvében. Azt sem hallgatja el a szerző, hogy a külhonból jött, idegen származású művészek nagy része végül is magyarrá lett, s nem utolsósorban „egrivé”. Köztudomású, hogy az építkező, művészetet pártoló főpapokat követték a helybeli nemesek, polgárok is ... Így „teljesedett” ki igazából a barokk Eger, amely mesz- sze földről is mind a mai napig — ide vonzza a külföldi turistákat. Aki ezt a könyvet olvassa, nemcsak sok új dolgot tud meg Egerről — új összefüggések, ben is —, hanem ha még nem volt ott, igyekszik elmenni, megnézni, megszeretni ezt a szép várost... Úgy is mondhatnánk: „egrivé” vált lélekkel járja majd végig az említett nevezetességeket. Ez a nemes értelemben vett „egriség” kíséri végig a könyv minden sorát. Minden Egert szerető vagy Eger után érdeklődő olvasónak nyugodt lélekkel ajánlhatjuk e könyvet; lett légyen az érettebb korú vagy még egészen fiatal ember. Pécsi István könyve kiváló „iránytű” lesz a kezében ... Utoljára, de nem utolsósorban említjük meg, hogy szemléletesen mutatja be az egri származású Vitkovits Mihály költőt, akit sajnos eléggé mostohán kezel az irodalmi köztudat. Gárdonyi szülőháza „ürügyén” imponálóan érzékelteti velünk a nagy író sokoldalú, kiváló műveltségét. (Szomorú, hogy voltak s vannak, akik ezt még ma is megkérdőjelezik!) A szerző ugyancsak vonzó értékelést ad Bródy Sándorról, szülőháza „ürügyén”. Igaz ugyan az, hogy Remenyik Zsig- mond nem Eger szülötte, de hosszú éveket töltött diákként „nevelő” nagyanyja Király utcai házában. (Kár, hogy erre nem utal.) Végül összegezésként megállapíthatjuk: Pécsi István mindkét könyvével, immár az országos hírű művészeti írók sorába emelkedett, akinek bizonyára ezek után is lesz mondanivalója az olvasók számára. Balogh Béni 87
